“Nekem a sütés terápia”
Joó Zsófi könyékig lisztesen integet nekünk az utcán, aztán rohan vissza, mert éppen a kifliket tekeri fel a sütéshez. Már jó pár éve a kovász rabja, bár élete teljesen máshogy indult, eredeti szakmáját tekintve ugyanis állatorvos. Először lovakat gyógyított, majd miután megszülettek a gyerekei, hatósági állatorvosként vendéglátóhelyeket ellenőrzött. Hozzá tartozott többek között az első kerület ellenőrzése is, így került a Pékműhelybe, Vajda Józsihoz, aki elsők között nyitott Budapesten kézműves pékséget. Vajda Józsi pedig elpanaszolta neki, hogy múltkor az egyik ellenőr majdnem kidobatta vele a kovászt, mert büdös. Zsófi most már nevetve meséli, hogy először ő is majdnem így tett, de aztán egyre többet találkozott Józsival, és lassan teljesen a sütés rabja lett.
Zsófi pékpárja, Bocskorás Bea szintén Budakeszin él, dolgozott közgazdászként és pszichológiai asszisztensként is, de azt mondja, soha nem érezte, hogy igazán a helyén van. “Egyre többet sütöttem, éjjel-nappal, két szoptatás között, alvás helyett, barátoknak, ismerősöknek. A végén már szinte a gyerekem összes osztálytársának én sütöttem a kenyeret, és egyre többen mondták, hogy nekem ezzel kellene foglalkoznom. És egyszer csak rájöttem, hogy a sütés nekem terápia.”
Bea folyamatosan képezte magát könyvekből, workshopokon, majd volt gyakorlaton több kézműves pékségben, de három gyereke mellett nem tudott teljes állást vállalni, így nem sikerült pékként elhelyezkednie. “Egyszer hazamentem, összepakoltam mindent és megfogadtam, hogy soha többet nem sütök, annyira magam alatt voltam. Próbálkoztam több pékségnél, de háromgyerekes anyaként nem tudtam megtalálni az utat, hogy sütni is tudjak, és a gyerekekkel is legyek.”
És ezen a mélyponton jelentkezett be Zsófi, hogy nyissanak együtt egy pékséget Budakeszin, ha már mindketten ott élnek és imádnak sütni. Bea és Zsófi addig soha nem találkoztak, csak a Kovászlabor nevű Facebook csoportból ismerték egymást. Végül fél év szervezés után megnyitották a Szívügyem Kispékséget Budakeszin, de mint mondják ehhez nagyon kellett a családjuk támogatása. Mivel ketten nem bírnak mindent, csatlakozott hozzájuk Vera, egy cukrászlány, így a pékségben kizárólag nők dolgoznak. Az egyetlen férfi a dagasztógép, akit Sanyinak hívnak, mivel egy Sándor nevű péktől vették, aki egyébként hangosan nevetett azon, hogy élesztő nélkül, pusztán kovásszal készülnek kenyeret sütni.
Azt mondják a kovászos kenyérben az a fantasztikus, hogy pusztán három összetevőből, sóból, lisztből és vízből ilyen finom dolgot lehet előállítani. “Amikor ezt odaadod valakinek és elmondod, hogy ebbe nem tettél mást, csak ezt a három alapanyagot, az nekem egy kisebb fajta csoda. És végülis ezt bárki meg tudja csinálni. A kovász egy élő dolog, kicsit mintha lenne még egy gyereked otthon, állandóan etetni kell és gondoskodni róla.” A nyitáshoz egyébként, igen szimbolikusan, kettőjük kovászát házasították össze.
Bea és Zsófi kicsit aggódtak, hogy egy ilyen kisvárosban vajon lesz-e igény a kézműves kenyérre, de nyitás másnapján már az utcán állt a sor. Egyelőre maximum napi 100 kenyeret sütnek, és van, hogy 50 perc alatt el is fogy az első sütés. A kenyér mellett egyelőre kalács és csiga készül, – amikor ott jártunk éppen diós és kakaós csiga. Békebeli kovászos kenyér mindig van, és ehhez jön minden nap két másik kenyér, áfonyás, hagymás, vagy ma például magos és egy zabpelyhes kenyér sült. És kivételesen a már emlegetett kifli is, mert Zsófi most éppen azt gyakorolja.
A félkilós békebeli kenyér ára 490, az egykilós 980 Ft, a többi kenyérből pedig 790 Ft egy félkilós darab, a csigák pedig 350 Ft-ba kerülnek.