Hirdetés

Tonhalas grillszendvics

Tovább olvasok
Hirdetés

RTL.hu Hírek

A barátságos Pókember 31 éves és a szlovákiai Komáromban lakik

Hívják esküvőkre és különböző rendezvényekre is, a szívéhez közel leginkább az önkéntes akciói állnak. A felvidéki Pókember, azt mondja, most még meg akarja őrizni titokzatosságát. Civil állása mellett – amiről annyit lehet tudni, hogy közel áll a mozgáshoz, sporthoz – lassan 1 éve pókemberkedik. „A nagy erő nagy felelősséggel jár” – ezt a felvidéki Pókember is tudja, azt mondja, amíg fizikálisan bírja, nem tervez pihenőre menni, még legalább 100-200 ezer kisgyerek arcára szeretne mosolyt csalni.

2024-ben egyetlen koncert erejéig újra összeáll a legendás Hungária együttes

A Hungária utolsó nagy koncertjén, a Népstadionban 1995-ben 100 ezer ember volt, jóval több, mint a néhány hónappal azelőtt ugyanott fellépő Rolling Stones-on és Michael Jackson-on. 2024. június 1-jén a Puskás Arénában ismét közösen állnak színpadra a legendás slágerekkel.

„A barlangászoknál nincs olyan, hogy otthagyom a társam” – Kiss Péter szerint fia ezért fordulhatott vissza Erőss Zsoltért

Kiss Péter nem hibáztat senkit fia haláláért. A Kancsendzönga meghódítása után a visszaúton életét vesztő hegymászó szobája tíz évvel a tragédia után is érintetlen, még a pulcsija is ott van az asztalon, ahová utoljára letette. Apja Barabás Évinek a Portréban elmondta, hogyan élte meg családjuk a gyászt Péter halála után, és zavarja-e, hogy Erőss Zsolt került a középpontba a médiában. És valójában miért fordulhatott vissza a szabályok ellenére Kiss Péter a társáért? 

A mi kis bakink – Peller Anna megijedt jelenet közben, Schmied Zoli mentette volna a menthetetlent

Peller Anna és Schmied Zoli jókedvűen táncoltak a kamerának a jelenet forgatása közben, Szabó Győző nem bírta elmondani nevetés nélkül a szövegét, Debreczeny Csabát pedig egy biciklizár tartja fogságban. Nézd meg a forgatás legviccesebb pillanatait, és kövesd A mi kis falunk legújabb részeit minden szombat este az RTL-en!

Új műsor az RTL-en: Celebrandi – találd meg a boldogságot egy híresség oldalán!

Hamarosan érkezik a Celebrandi című reality az RTL-re, amelyben ismert emberek szeretnék megtalálni a párjukat. Aki úgy érzi, hogy ő lehet a híresség számára az Igazi, annak várják a jelentkezését a műsorba.

Szabó Franciska, a Magyar Hurrikán akkora pofonokat oszt, hogy nem mernek ellene kiállni a nők

Az Oroszországból indult ütős versengés 2023-ra Amerikában profi sporttá nőtte ki magát, legnagyobb női sztárja egy magyar hölgy. Szabó Franciska Sheena Bathory művésznéven futott be a sportágban. A Magyar Hurrikánként ő lett a világ vezető MMA-szervezete által útjára indított Power Slap nevű pofozóbajnokság arca. A szakértők szerint soha senki nem adott még annyira tökéletes pofont mint ő a nők közül. 

Megszületett az oligarcha gyermeke, a Ludmann házaspár zokogva omlott össze kisfiuk láttán

Hogy ne derüljön fény az illegális orvosi beavatkozásra, mindenképp császármetszésre volt szükség, hogy a Ludmann házaspár elmenekülhessen a gyermekükkel együtt. A szülés után Kata és Zsolt Mónit ápolták, arra várva, hogy végre kezükbe vehessék az újszülöttet. Dr. Széphelyi személyesen adta át nekik kisfiukat, aki anyukájára és apukájára is nagyon hasonlít. A Mellékhatás második évadát keresd az RTL+-on! 

Ezeket láttad már?