Hirdetés

Ilyen az esős Gourmet Fesztivál

Idén is eljött a Gourmet Fesztivál és természetesen mi sem hagyhatjuk ki, hogy felzabáljuk az egészet úgy ahogy van. Még a rossz idő sem vette el a kedvünket, sőt! Ráadásul azóta már a nap is kisütött, úgyhogy menjetek kóstolgatni ti is szépen!!
Hirdetés

Megtaláltuk a legjobb rántott csirkést a városban?

Lehet itt pörögni a hot-dogon, meg minden máson, a magyar néplélekhez mi sem áll közelebb, mint a rántott hús. Erre jöttek rá a Rapaz tulajdonosai is, és ennek a szellemében nyitották meg kis büféjüket egy pörgős, ámde nem feltétlen a legjobb hírnevéről ismert környéken.

Világbajnok sólet a nyolcker szélén

A Fülemüle étterem, bár nincs messze lakhelyemtől, de eléggé el van dugva: jelen pillanatban tatarozzák a házat, és ha valaki tekintetét nem emeli fentebb, akkor bizony nem fogja megtalálni. Szerencsére én tudtam hová megyek, a jutalmam pedig egy remek ebéd lett.
Hirdetés

Tíz ujjunkat megnyaltuk az etyeki ebéd után!

Nem is olyan régen Etyek felé jártunk, és ha már ott ért minket az ebédidő, gondoltuk rápróbálunk a híres Rókusfalvy Fogadóra, hátha lesz hely foglalás nélkül is. Nos, lett, de hogy ezek után mi következett, arra mi sem számítottunk – csak reméltük.

Te tudod, mit esznek az amerikai katonák?

Nyilván pizzát meg sört, ha otthon vannak, de amúgy ha kiküldetésben, háborúban, meg minden ilyen mérsékelten vicces helyen, ott jól jön az MRE. Ez nem összekeverendő a mágneses rezonanciás képalkotással, jóval inkább egy ételegységcsomag, illetve annál valamivel több.

A Balaton télen sem halott!

Egy vendéglátós és egy gasztroblogger bemegy egy étterembe. Akár egy vicc is kezdődhetne így, de ez a valóság volt, mivel Bezerics Danival, a Balatoni Kör egyik alapítójával tettünk egy kis túrát, hogy megnézzük, szigorúan szubjektíven, mit érdemes kóstolni a Balaton északi partján.

Kolbász, perec, sör

Nem is olyan régen újranyitott a Mom Park aljában a Paulaner Sörház, egy szombat este pedig mi is ellátogattunk egy jó kis vacsora reményében. Maga az étterem egy nagyon durván nagy hodály, elindulsz benne hátrafelé, és csak mész, mész, balra konyha, hátra hatalmas italospult, mögötte sörérlelő tartályok, és rengeteg asztal, sztem több, mint százan simán

Elfogyott a bacon? Idén ezt fogod helyette enni!

A híres amerikai gasztróíró és világcsavargó, Andrew Zimmern is felfigyelt arra a problémára, hogy egyre több a feldolgozott élelmiszer, és ennél is több az egyoldalúan étkező felnőtt és gyermek. Ennek a problémának a feloldására világított rá pár olyan állatra és ételre, ami simán lehet az idei év slágere. Vagy nem. Szamár Sok különböző fajtával rendelkező
Hirdetés

Minőségi görög ételek Óbudán: Gyradiko Flórián

Szerintem nincs olyan ember a fővárosban, akinek ha felteszik a legjobb gyros kérdését, ne tudná válaszul adni a Gyradiko nevét. Most a harmadik kerület déli részén lévő egységet teszteltük. Korábban a jó öreg Magic Burger is ezen a környéken volt, így ez bizony nem ismeretlen vidék a minőségi street foodot keresőknek. Maga az üzlet nem

Sophie & Ben Bistro, ahol az egész család jól érzi magát!

Aki családos ember, biztosan szembesült már azzal, hogy relatíve nehéz hétvégén olyan helyet találni, ahová akár a gyerkőccel is lehet menni, mégsem fognak csúnyán nézni a pincérek, ha nyakonöntik őket egy tál zsírkrétával. A Sophie & Ben erre a kérdésre nyújt egy választ, ráadásul nem is akármilyet.

Szürreális élmény Moszkva turistacsapdájában

Ha Moszkvában jársz,és éhes vagy, kérlek vigyázz arra, hogy ne egy olyan étterembe menj be, amely a turistalehúzás minden egyes elemét fel tudja mutatni, de ha mégis, figyelj, mit csinálsz. Mi bevállaltuk, de ami történt, arra mi sem számítottunk. A fentebb említett lista a következő pontokból áll: Ne menj be egy étterembe, amely előtt két

Bécsi gasztro - szubjektíven

Nem is olyan régen a sógoréknál jártam, és ha már ott voltunk, nyilván ettünk-ittunk is. Útitársam és partnerem a bűnben Reni volt, aki itt élt néhány évig, úgyhogy egészen jól tudta, mit érdemes lecsekkolni. Figyelem: ez a lista teljes mértékben csak azokat a helyeket mutatja be, melyek az utunkba kerültek, nyilván van még ezernyi sokkal

Hogyan készül a sushi?

Milyen főbb összetevői vannak? Milyen típusok léteznek? Mi a különbség a tradicionális és a nyugati vonal között? A Planet Sushiban jártunk, ahol megpróbáltunk utána járni a sushi készítés titkainak… Mi rákattantunk, fejben már kitaláltunk pár beteg sushi kreálmányt, nemsokára jönnek azok is!