Igaz, szerencsére kiránduló sincs még annyi, mint a Balatonnál, ahol az utóbbi időben sokszor elviselhetetlen a tömegnyomor, és hiába nyílnak egymás után a jobbnál jobb helyek, alig lehet beférni. Az Őrségben azonban nagyon jól működik a lakásétterem műfaja, több olyan magánház van, ahová be tudunk ülni enni. Az egyik ilyen hely az
Őrségi ízek portája Szalafőn.
Tamaskó Ildikó szakmáját tekintve fodrász, szombat délutánonként azonban a fodrász műhelyből a kerti konyhába költözik édesanyjával és férjével együtt, és kint főz a család a fatüzelésű sparhelt mellett. Elsősorban természetesen az Őrség legismertebb és legnépszerűbb ételét a dödöllét, amit zöldfűszeres tejföllel és tökmagolajos káposztával adnak. A dödölle egyébként egy egyszerű népi étel, és a legtöbb tájegység konyhájában megtalálható, – az én nagymamám borsodi és ott is gyakran ették, csak más néven. A főtt krumplit összegyúrják liszttel, majd hagymás zsíron lepirítják és tejföllel eszik.
Laktató és olcsó étel, és itt ráadásul különösen finom, tényleg nagyon ajánlom. Ildikóékban az is jó, hogy nem bonyolítják túl a dolgokat, a dödöllén kívül mindig van egyféle leves, és rétesek, amit szintén ők házilag gyúrnak és sütnek. Úgy láttam, még így sem bírják az iramot, ezen a novemberi hosszú hétvégén is teljesen tele voltak. Kóstoltunk egy babos káposztalevest, ami szuper volt, és gyakran főzik a másik nagyon jellegzetes helyi ételt, a vargányás hajdinalevest is. Rendeltünk emellé két adag dödöllét, két szelet almás-diós, és egy szelet mákos-tökös rétest, utóbbit külön kiemelném, én ugyanis főzőtökkel töltött rétest még eddig nem ettem. Így fizettünk 3500 Ft- ot, ami nagyon baráti ár. A család kedves, az ételek jók, a hely hangulatos, ha leülünk, azonnal hozzák a citromfű teát. Érdemes figyelni a Facebook oldalukat, mert rossz időben nincsenek nyitva.
Hasonló lakásétterem, vagy “vendégasztal” egyébként több is van az Őrségben, és ez az amiért ez a hely olyan bájos tudott még maradni. Voltunk egy másik lakásétteremben is Szentgyörgyvölgyön, ahol elmondhatatlanul jót ettünk: tejszínes tojáslevest, sült tarját káposztás tésztával, és rántott tejbegrízt feketeribizlis lekvárral. Ők nem verik nagy dobra a vendéglátást, szeretnének családi étterem maradni, és egy nap maximum 15 vendéget fogadnak, mert mindenkivel szeretnének személyesen beszélgetni. Ha azonban az ember nyitott szemmel járkál, hamar fel tudja fedezni ezeket a szuper helyeket.
Ómama Kávézója
Másodszor voltunk ebben a kávézóban, így egészen biztosan tudom mondani, hogy aki jó őrségi rétesre vágyik az ide nyugodtan mehet. A rétest már tavaly teszteltük és most is ezért tértünk vissza. A híres őrségi rétesről azt kell tudni, hogy sokkal lágyabb és puhább, mint amit megszoktunk, mivel nagyon sok tejfölt tesznek a tésztába, a töltelékhez pedig mindig adnak valamit, ami nedvesíti. Nagyon-nagy a választék, almás, diós, szőlős-túrós, sütőtökös, tökös-mákos. Ami még itt különlegesség és más helyen nem is láttam, az a szlovén rétes, a gibanica.
Ez egy kicsit a flódnihoz hasonlít, de csak kinézetében, hiszen réteslapból készül, a lapok közé mákos, túrós, diós és almás réteg kerül, az alma és a dió meglocsolva zsírral és tejföllel, amitől a rétes igazán szaftos lesz. Ezt mindenképpen érdemes az Ómamában megkóstolni, a rétesek darabja 450 Ft, a gibanica 750 Ft. A hely másik erőssége a reggeli: rántotta, ham&eggs, paraszttál és sokak örömére bundás kenyér. Majdnem mindent leteszteltük, és mindegyiket csak ajánlani tudom, a rántotta 1000, a helyi kézműves termékek ízelítőit tartalmazó paraszttál 1500, a bundás kenyér 600 Ft.
Pajta Bisztró
Akit kicsit is érdekel a gasztronómia, az nem jöhet el úgy Őrségből, hogy ne evett volna a Pajtában, ami számos értékelés szerint az egyik legjobb vidéki étterem. A Gault&Millau magazin 2017 feltörekvő éttermének választotta, én is nagyon vártam már, hogy eljussak ide, és sok szempontból le is nyűgözött. A környezet és az építészeti megoldások mind fantasztikusak, az egész étterem olyan gyönyörű, hogy az ember el van azzal, ha csak ott ücsörög.
A Pajta mindent hoz, amit egy kifinomult fine dining étteremnek hoznia kell. Kizárólag helyi termelők alapanyagait használják, és külön szimpatikus a nagyon szűk étlap – tudom, hogy ez sok mindenkinek hátrány, de igazán friss ételeket csak rövid étlappal lehet készíteni. Két előétel, két leves és három főétel szerepelt az étlapon. Ezek közül kóstoltuk a borjúmájat dióval és körtével, a húslevest, amit szarvashússal és gombával töltött derelye díszített, a főételek közül pedig a szűz-dödölle-tejföl, és a fürj-hokkaido-homoktövis nevű ételeket. Annyira zseniálisan jó és kifinomult volt mindegyik fogás, hogy arról csak felsőfokban lehet beszélni.
Összességében azonban a Pajta mégis kettős élmény volt. Az ételek tökéletessége mellett nem lehet elmenni, egyszerűen nem volt egyetlen íz, vagy állag, amibe bele lehetne kötni, minden étel egy műalkotás. A séf Farkas Richárd, aki korábban a MÁK-ban főzött. De mégis, a hely pont azt a lazaságot nem hozza, amit sugározni akar magáról. Az egész kissé merev, a belső térben a letisztult, fa bútorok és a hatalmas üveg felület lenyűgöző, de ugyanakkor nyomasztó is, nincs benne semmi intimitás, bár a konyha melletti belső teret most bővítik. A kiszolgálás messze nem tökéletes, és úgy tűnik sajnos a Pajtát is elérte az, ami a Balatoni helyek többségét, hogy gyakorlatilag a budapesti közönségnek szól. Ami sajnos a külsőségeken is látszik, úgyhogy mi, akik éppen egy erdei túra után estünk be, nem éreztük túl komfortosan magunkat.
A Pajta sajnos megtestesít néhány olyan dolgot, amiért sokan nem szeretik a fine dining éttermeket: lassan készülő ételek, meglehetősen kis adagok, nagyon túlárazva, – minden főétel 5000 Ft körül van, bár tény, hogy az előételek előtt üdvözlő falat, és házi kenyér válogatás is érkezett: a hajdinás kenyér és a sült perec felejthetetlen élményt okozott. A lassúságra egyébként rá lehet készülni, ne kövessétek el azt a hibát, amit mi, ne túrázás után, nagyon éhesen menjetek, és próbáljátok ignorálni az étterem mellett álló autóparkot. És akkor csak az ételek íze, és a lenyűgöző környezet marad meg.
Hozzászólások
