4 tojást keményre főzünk, a zsemlét langyos vízbe áztatjuk, majd kinyomkodjuk és hozzákeverjük a darált húshoz. A zúzott fokhagymát és a finomra vágott vagy lereszelt hagymát is hozzákeverjük.
Jöhet hozzá az egy tojás, a zsemlemorzsa és a fűszerek. Egy sütőpapírral bélelt tepsire tesszük hosszában, kb. 10 centi széles sávban a hús felét.
Jöhetnek rá a meghámozott főtt tojások, majd a hús másik fele, amit egyenletesen ráhalmozunk, majd nedves kézzel összenyomjuk a húst, hogy ne essen szét.
Megkenjük a passatával, megszórjuk zsemlemorzsával a tetejét, majd egy tűvel, vagy villával pár helyen megszúrjuk a vagdaltat, hogy sülés közben ne repedjen szét.
160 fokra előmelegített sütőben 45 percig sütjük, majd felvesszük a sütő hőfokát 190 fokra, és még 20 percig sütjük a vagdaltat.
Krumplipürével és savanyúsággal tálaljuk, de akár zsemlébe téve szendvicsként is nagyon klassz kis fogás!:)
Stefániavagdalt,azörökklasszikus
Ha egy igazi nosztalgikus kajára vágysz, készíts Stefánia vagdaltat! Szerintem sokan voltunk a szerkesztőségben, akik évek óta nem ettek már, de most mindenkinek iszonyú jól esett! :)
A Stefánia vagdalt a klasszikus magyar húsgolyó újragondolt változata: omlós darált hús, gazdag paradicsomos mártásban, amely a hús ízét szépen kiemeli. Ez az étel egyszerre laktató és elegáns, így tökéletes választás hétvégi ebédre, de akár ünnepi alkalomra is. A hagyományos receptben a tojás és zsemlemorzsa gondoskodik a hús tökéletes állagáról, a fűszerezés pedig pont annyira lágy, hogy mindenki szeresse.
Hozzávalók
Elkészítés
4 tojást keményre főzünk, a zsemlét langyos vízbe áztatjuk, majd kinyomkodjuk és hozzákeverjük a darált húshoz. A zúzott fokhagymát és a finomra vágott vagy lereszelt hagymát is hozzákeverjük.
Jöhet hozzá az egy tojás, a zsemlemorzsa és a fűszerek. Egy sütőpapírral bélelt tepsire tesszük hosszában, kb. 10 centi széles sávban a hús felét.
Jöhetnek rá a meghámozott főtt tojások, majd a hús másik fele, amit egyenletesen ráhalmozunk, majd nedves kézzel összenyomjuk a húst, hogy ne essen szét.
Megkenjük a passatával, megszórjuk zsemlemorzsával a tetejét, majd egy tűvel, vagy villával pár helyen megszúrjuk a vagdaltat, hogy sülés közben ne repedjen szét.
160 fokra előmelegített sütőben 45 percig sütjük, majd felvesszük a sütő hőfokát 190 fokra, és még 20 percig sütjük a vagdaltat.
Krumplipürével és savanyúsággal tálaljuk, de akár zsemlébe téve szendvicsként is nagyon klassz kis fogás!:)

Az étel titka a lassú, gondos sütés és a mártás gazdag, sűrű íze, ami minden falatot egy kis ízorgiává varázsol. Ha egyszer elkészíted ezt a változatot, garantáltan a kedvenc hétvégi receptjeid közé kerül.
Ha végre te is rákattantál a Stefániára, akkor csekkold ezeket a recepteket is:
Baconbe göngyölt, sajttal és zöldségekkel töltött Stefánia
Ha tetszett a stefánia vagdalt, az örök klasszikus receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!



