A sült csirkemell sajtmártással igazi csemege. Az elkészítés első lépéseként a csirkemellfiléket sózzuk, borsozzuk.
Olajat melegítünk egy serpenyőben, és közepesen erős hőfokon, oldalanként 2-2 perc alatt körbepirítjuk a húst, majd betesszük a 170 fokra előmelegített sütőbe 12 percre.
A sajtmártáshoz vajat olvasztunk egy gyorsforralóban, vagy egy kisebb lábasban, hozzáadjuk a lisztet, majd egy perc pirítás után felöntjük a tejjel, és beletesszük a reszelt sajtot. Folyamatosan kevergetve addig főzzük, amíg a tej forrni nem kezd és a sajt teljesen el nem olvad.
A húst kivesszük a sütőből, szeletelés előtt 5-8 percet pihentetjük, majd felszeleteljük, és petrezselymes rizzsel és a sajtmártással tálaljuk.
Sültcsirkemellsajtmártással
Egy jó sajtmártás szinte mindenhez passzol. Még a számomra kicsit unalmas csirkemellet is baromira fel tudja dobni. Pláne, ha mindkettő jól van elkészítve.
A sült csirkemell sajtmártással az a fajta étel, amihez nem kell sok idő, mégis olyan, mintha éttermi fogást tennél az asztalra. A szaftosra sült csirkemell és a krémesen olvadó sajtmártás tökéletes párost alkot, ráadásul szinte bármilyen körettel működik. Ideális hétköznapi ebéd vagy gyors vacsora, ha valami egyszerre egyszerűt és nagyon finomat szeretnél.
Hozzávalók
A csirkéhez
A sajtmártáshoz
A tálaláshoz
Elkészítés
A sült csirkemell sajtmártással igazi csemege. Az elkészítés első lépéseként a csirkemellfiléket sózzuk, borsozzuk.
Olajat melegítünk egy serpenyőben, és közepesen erős hőfokon, oldalanként 2-2 perc alatt körbepirítjuk a húst, majd betesszük a 170 fokra előmelegített sütőbe 12 percre.
A sajtmártáshoz vajat olvasztunk egy gyorsforralóban, vagy egy kisebb lábasban, hozzáadjuk a lisztet, majd egy perc pirítás után felöntjük a tejjel, és beletesszük a reszelt sajtot. Folyamatosan kevergetve addig főzzük, amíg a tej forrni nem kezd és a sajt teljesen el nem olvad.
A húst kivesszük a sütőből, szeletelés előtt 5-8 percet pihentetjük, majd felszeleteljük, és petrezselymes rizzsel és a sajtmártással tálaljuk.

Elkészítési idő: 30 perc
A forró csirkemellre csorgó sűrű, illatos sajtmártás már az első falattól kényelmes, otthonos érzést ad. Könnyű elkészíteni, mégis különleges – és pontosan az a fajta étel, amire bármikor rábólinthatsz, ha valami biztos sikerre vágysz.
A szaftos és kiadós csirkemelles kaják a gyengéink, és ezt nem félünk bevallani. A sajtmártásos verzió után nyugodtan próbáljátok ki ezeket a csirkés fogásokat is:
Citromos-kakukkfüves csirkemell zöld almás quinoasalátával
Ha tetszett a sült csirkemell sajtmártással receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!



