A krémhez a tojássárgájákat egy lábasban elkeverjük a kétféle cukorra, majd hozzászórjuk a lisztet, csomómentesre keverjük kevés tejjel, végül hozzákeverjük a többi tejet is. Állandó kevergetés közben, közepes lángon puding állagúra főzzük, majd lefedjük egy műanyag fóliával, hogy ne bőrösödjön meg a teteje, és szoba-hőmérsékletűre hűtjük. A vajat és a porcukrot 4-5 részletben a kihűlt alapba keverjük egy habverővel.
A tésztához a lisztet elmorzsoljuk a vajjal, a szódabikarbónával és a sóval, hozzákeverjük a többi alapanyagot, és összegyúrjuk. Kétfelé osztjuk a tésztát, lisztezett felületen tepsiméretűre nyújtjuk, ami nálunk 30 x 40 cm-es lapokat jelent. A lapokat egyesével a tepsi hátuljára fektetjük, és 180 fokra előmelegített sütőben 10-12 perc alatt megsütjük.
A kihűlt lapokat keresztben kettévágjuk, az egyiket megkenjük a krém felével, arra megy egy másik lap, a lekvár, a harmadik lap, a maradék krém, végül a negyedik lap. Ha a lekvár nagyon folyós, 10 gramm expressz zselatin fixszel be lehet keverni, ami így lehűléskor korrektebb réteget képez.
A máz hozzávalóit egy lábasban összemelegítjük, majd a sütire csorgatjuk, és elsimítjuk. A mézes krémest egy éjszakára a hűtőbe tesszük, majd másnap szeleteljük, de a legjobb, ha csak 2 nap múlva vágjuk fel.
Nórikedvencmézeskrémese
Nóri receptje egyszerűen tökéletes, így adta magát, hogy az ő receptjét süssem meg. A klasszikus mézes krémes nem maradhat le az ünnepi megterített asztalról. Legalábbis szerintem. Ráadásul, csakúgy, mint a zserbót, ezt is elkészítheted (sőt, ajánlott!) akár 3-4 nappal az ünnepek előtt is, mert olyan, mint a jó bor – csak jobb lesz az idő múlásával!
Ez a házias köntösbe öltöztetett klasszikus a puha mézes lapok és a selymes vaníliakrém tökéletes harmóniáját hozza el. Illata és íze igazi nosztalgiát kelt, mintha a nagyi konyhájába csöppennénk.
Hozzávalók
A krémhez
A tésztához
A közepére
A mázhoz
Elkészítés
A krémhez a tojássárgájákat egy lábasban elkeverjük a kétféle cukorra, majd hozzászórjuk a lisztet, csomómentesre keverjük kevés tejjel, végül hozzákeverjük a többi tejet is. Állandó kevergetés közben, közepes lángon puding állagúra főzzük, majd lefedjük egy műanyag fóliával, hogy ne bőrösödjön meg a teteje, és szoba-hőmérsékletűre hűtjük. A vajat és a porcukrot 4-5 részletben a kihűlt alapba keverjük egy habverővel.
A tésztához a lisztet elmorzsoljuk a vajjal, a szódabikarbónával és a sóval, hozzákeverjük a többi alapanyagot, és összegyúrjuk. Kétfelé osztjuk a tésztát, lisztezett felületen tepsiméretűre nyújtjuk, ami nálunk 30 x 40 cm-es lapokat jelent. A lapokat egyesével a tepsi hátuljára fektetjük, és 180 fokra előmelegített sütőben 10-12 perc alatt megsütjük.
A kihűlt lapokat keresztben kettévágjuk, az egyiket megkenjük a krém felével, arra megy egy másik lap, a lekvár, a harmadik lap, a maradék krém, végül a negyedik lap. Ha a lekvár nagyon folyós, 10 gramm expressz zselatin fixszel be lehet keverni, ami így lehűléskor korrektebb réteget képez.
A máz hozzávalóit egy lábasban összemelegítjük, majd a sütire csorgatjuk, és elsimítjuk. A mézes krémest egy éjszakára a hűtőbe tesszük, majd másnap szeleteljük, de a legjobb, ha csak 2 nap múlva vágjuk fel.

Kész is a mézes krémes, ami akár már pár nappal karácsony előtt elkészíthető, így hatalmas segítség lehet az ünnepi hajtásban. A desszert másnapra lesz a legfinomabb, amikor a tésztalapok teljesen átveszik a krém édességét és puhaságát.
További klasszikus receptek, amik akár a karácsonyi asztalra is jók, de az év minden napján tökéletes választások:
Ha tetszett a nóri kedvenc mézes krémese receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!



