A rakott kel készítésének első lépése, hogy olajon alaposan lepirítjuk a darált húst, majd jöhet rá az apróra vágott hagyma és fokhagyma. Ha üveges lett a hagyma is, ráöntjük a passzírozott paradicsomot, majd hozzáadjuk a fűszereket. Az egészet jó alaposan összeforgatjuk, felöntjük a vízzel, és fél órán át rotyogtatjuk.
Közben a többször átöblített rizst kétszeres mennyiségű hideg vízzel felöntjük, megsózzuk, beleöntjük az olajat, és magas lángon addig főzzük, míg a vizet beszívta, de még haraphatóan kemények maradnak a szemek, szóval úgy 80 százalékosra.
A kelkáposzta leveleit nagyobb darabokra vágjuk, és forró vízben 2-3 percet előfőzzük. A leveleket ezután lehűtjük hideg vízzel, majd leszűrjük. A húsos ragut összeforgatjuk az előfőzött rizzsel.
Összeállítjuk a rakott kelt: egy hőálló tál alját kiolajozzuk, zsemlemorzsát szórunk rá, kibéleljük a kelkáposztalevelekkel, ezeket megsózzuk, elterítjük rajtuk a ragut, majd a tejfölt, és ezt még kétszer megismételjük.
Az utolsó réteg tejfölre zsemlemorzsát szórunk, és 180 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt készre sütjük a rakott kelt. Tálalás előtt érdemes 15 percig pihentetni.
Zé-félerakottkel
Készítettünk már pár nagyon frankó rakott kaját az oldalra, de most úgy döntöttem, egy trilógiában mutatom meg nektek a kedvenc tepsis kajáimat. Figyeljetek, gyerekek, mert ez lesz életetek legcuccosabb, legtejfölösebb receptje!
Ez a recept egyszerre házias és vagány: ha eddig kételkedtél a rakott ételekben, ez a verzió visszaadja a hited!
Hozzávalók
A raguhoz
A rizshez
Az összeállításhoz
Elkészítés
A rakott kel készítésének első lépése, hogy olajon alaposan lepirítjuk a darált húst, majd jöhet rá az apróra vágott hagyma és fokhagyma. Ha üveges lett a hagyma is, ráöntjük a passzírozott paradicsomot, majd hozzáadjuk a fűszereket. Az egészet jó alaposan összeforgatjuk, felöntjük a vízzel, és fél órán át rotyogtatjuk.
Közben a többször átöblített rizst kétszeres mennyiségű hideg vízzel felöntjük, megsózzuk, beleöntjük az olajat, és magas lángon addig főzzük, míg a vizet beszívta, de még haraphatóan kemények maradnak a szemek, szóval úgy 80 százalékosra.
A kelkáposzta leveleit nagyobb darabokra vágjuk, és forró vízben 2-3 percet előfőzzük. A leveleket ezután lehűtjük hideg vízzel, majd leszűrjük. A húsos ragut összeforgatjuk az előfőzött rizzsel.
Összeállítjuk a rakott kelt: egy hőálló tál alját kiolajozzuk, zsemlemorzsát szórunk rá, kibéleljük a kelkáposztalevelekkel, ezeket megsózzuk, elterítjük rajtuk a ragut, majd a tejfölt, és ezt még kétszer megismételjük.
Az utolsó réteg tejfölre zsemlemorzsát szórunk, és 180 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt készre sütjük a rakott kelt. Tálalás előtt érdemes 15 percig pihentetni.

Fun fact: a rakott kel valójában a 19. században terjedt el Magyarországon, amikor a kelkáposzta a „szegények húsának” számított - ma meg már simán gasztroklasszikus!
Ezek a receptek is érdekelhetnek:
Ha tetszett a zé-féle rakott kel receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!



