A csirkemellet nagyobb kockákra vágjuk, egy tálban alaposan összekeverjük a pác összetevőivel, és 20-30 percig pihentetjük. Ha letelt az idő, egy nagyobb serpenyőben az olívaolajat és a vajat közepes lángon felhevítjük, és a húskockákat több részletben, oldalanként kb. 3-3 percig elősütjük.
A tálban maradt joghurtos pácot is felhasználjuk, rákanalazzuk az elősütött, félretett húsra. Ugyanabban a serpenyőben, alacsony lángon felolvasztjuk az újabb adag vajat, felkaparjuk a letapadt pörzsanyagot, és hozzáadjuk a vékony szeletekre vágott vöröshagymát, néhány perces fonnyasztás után az ugyancsak vékonyra szelt fokhagymát, illetve a gyömbér másik felét. Kb. 5 percig, alkalmanként kevergetve sütjük őket, majd jöhet hozzá a passata és a fűszerek is. Pár perces csendes forralás után belekeverjük a tejszínt is.
Ennél a szakasznál a rizst alaposan átmossuk egy szűrővel, majd egy gyorsforralóban feltesszük főni a víz, a vaj és a só társaságában. Alacsony lángon, lefedve, keverés nélkül főzzük 12-15 percig (ha erősebb a tűzhely, 8-10 perc alatt is elkészülhet, szóval legyetek résen).
Mikor a rizst feltesszük főzni, a paradicsomos tejszínes szószba rakjuk a korábban elősütött húst, a pihenés közben engedett levekkel és a maradék joghurtos páccal együtt. Mikor kész a rizs, egy villával átkeverjük, fellazítjuk, ettől még pergősebb lesz. Tálaláshoz apróra vágott friss koriandert szórunk rá, és megpróbáljuk nem egyszerre megenni az egészet.
Indiaivajascsirke
Sokak kedvence ez az ezerarcú recept, hiszen több változata is van. Íme az én verzióm, ami krémes, fűszeres, nagyon gazdag ízvilággal. Készítsétek el ti is, és számíthattok a valaha kóstolt legomlósabb csirkére és a rengeteg elismerésre, mert isteni lesz!
A vajas csirke az indiai konyha egyik ikonja, amely Delhi éttermeiből hódította meg a világot. A selymes, paradicsomos-tejszínes alapot mélyen aromás fűszerek – garam masala, kurkuma, gyömbér – teszik igazán különlegessé. Fun fact: ezt az ételt eredetileg úgy találták fel, hogy a maradék tandoori csirkét ne kelljen kidobni, és azóta az egész világ beleszeretett a krémes, fűszeres szószba.
Hozzávalók
A joghurtos pácos csirkéhez
Az elősütéshez
A paradicsomos szószhoz
A körethez
A tálaláshoz
Elkészítés
A csirkemellet nagyobb kockákra vágjuk, egy tálban alaposan összekeverjük a pác összetevőivel, és 20-30 percig pihentetjük. Ha letelt az idő, egy nagyobb serpenyőben az olívaolajat és a vajat közepes lángon felhevítjük, és a húskockákat több részletben, oldalanként kb. 3-3 percig elősütjük.
A tálban maradt joghurtos pácot is felhasználjuk, rákanalazzuk az elősütött, félretett húsra. Ugyanabban a serpenyőben, alacsony lángon felolvasztjuk az újabb adag vajat, felkaparjuk a letapadt pörzsanyagot, és hozzáadjuk a vékony szeletekre vágott vöröshagymát, néhány perces fonnyasztás után az ugyancsak vékonyra szelt fokhagymát, illetve a gyömbér másik felét. Kb. 5 percig, alkalmanként kevergetve sütjük őket, majd jöhet hozzá a passata és a fűszerek is. Pár perces csendes forralás után belekeverjük a tejszínt is.
Ennél a szakasznál a rizst alaposan átmossuk egy szűrővel, majd egy gyorsforralóban feltesszük főni a víz, a vaj és a só társaságában. Alacsony lángon, lefedve, keverés nélkül főzzük 12-15 percig (ha erősebb a tűzhely, 8-10 perc alatt is elkészülhet, szóval legyetek résen).
Mikor a rizst feltesszük főzni, a paradicsomos tejszínes szószba rakjuk a korábban elősütött húst, a pihenés közben engedett levekkel és a maradék joghurtos páccal együtt. Mikor kész a rizs, egy villával átkeverjük, fellazítjuk, ettől még pergősebb lesz. Tálaláshoz apróra vágott friss koriandert szórunk rá, és megpróbáljuk nem egyszerre megenni az egészet.

Meleg naan kenyérrel vagy puhára főtt basmati rizzsel az igazi – minden falat egy fűszeres utazás Indiába, anélkül, hogy elhagynád a konyhádat.
Sok finomsággal kecsegtet még az indiai konyha, csekkold ezeket a recepteket is:
Ha tetszett az indiai vajas csirke receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!



-_vYVCQ.webp)