Vegetáriánus ételek

Házihummuszegyszerűen

Házi hummusz egyszerűen

Hozzávalók
200 g
száraz csicseriborsó
((vagy 310 g csicseriborsó konzerv))
100 g
szezámmag
1 púpozott tk
őrölt római kömény
1 gerezd
kisebb fokhagyma
só, fehér bors
1 ek
citromlé
1.5 dl
olívaolaj

Elkészítés
  1. A hummusz alapja csicseriborsó, amit kb. 1,5 óra alatt készre főzünk, vagy használjunk konzerv csicseriborsót és akkor ez a lépés kihagyható.

  2. Egy száraz serpenyőbe szórjuk a szezámmagot és közepes lángon, rázogatva addig pirítjuk, amíg világos zsemleszínt nem kap. Az így lepirított szezámmagot bedobjuk egy aprítógépbe, hozzáadunk egy kevés olívaolajat és teljesen homogén állagú krémet készítünk belőle: ez a tahini paszta.

  3. A megfőtt csicseriborsót leszűrjük és két evőkanál tahini pasztát adunk hozzá. Hozzáadunk a főzőléből is egy keveset, majd a római köménnyel, sóval, fehér borssal, citromlével és egy gerezd fokhagymával ízesítjük. Még rakunk bele olívaolajat és az egészet összezúzzuk az aprítógéppel. Az állagán közben lehet javítani a főzőlé és olívaolaj hozzáadásával, az ízeken pedig citrommal és a fűszerekkel lehet finomhangolni.

    A maradék tahinit pedig sok mindenbe belepakolhatjátok pl. krémekbe, falafel mellé, vagy akár sütikbe is.

www.streetkitchen.hu

A hummusz népszerű étel lett Budapesten, elég jól passzol mindenféle pitás szendvicsekhez, falafelhez. De sokan nem is sejtik, hogy mennyire egyszerű cuccról van szó: pár lépésből áll elkészíteni és egy friss, házi gyártású hummusz jobb, mint bármi, amit egy török büfében kaptok!

A házi hummusz az egyik legjobb bizonyíték arra, hogy néhány egyszerű alapanyagból is lehet igazán krémes, luxusérzetű kencét készíteni. A recept ráadásul sokkal gyorsabb és könnyebb, mint elsőre gondolnád: elég egy turmixgép, egy adag csicseriborsó, tahini és néhány frissítő fűszer, és máris ott a világ egyik legnépszerűbb közel-keleti fogása a saját konyhádból.

Hozzávalók

2 főre
200 g
száraz csicseriborsó
((vagy 310 g csicseriborsó konzerv))
100 g
szezámmag
1 púpozott tk
őrölt római kömény
1 gerezd
kisebb fokhagyma
só, fehér bors
1 ek
citromlé
1.5 dl
olívaolaj

Elkészítés

  1. A hummusz alapja csicseriborsó, amit kb. 1,5 óra alatt készre főzünk, vagy használjunk konzerv csicseriborsót és akkor ez a lépés kihagyható.

  2. Egy száraz serpenyőbe szórjuk a szezámmagot és közepes lángon, rázogatva addig pirítjuk, amíg világos zsemleszínt nem kap. Az így lepirított szezámmagot bedobjuk egy aprítógépbe, hozzáadunk egy kevés olívaolajat és teljesen homogén állagú krémet készítünk belőle: ez a tahini paszta.

  3. A megfőtt csicseriborsót leszűrjük és két evőkanál tahini pasztát adunk hozzá. Hozzáadunk a főzőléből is egy keveset, majd a római köménnyel, sóval, fehér borssal, citromlével és egy gerezd fokhagymával ízesítjük. Még rakunk bele olívaolajat és az egészet összezúzzuk az aprítógéppel. Az állagán közben lehet javítani a főzőlé és olívaolaj hozzáadásával, az ízeken pedig citrommal és a fűszerekkel lehet finomhangolni.

    A maradék tahinit pedig sok mindenbe belepakolhatjátok pl. krémekbe, falafel mellé, vagy akár sütikbe is.

Ha tetszett a házi hummusz egyszerűen receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!

Megfőzték, értékelték

Megfőzték, lefotózták

Legfrissebb receptek

Összes recept

Receptválogatások

Összes cikk megtekintése