Én speciel imádom a boltban kapható lazacos, makrélás és egyéb halas krémeket, valamilyen friss kenyérből vagy baguette-ből készült pirítóssal. Persze ha nem valami rapid (értem ezalatt, hogy 3 perces) vacsit vagy reggelit akarok, hanem szánok rá plusz 15 percet, akkor elkészítem ezt a krémet, mert nagyon finom!
A lazacot kevés olajon megsütjük pár perc alatt. Egy aprítóba rakjuk a hozzávalókat, majd a kihűlt lazacot is. Zúzunk egyet rajta, amíg eléri a kívánt, krémes állagot és gyakorlatilag már csak a pirítóst kell elkészíteni hozzá. 🙂
Magyar Elektra senkinek sem szólt arról, hogy próbára teszi magát a The Voice-ban. „Nem tudtam róla, hogy jön, lesokkolódtam rendesen” – mesélte Trokán Nóri, aki a közös családi múltjukról is mesélt. Elektra elárulta, hogy az iskolában állandóan gúnyolták a társai, például azzal, hogy nem olyan sovány, mint a testvére.
A coachok azon gondolkodtak, milyen dalt választanának, ha ők indulnának a The Voice-ban. Trokán Nóri meg is mutatta azt a szomorú, szerelmes görög dalt, amit ő hozna, és azt is elárulta, mit jelent a számára: „Ha meghallok egy görög zenét, a gyökereim megfogják a talajt.”
Curtis és barátnője, Barnai Judit is próbára teszik magukat a Nyerő Páros hetedik évadában. „Meg szeretnénk nyerni természetesen” – mondta a rapper, aki elárulta, hogy nem a taktika híve, és végig őszintén fognak játszani. A páros több fóbiától is szenved: Judy a csúszómászóktól retteg, Curtis pedig a tériszonyos, emellett a pókoktól is irtózik. Az is kiderült, hogy ki a dominánsabb a kapcsolatukban: „Egy rendes nő elvárja, hogy egy férfi hordja a nadrágot” – vallja Curtis.
Makra Vivien nemcsak irodavezető, de influenszer is. A Survivorrel szeretné bebizonyítani, hogy sokkal több lakozik benne, mint amit a social médiában mutat a követőinek. Ugyan jelenleg nincs párkapcsolata, nem tartja kizártnak, hogy plusz egy fővel térjen haza a Fülöp-szigetekről. Extra videónkban gyerekkori traumájáról, jómódú családjáról és az emberek negatív megítéléséről is mesél.
Zsámboki Juditot sokan Fóliás Juciként ismerik a socail médiában. Férjével egy garázsból indították el családi vállalkozásukat, négy gyermekük mellett. A fóliás biznisz lényege, hogy szakik nélkül is szépíthetjük, felújíthatjuk otthonunkat. A vállalkozás fejlesztéséhez most 50 millió forintot kért a Cápéktól 8%-os tulajdonrészért.
Kettel-Fülöp Flóra több hullámvölgyön ment keresztül a verseny során, amelyek közül az egyik a mentorához, Sárközi Ákoshoz köthető. A legnehezebb pillanatai mellett a séfkabáttal járó elvárásokról is mesélt, és elárulta, hogy melyik két versenyző ellen állna ki szívesen a Fináléban.
Bagi Zoltán a nagyszüleitől és a dédszüleitől örökölte a zene szeretetét, éppen ezért a retró áll legközelebb a szívéhez. Kovács Kati és Szulák Andrea is a kedvencei közé tartoznak, és eltökélt vágya, hogy megszerettesse a műfajt a mai világgal.
A receptek mentéséhez, illetve a hozzávalók növeléséhez és csökkentéséhez be kell lépned az oldalra, vagy regisztrálnod kell, ha még nem hoztál létre profilt.
Ha a Bejelentkezés Facebookkal gombra kattintasz, és még nem vagy Street Kitchen felhasználó, rendszerünk regisztrálni fog, Te pedig ezzel elfogadod a Street Kitchen szerződéses feltételeit és adatvédelmi szabályzatát.
Hozzáadom a bevásárlólistámhoz.
Válassz az eddigi listáid közül, vagy hozz létre újat, hogy hozzáadd a/az
receptet egy összesített bevásárló listához.