Ez a rántott trappista sajt recept úgy kezdődik, mint bármelyik másik rántott étel receptje. Először a tojást felverjük sóval és borssal. A 2-3 cm vastag, háromszögekre vágott sajtot vízbe mártjuk, majd lisztbe forgatjuk, ami így jobban megtapad rajta. Ezután tojásba mártjuk, majd jöhet a panko morzsa, és újra megismételjük a tojás-morzsa kombót. Ez azért kell, hogy ne folyjon ki a sajt.
Berakjuk a sajtokat a fagyasztóba egy tálcán 30 percre, jól elkülönítve, hogy jól le tudjanak hűlni. Ezután 150-160 fokos, bő olajban, oldalanként 3-4 percig sütjük, amíg aranybarna nem lesz mindkét oldala. Ennél a hőfoknál magasabban nem érdemes sütni, mert hamar megsül a külseje, a belseje pedig nem lesz folyós. Végül papírtörlőn lecsepegtetjük, és frissen fogyasztjuk.

Még több sajt, mert sosem elég belőle:



