A bort egy gyorsforralóba öntjük, remekül passzol hozzá az aszalt szilva, de a hagyományos fűszerekről se feledkezzünk meg. Tehetünk bele fahéjat, gyömbért, szegfűszeget, és ízlés szerint ízesítjük cukorral és egy kevés csillagánizzsal is. Ez nagyon intenzív fűszer, csínján bánjunk vele!
Az italt vízzel vagy kevés narancslével hígítjuk, ha pedig kedveljük a citrusos vonalat, a narancs héját se hagyjuk ki. Ezt egy zöldséghámozóval szedjük le, arra figyeljünk, hogy a fehér részek ne kerüljenek bele, mert keserűvé teheti a végeredményt.
Ígykészítsdjólaforraltbort!
A forralt bor az egyik legnépszerűbb téli ital, nem véletlenül! Finom lélekmelegítő, ami ráadásul többféleképp is elkészíthető: a vörös mellett a forralt fehérbor is népszerű.
A forralt bor recept alapja legtöbbször vörösbor. Nem szükséges a felső kategóriásak közül választani, mert a sokféle fűszernek köszönhetően nem a bor íze érvényesül. Legjobb egy közepes árfekvésű kékfrankost használni hozzá.
Hozzávalók
A vörösboroshoz
A fehérboroshoz
Elkészítés
A bort egy gyorsforralóba öntjük, remekül passzol hozzá az aszalt szilva, de a hagyományos fűszerekről se feledkezzünk meg. Tehetünk bele fahéjat, gyömbért, szegfűszeget, és ízlés szerint ízesítjük cukorral és egy kevés csillagánizzsal is. Ez nagyon intenzív fűszer, csínján bánjunk vele!
Az italt vízzel vagy kevés narancslével hígítjuk, ha pedig kedveljük a citrusos vonalat, a narancs héját se hagyjuk ki. Ezt egy zöldséghámozóval szedjük le, arra figyeljünk, hogy a fehér részek ne kerüljenek bele, mert keserűvé teheti a végeredményt.
A könnyedebb fehérboros verzióhoz a legideálisabb, ha olaszrizlinggel dolgozunk. Ízesítés és fűszerezés terén az alma, a méz és a vaníliás cukor is fantasztikus ízeket ad neki, de persze a fahéj és a szegfűszeg itt is elmaradhatatlan. Ezek mellett citromhéj és almalé illik hozzá. A bort közepes lángon főzzük körülbelül 15-20 percig, vagy amíg eléri a kívánt forróságot.

Az ital alkoholtartalma átlagosan 7-10% körüli, a bor típusától függően. Nem igaz a tévhit, hogy az alkohol elpárolog belőle, ráadásul a hőmérsékletnek és a cukortartalomnak köszönhetően még hamarabb érezhető a hatása!
Gyerekeknek, vagy akik nem isznak alkoholt, inkább gyümölcsleves alapot használjunk. Erre a célra az alma- vagy szilvalé lesz a legalkalmasabb, de kísérletezhetünk más ízekkel is.
Egy ütős forralt bor recept mindig jól jön a tarsolyunkban, de azért más italokkal is színesíthetitek a téli repertoárt!
Ha tetszett az így készítsd jól a forralt bort! receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!



-6AB0kv.webp)