A káposztás nokedli lelke a szaftos ragu. Ehhez a káposztás raguhoz a felkockázott kenyérszalonnát elkezdjük pirítani egy serpenyőben, majd rádobjuk a finomra vágott hagymát és fokhagymát. Ha a hagyma megdinsztelődött, rádobjuk a felkarikázott kolbászt, a felkockázott sonkát és paradicsomot is. Fűszerezzük a paprikakrémmel, gulyáskrémmel, sóval, borssal, őrölt köménnyel és pirospaprikával. Ha a ragu összepárolódott, rádobjuk a kinyomkodott savanyú káposztát is és átforgatjuk, majd közepes lángon főzzük, míg elkészül a nokedli.
Egy nagy lábasban vizet forralunk, megsózzuk, közben bekeverjük a nokedlitésztát, és ha felforrt a víz, nokedliszaggatóval beleszaggatjuk a tésztánkat. 1 perc főzés után leszűrjük, és hozzákeverjük a káposztás alaphoz. Egyet forralunk rajta, és már kész is vagyunk.

Bár nem Evelin nyerte meg a versenyt, sok szuper receptet láthattunk tőle és a többiektől is. Próbáljátok ki mindegyiket, és legyetek a saját konyhafőnökötök! Ezért most itt van még több recept a Konyhafőnök versenyzőitől:




-SDJH-x.webp)