A Gere családról valószínűleg még az is hallott, aki amúgy nem olyan nagy borfogyasztó. Vörösboraik méltán híresek nemcsak itthon, de külföldön is. Nem csupán borászatuk van azonban Villányban, hanem egy szállodájuk és éttermük is – utóbbi esett most át egy jelentős megújuláson, azért is utaztunk Villányba, hogy elsőként próbáljuk ki. A felújítás során a tervező, Varró Zoltán rengeteg apró mikrosztorit rejtett el a falak között, megjelenik a Gere család hét generációra visszamenően. Itt minden mesél valamit a borkészítésről és a családról – de persze kellett hozzá Gere Andrea is, hogy igazán élvezzük a sztorit. Gere Andrea édesapjától, Gere Attilától vette át a borászat vezetését, és bár a generációváltás még most is zajlik, az arculat és az étterem is új formát kapott. A belső tér családias, néhol kuckós, máshol elegáns lett. Az étterem alatt pedig újra megnyitották a család legelső pincéjét, amit még Gere Andrea dédszülei vásároltak. Villányban akkor még nem volt vendéglátás, ők építették meg itt az első fogadót.

Megújult étlap szezonális ízekkel
Farkas Richárd megújult ételeit á la carte formában is meg lehet kóstolni, de emellett többféle degusztációs menü elérhető az étlapon. Engem legjobban a sváb menü fogott meg, itt olyan érdekes ételeket láttam, amikről még csak nem is hallottam eddig. Úgy mint svarkli és pekmez, lencsekocsonya – vagy éppen olyan ismertebbeket is, mint a spaetzle és a rántott csirkecomb. Bármelyiket azonnal nagyon szívesen kipróbáltam volna.
Mi azonban MAG menüt kóstoltuk, ez jelképezi ugyanis a pincészet és az étterem megújulását, generációváltását, és jobban megmutatja az étterem új arcát. Mint Farkas Richárd elmondta, ebben a menüben mindent próbáltak egyesíteni, ami jellemzi a Gere pincészetet, a környéket és a családot. A menü a szezonalitásra és a fenntarthatóságra épül, de van benne egy kis mediterrán kitekintés is, utalva Villány déli, kissé olaszos életérzésére.

„Az étlapon megjelennek a család kedvencei, a hagyományos sváb ételek ízei, ugyanakkor nemzetközi fogásokat is becsempésztünk a kínálatba. Tányérra kerül a majd húsz éve elfelejtett balzsamecet, de készültek egyedi kerámiák fiatal helyi keramikus kezei által, a friss kovászos kenyér pedig szintén most induló környékbeli pékségből érkezik. Az étlap tervezésekor sokat inspirálódtam a toszkán és az olasz konyhából. Készítünk sváb ételt mediterrán perspektívából, vagy éppen mediterrán fogást sváb felfogással” – nyilatkozta Farkas Richárd tanácsadó séf.
Helyi alapanyagok, progresszív vonal
A menü mögött komoly kutatómunka és szoros együttműködés áll. Kiemelt szerepet kapnak a Gere majorságból származó alapanyagok, biztosítva ezzel a frissességet és a fenntarthatóságot: a bárány, a tyúk, a mangalica és a kacsa mellett a környékbeli termelők alapanyagai és a szezonalitás. A progresszív vonalat képviselve az étlapon vegetáriánus és vegán fogások is helyet kaptak – például a savanyított szőlőlevélbe töltött mecseki vargánya „rizottó” magyar prémium rizsből. Természetesen minden étel mellé nagy szakértelemmel kerülnek a pincészet tételei is, így téve teljessé a gasztronómiai élményt.

„A.GERE pincészet generációváltása a gasztronómiánkra is hatással van. Az új éttermünk koncepciójában nemcsak visszanyúlunk a gyökereinkhez – kik vagyunk, mi jellemzi a családunkat és a gyerekkorunkat –, hanem szerettük volna a gasztronómia legfrissebb nyelvére lefordítani azt. Ha valaki ellátogat hozzánk, úgy érzi majd, hogy a Gere család látja őt vendégül” – mondta el Gere Andrea alapító-tulajdonos.
MAG menü a tányéron
A helyi alapanyagokba mi is belekóstoltunk, az első fogás ugyanis egy bárányraguleves volt, amitől tartottam kissé, mert nem szeretem a bárányt. Ez a leves azonban több mint tökéletes. Minden kanál tartogatott valami meglepetést és egy újabb ízt: egy fűszert, erdei gombát, savanykás kapribogyót, vagy éppen a levesbetétként belekerült szalonnás burgonyagombócot. Még most is a számban van az íze. Nagy kedvencem lett, csakúgy, mint az ezután érkező erdei gombákkal töltött szárma, azaz töltött szőlőlevél. A szőlőlevél természetesen a saját szőlőtőkéről származik, a beletöltött rizs is magyar termés, a fogást ízesítő jus pedig a maradék Gere borokból készült a fenntarthatóság jegyében. Csodás!

A menü azonban ezen a ponton egy kicsit megakadt, érkezett ugyanis egy fogás, amit nem tudtam beilleszteni a képbe: lazac San Marzano paradicsommal. Értem persze az olasz kapcsolódást, de a lazac nekem ebbe se illik bele – a fenntartható étlapba meg még annyira sem. A hal, gondolom, amúgy sem jellemző Villány környékére, lazac pedig még a Földközi-tengerben sem úszkál. Egy nagyon speciális, helyi termékekkel töltött raviolit mondjuk el tudnék ide képzelni (ha már olaszos vonal), de a lazacot semmiképpen. Más kérdés, ha á la carte külön rendelhető, de én egy ilyen központi menübe nem tenném bele.
%20%20(1)-gHSXU1.webp)
Húsz éve a pincében
Nagyon érdekes volt azonban a következő fogás, ami kacsamell volt. Itt már megjelent a lokalitás, a kacsa egy helyi székelyszabari termelőtől érkezik, és mákos nudlival kombinálta a séf. Nagyon érdekes párost alkotnak, mindehhez vörösboros cékla is jár. Azt kell mondjam, hogy a koncepció és az ötlet csillagos ötös, a kivitelezés azonban nálam sajnos nem volt tökéletes: a kacsa száraz volt és rágós.
A leves után a második nagy kedvencem az elődesszert lett: a pincészet habzóborából készülő jégkásaszerű desszert maga a felüdülés. Tálalásában és ízeiben is tökéletes, csakúgy, mint a csokoládés desszert, amit a pincészet húsz éve eltett balzsamecetével ízesítenek.
.-3zvk46.webp)
Villányban nem csak borozni érdemes
Bár egyelőre volt néhány hiba a menüben, ettől eltekintve A.GERE éttermet nagyon jó szívvel ajánlom szinte mindenkinek! Az étterem kínálata sokrétű, többféle vendéget megcélozva a hátizsákos turistának szánt sváb ebédmenütől a degusztációs menüig és a különleges borokig. Nem túlzás, hogy egyszerre tiszteletadás a múlt előtt és friss lendület a jelenben. Eddig is szerettem Villányba járni, itt szerintem még a levegő is más, mint az ország többi részén. Ezentúl pedig még eggyel több okom van rá.











