A Celsius Budapest a You szállodalánc részeként nyílt meg, de teljesen önállóan működő, saját bejárattal rendelkező helyről van szó. Koncepciójában persze illeszkedik a hotel fiatalos világához, de ez csak jót tesz neki. Nagy, színes, virágos terek, óriási, buja belső kert, home office-ra alkalmas irodák, zene- és olvasósarok, telefonfülke, hosszú bárpult és közösségi asztalok is helyet kaptak az egykori ikonikus budapesti csokoládégyár hatalmas épületében. Azt hiszem, már ennyiből is látszik, hogy igazán különleges a Celsius mögötti koncepció és dizájn.
-EkEeMi.webp)
Magyar-ázsiai fúzió
A gasztronómiai koncepcióért Segal Viktor kreatív séf és Tóth Ádám séf felel, a vendégekre pedig Király Dániel étteremvezető figyel. A mostanában több helyen megjelenő small plate koncepció mellett tették le a voksukat, hangsúlyozva, hogy náluk ez nem kis adagokat jelent. A cél a minőségi ételek és a közösségi élmény ötvözése. Az ételek az ázsiai-magyar fúziós vonalat képviselik: a magyaros fogások az ide érkező turistáknak lehetnek érdekesebbek, míg az ázsiai ihletésű tányérok a helyiek számára jelenthetnek különlegesebb vonzerőt.
Igyekeztünk mindenből kóstolni, húsos és vegetáriánus fogásokat egyaránt. Az étlap két részre oszlik: hideg és meleg ételekre. A hideg fogásokról egyszerűen csak felsőfokban tudok beszélni. A csicsóka például barackkal és egy dukkah nevű fűszerrel érkezik – különleges párosítás, és olyan krémes az állaga, szinte mint egy desszerté. Csak ezért az egy fogásért is szívesen visszamennénk.

Imádjuk a zöldségeket
Talán kevesebb izgalmat ígér elsőre, de a magamfajta céklarajongóknak igazi csúcsfogás a sült cékla, ami alá misós sárgaborsókrémet csempészett a séf. A kreációt szeder és áfonya, valamint citrusos dióolaj teszi teljessé, így az ízvilág finoman az édes felé hajlik. A tetejét magropogós koronázza meg. Továbbhaladva a húsos fogások felé, marhatatárt kóstoltunk – természetesen ázsiai beütéssel. Biztos nem gondolnátok, de gyümölcs ebben is volt, méghozzá szilva! Mellé paszternák érkezett, a tetejét pedig feketeszezám-ropogós dobta fel. A tatár az ázsiai-magyar-francia hármas tengelyen mozog: az ázsiai ízvilágot a teriyaki, a magyaros karaktert a pirospaprika-olaj csempészi bele.
Nagyon tetszett, hogy mindig van az étlapon főzelék – ez most éppen vajbabfőzelék volt, de folyamatosan változik. Különlegessége, hogy a feltét, jelen esetben a babból készült fasírt az étel alatt helyezkedik el. Így minden kanál meglepetés.

Kedvencünk a köleskrokett a Celsius Budapest étlapján
A meleg ételek közül a csirke katsu a sláger, ebből fogy a legtöbb. Természetesen pankomorzsában érkezik, a szezámos lila káposzta és a misós portobellókrém pedig igazán különleges köretet kínál mellé. És akkor jöjjön az abszolút kedvencem, a köleskrokett – a csicsóka mellett ez érintett meg a legjobban. Teljesen vegán fogás, de nem ez a lényeg benne: ha nem tudnám, hogy kölesből készült, eszembe sem jutna. Már önmagában is elvarázsolt, de a mellé kínált kísérők is különlegesek: spenót, aranymazsola, fenyőmag és sült zeller. Az egyik legjobb vegán fogás, amit az utóbbi időben kóstoltam – ne hagyjátok ki!

Étterem a csokigyárban
Sok ételben és a szállodában is visszaköszön az épület múltja, amelybe egyébként a francia tulajdonosok is beleszerettek. A desszert is a már korábban említett hazai csokoládéból készül, ami háromféle formában és textúrában jelenik meg; nekem a mousse ízlett a legjobban. Bár small plate, a desszert is kiadós – én egyedül biztosan nem tudnék ennyi csokit megenni. Az adagok tehát tényleg nem kicsik: két embernek öt fogást ajánlok, azzal kényelmesen jól lehet lakni.

Külön bekezdést érdemelnek az italok is. A koktélokért Héjja László felel, és nem csak az állandó kínálat kiemelkedő: szinte hetente készülnek új alkotások, akár egy-egy alkalomra szabva. Nekünk az alkoholmentes italok lettek a kedvenceink, a matchás-almás házi jegestea pedig mindent vitt. A fehérborok magyar borvidékekről érkeznek, a vörösborok viszont a délfrancia dűlőket dicsérik. A tulajdonosok ugyanis franciák, és saját borászattal is rendelkeznek. Ezeket, valamint számos más francia bort is megkóstolhattok náluk.

Lendületes, divatos és egyben nagyon jó minőségű hely lett a Celsius Budapest. Nem csak az ételek miatt ajánlom, a hangulat és a dizájn is igazán erős. Péntek esténként DJ mellett kóstolhattok, a jó idő érkeztével pedig bevezetik a daytime discót a kertben is.
Cím: 1088 Budapest, Szentkirályi utca 8.











