Szikra Gabi Balatonfenyvesen évről évre bizonyítja, hogy egy forgalmas balatoni strandon, egy kicsi konyhában is jobbnál jobb ételeket lehet az asztalra varázsolni, és nem kell megelégedni a büfés egyenkajákkal. A Konyhám nevű helye mára zarándokhellyé vált, amit egyáltalán nem gondoltak volna öt éve, amikor párjával, Renczés Gáborral Balatonfenyvesre költöztek. A Konyhámmal már régóta csak egyetlen problémája akadt a rajongóknak: miszerint téli nyitvatartásra nem alkalmas.
Étterem a harmadikon
Gabi régóta próbálkozott már téli helyekkel, egy pár évvel ezelőtti helyszínről mi is beszámoltunk. Én imádtam azt a helyet, de sajnos csak egy szezon erejéig működött. Most azonban úgy tűnik, Gabi végleges otthonra lelt egy fonyódi áruház harmadik emeletén. Nem sokkal karácsony előtt megnyílt ugyanis A Konyhám Stúdió 365, ami mint a neve is mutatja nemcsak téli, hanem egész éves hely lesz majd. A helyszínválasztás egy az egyben szuper: Fonyód főterén, fantasztikus kilátás mellett nyílt meg az új hely. A harmadik emeletről pazar panoráma nyílik a Balatonra, és bár én ez nem tudtam kipróbálni, de gondolom, hogy nyáron igencsak kellemes lesz majd a teraszon ücsörögni.
Mint Szikra Gabi elmondta, ezen a helyen régebben is étterem működött, de egy ideje már használaton kívül volt a hely. Neki nagyon tetszett a konyha kialakítása és a berendezés is, szinte hozzá sem kellett nyúlniuk. Mivel régóta keresett már egy állandó helyet, nem sokat gondolkoztak rajta, hanem le is csaptak rá.
A Konyhám 365 egész évben nyitva
Nagyon örül, hogy lett végre egy olyan étterem, ahol egész évben főzhet a vendégeknek. A látványkonyháért pedig egészen odavan, hiszen a kis fenyvesi étteremben elbújva tud csak főzni, így nagyon élvezi, hogy itt most végig a vendégek között lehet. És ezt a vendégek is élvezik, nagyon sokan mennek hozzá kérdezni, érdeklődnek, követik az ételek elkészítését, na és persze kóstolgatnak is. Éppen ezért a konyha mellett egy séfasztal is helyet kapott, ahol majd külön menüt terveznek azoknak, akiket tüzetesebben érdekel a gasztronómia, a konyha működése és Gabi ételei. Az ételek mellé majd beszélgetést és rengeteg információt is kapnak.
Magyar klasszikusok és ázsiai csavarok
Bár én is imádom Gabit, de mi nem a konyha melletti asztalt választottuk, hanem rácuppantunk a kilátásra. Az étlap gazdag és szinte alig tudtunk választani. Felvonulnak a magyar konyha klasszikusai, de azért jellegzetes “Gabis” csavarral. Az állandó étlap mellett rendszeresen változó hétvégi ajánlatok is megjelennek, mindkettőből került is az asztalunkra.
Levesből kétfélét is kóstoltunk, egyrészt A Konyhám egyik védjegyének számító grízgaluskalevest. Erre Gábor nagyon büszke, hiszen ő készíti bele a galuskát, amit valóban nem könnyű ilyen lágyra formázni. Gábor szerint a titok mindössze annyi, hogy a vizet nem szabad forralni, hanem 70 fokos vízbe kell szaggatni a galuskákat, úgy nem keményednek meg. Nekem azonban a füstös kukoricakrémleves jött be nagyon, a kukorica édeskés ízét ugyanis remekül kiegészíti a csípősség.
Magyaros is, ázsiai is
A hortobágyi húsos palacsinta és a hétvégi ajánlatban felbukkanó pulled pork bao között sehogy sem tudtunk választani, így nemes egyszerűséggel kikértük mind a kettőt előétel gyanánt. És milyen jót tettük! Ez az a két fogás, amiért azonnal indulnék vissza Fonyódra! A palacsintatésztából Gabi kis batyut formál, mint egy nagy jiaozi, és abba tölti bele a pörköltként megfőzött és ledarált csirkehúst. Mindez selymes szósszal és tejfölhabbal: tökéletes fogás! Gabi le akarja venni lassan az étlapról, de ne engedjétek neki! Mint ahogy erős lobbizást javaslok annak érdekében is, hogy a bao is maradjon étlapon: a főtt, lágy bao tésztába töltött, rengeteg friss zöldfűszerrel, korianderrel, szusigyömbérrel és hagymalekvárral turbózott pulled pork nagyon ütős volt.
Rántott sajt és vaddisznó következett
És még csak ezután jöttek a főételek! Szerencsére négyen voltunk, így volt lehetőség egy kicsit többet kóstolni. És jó is, hogy így alakult, mert így nem kellett kihagyni a csodásan finom, rántott házi tehénsajtot, ami két vatsag szelet sajt, rusztikus morzsába forgatva. És emellé érkezett még a vaddisznógerinc, amit meggy és gesztenye tett igazán különlegessé. Ezek is csodálatosak voltak, de az előételek megalapozták a hangulatomat, így élénkebben megmaradtak bennem. Főételek közül nekem egy vegán főétel, a grillezett karfiol jött be a legjobban, ami olyan csodás díszítést kapott, mint egy tavaszi kert – ez február elején különösen jólesett. Az étlapon a teljesség igénye nélkül egyébként szerepel még konfitált sertéstarja, csirkepaprikás túrós csuszával, rosé kacsamell narancsos-gyömbéres sütőtökkel és újragondolt brassói is.
Minden étkezésnél azt gondolom, hogy édesség már egészen biztosan nem fér belém, de aztán meg mégis. Ez jelen esetben hideg túrógombóc volt, amit mentségemre legyen mondva, nem én fogyasztottam, de azért a csokoládés desszertből erősen csipegettem.
Nincs ilyen hely a környéken
Mint a felsorolt ételekből láthatjátok, a heti ajánlatban képviselteti magát a lazább, akár strandbüfés műfaj, de Gabi itt egy sokkal magasabb gasztronómiai élményt nyújt a betérőknek. Távolabbi terveik között az ültetett degusztációs menü is szerepel, hiszen ez az a műfaj, aminek keretében a séf valóban meg tudja mutatni a tudását. A helyszín abszolút alkalmas rá, ráadásul ilyen jellegű étterem a Balaton déli partján abszolút hiánycikk. Egyelőre csak hétvégén tartanak nyitva, de ahogy jön a jó idő, egész hetes nyitvatartással terveznek, és nem fognak bezárni nyáron sem, hanem mindkét helyszínt viszik majd tovább.
A Konyhám Stúdió 365 egyrészt fantasztikus hely, másrészt remek bizonyítéka annak, hogy a Balatont télen is érdemes felkeresni, hiszen csodás gasztronómiai élményekben lehet részünk.
A Konyhám Stúdió 365 – 8640 Fonyód, Ady Endre utca 5. 3. emelet
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket a Facebookon, és kövessetek minket az Instagramon!