Ma már a különböző sófajták alapvetően a gasztronómiai élvezeteket szolgálják. A legtöbb embernek valószínűleg a fehér, szemcsés fűszer jut eszébe, amely gyakorlatilag minden étkezőasztalon megtalálható. Azonban ennél sokkal többről van szó. A só több ezer évvel ezelőtti felfedezése óta lényegesen befolyásolja az emberi életet, nemcsak az élelmiszerfogyasztás és a tartósítás terén, hanem emberi, gazdasági, mitológiai és vallási szempontból is. A történelem során a só olyan fontos eleme volt az életnek, hogy számos történet tárgya volt. Nagyra értékelt csereáruként létezett, olyannyira, hogy sóutak jöttek létre, amelyeken keresztül a kereskedők szállították és értékesítették a fűszert olyan országokba, ahol nem termelték. Sőt, az ókorban a só olyan értékes volt, hogy a római katonák fizetségük egy részét is ebben kapták – innen ered a „salary” (fizetés) kifejezés is.

Útmutató a különböző sófajtákhoz
A világon rengeteg különböző sófajta létezik. Minden sónak más-más tulajdonságai vannak, és bár mindegyiknek megvan a legjobb felhasználási módja, nagyon nehéz megmondani, hogy melyik sófajtából mennyit használjunk. Ez rengeteg mindentől függ: a só típusától, a felhasználás módjától és a saját ízlésünktől is. A legjobb módja annak, hogy megtanuljuk, mi felel meg az ízlésünknek, ha gyakorlunk. Érdemes próbálgatni, a kóstolás pedig a legfontosabb dolog a főzés során. Na de lássuk, milyen sófajták bukkanhatnak fel a konyhában!
Tengeri só
A tengeri sót tengervíz elpárologtatásából nyerik, és a származási helytől függően különböző textúrájú és színű lehet. Ez az egyik legelterjedtebb sófajta a világon. A tengeri só tartalmazhat magnéziumot, kalciumot, káliumot és más nyomelemeket, amelyek hozzájárulnak a különleges ízéhez és színéhez. A tengeri sót hagyományosan napfénnyel és széllel párologtatják, amely során a víz elpárolog, és a sókristályok visszamaradnak. Az eljárás során csak minimális finomítás szükséges, így a só természetes ásványi anyagokban gazdag marad.

A durvább szemcséjű tengeri sót gyakran használják befejezősóként, hogy extra ízt és ropogós textúrát adjon az ételeknek. Egy csipet durva sót adhatsz a salátákhoz is, vagy akár desszertekhez (például csokoládés vagy karamelles kekszekhez, édességekhez) a komplex ízek érdekében. :)
Asztali só
Ez az a fajta só, amire a legtöbb ember a só szó hallatán gondol. Az asztali só általában föld alatti sóbányákból vagy tengervízből származik. A bányászott sót finomítják, hogy eltávolítsák a szennyeződéseket és nyomelemeket. Gyakran tartalmaz csomósodásgátló anyagokat, hogy megelőzzék a szemcsék összetapadását nedves környezetben. Sok asztali só jódozott, ettől azonban egyáltalán nem kell tartani, ugyanis a megfelelő jódbevitel fontos szerepet játszik az egészségünk megőrzése érdekében. Az asztali só remekül használható főzés és sütés közben, mivel könnyen mérhető és adagolható.

Örök kérdés, hogy az asztali vagy a tengeri só mellett tegyük-e le a voksunkat. Ez azonban attól függ, hogy milyen szempontokat veszünk figyelembe. A hagyományos asztali só bányászata és finomítása energiaigényesebb folyamat, míg a tengeri só sokkal fenntarthatóbb módon előállítható. Ugyanakkor tartalmazhat szennyeződéseket, és általában kevesebb jód található benne. Viszont, ha az ízek és textúrák sokfélesége fontos szempont számodra, akkor a tengeri só előnyösebb lehet.
Rózsaszín Himalája-só
A Himalája hegységben bányászott só ásványi anyagainak, különösen vastartalmának köszönhetően feltűnő rózsaszín színéről ismert. Finomra őrölve és nagyobb darabokban is kapható. Legnagyobb előnye, hogy előállításakor semmilyen ipari kezelést nem alkalmaznak. Enyhe, finom íze van, és leginkább fűszerezésre és díszítésre használják. A rózsaszín színű kristályok vonzó megjelenést kölcsönöznek az ételnek, de sok tanulmány szerint ez csak látványosság szintjén marad. Valóban ad egy karakteres ízt az ételnek, főleg, ha befejezősóként használjuk, de ne várjunk tőle nagy durranást.

Fekete só
A fekete só, más néven kala namak egy olyan vulkanikus kősófajta, amely jellemzően Dél-Ázsiában, különösen Indiában, Pakisztánban, Nepálban és Bangladesben található. Neve ellenére a színe valójában nem fekete, hanem finomra őrölve inkább sötétlila vagy rózsaszínes-szürkés árnyalatú. Jellegzetes kénes (és tojásra hajazó) aromájáról és ízéről ismert. Az indiai és dél-ázsiai országok gasztronómiájában előszeretettel használják.

A fekete só tökéletes választás, ha növényi étrendet követtek! Jellegzetessége miatt egyedi tojásízű és -illatú világot kölcsönöz az ételeknek. Különösen jó kamu rántottát lehet készíteni vele: a natúr tofut villával összenyomkodjuk és egy kevés fekete sóval ízesítjük, majd egy serpenyőben megsütjük. Saját tapasztalatból írom, hogy tényleg olyan lesz az élmény, mintha rántottát ennétek, és a tojásillatot is kipipálhatjátok! :)











