Jelenleg Kaliforniában találhatunk jelentős nagyságú pisztáciaföldeket, de továbbra is számottevő export áru érkezik Iránból és Törökországból. Viszont érdemes figyelni az európai piacot is, mert Spanyolország feltörekvő pisztáciahatalom, jövője ígéretes, különösen, hogy a globális kereslet folyamatosan növekszik – és itt muszáj megemlíteni a dubajicsoki-őrületet. Továbbá Kocsis Gábornak köszönhetően végre Magyarországon is beszélhetünk pisztáciatermesztésről.
Pisztáciafák, amiket a Maros öntöz
A makói ültetvényen jelenleg kb. kétszáznegyven pisztáciafa sorakozik, szabályos távolságban. A növények négy-öt évesek, vagyis még fiatalok, de már kezdik megmutatni magukat. A fák tavaly ősszel kerültek ki a faiskolából, és mostanra szépen megerősödtek. Egy pisztáciafa termőre éréséhez minimum öt év szükséges, és általában tizenöt év után beszélhetünk jelentős terméshozamról, azaz húsz-ötven kilogramm pisztáciáról évente.
Gábor egy külföldi szakértői csoporttól kért éghajlatelemzést, ami meglepően azt az eredményt hozta, hogy a dél-alföldi időjárás tökéletes a pisztáciának: meleg és száraz levegő, kevés csapadék, sok napsütés, magas páratartalom és enyhe tél. És persze a sikerhez szükség van még kitartásra, időre, és sok-sok tapasztalatszerzésre.
Makó különösen szerencsés, hiszen megfelel a fenti elemzésnek, és a terület mellett csordogáló Maros biztosítja a vízellátást, ami aranyat ér egy ilyen friss ültetvénynek. Bár a pisztácia kifejezetten szárazságtűrő növény, a fiatal fák még érzékenyek, így a rendszeres, mértékletes öntözés kulcskérdés.
Kézi poroztatás és az első termés
A pisztácia nem egyszerű növény: külön porzós és termős fái vannak, vagyis nem önbeporzó fajta. Gábor ültetvényén a fák kézi beavatkozással kapták meg a szükséges „lökést” – ecsettel, türelmesen, fáról fára haladva édesanyja segítségével napokat töltöttek el a pisztáciafák társaságában. Ez időigényes, de elengedhetetlen ahhoz, hogy meginduljon a termésképzés.
Az idei szezonban ennek meg is lett az eredménye: néhány kilogramm termés született, ami fiatal ültetvénynél kimondottan jó jel. Érdekes jelenség, hogy a pisztácia nem a pörkölés során nyílik szét, hanem még azt megelőzően, a késő nyári, kora őszi betakarítás előtt betekintést enged a zöld belsejébe. Ezt volt szerencsénk meglesni a szüret után is, októberben.
Az ókori hiedelem szerint a szerelmespárok a fa alatt állva, ha meghallották a pisztácia repedését, akkor hosszú, boldog közös élet várt rájuk.
A madarak új kedvenc elesége
A természet persze mindig közbeszól. Az idei év egyik nagy tanulsága, hogy a madarak is imádják a pisztáciát, és a termés nagy részét lecsipegették, mielőtt betakaríthatták volna. Ez a veszteség nagyon megviselte a fiatal gazdát, de még a madarakat is vonzza az új íz és a kulináris élvezet.
Gáborék még kísérleteznek a növénytakarókkal és a védekezési megoldásokkal, hogy a jövőben hatékonyabban megvédjék a termést. A következő években valószínűleg madárháló és természetbarát riasztó is bevetésre kerül.
Olajfák, tapasztalatcsere és tanulás
A pisztácia mellett a terület szélén olajfák is nőnek, bár ez most mellékszál a nagy projektben. Az olíva jól bírja a magyar időjárást, de Gábor figyelme most teljesen a pisztáciára irányul.
A fiatal gazda rendszeresen egyeztet a Balaton-felvidéken dolgozó másik pisztáciatermesztővel is, és ezek az eszmecserék felbecsülhetetlenek. Magyarországon ugyanis még csak néhányan kísérleteznek ezzel a növénnyel, így minden tapasztalat számít: mikor érdemes metszeni, hogyan reagál a növény a fagyra, vagy milyen talajtakaró növény működik a legjobban.
A cél: hazai pisztácia a tányéron
A hosszú távú terv egyértelmű: magyar pisztáciát termelni a hazai piacra. Most még csak pár kiló termés született, de a cél az, hogy néhány éven belül már stabil, eladható mennyiség álljon rendelkezésre.
A makói pisztácia íze frissen szedve egyébként más, mint a bolti import: kissé édesebb, világosabb színű, és a nyers dióra emlékeztet, megtartva a pisztácia jellegzetességét. Gasztronómiai szempontból izgalmas alapanyag lehet, és ha minden jól halad, néhány év múlva akár a magyar pisztácia is bekerülhet a hazai gasztrokultúra alapanyagai közé.
Ám a makói pisztácia egyelőre kísérlet, amelyben benne van a családi összefogás, a kíváncsiság és a kitartás. Ha legközelebb pisztáciát eszünk – akár fagyin, akár sós ropogtatnivalóként –, jusson eszünkbe, hogy egyszer talán a Maros partjáról származik a finomság.
