A Konyhafőnök séfjei döntöttek, kiket visznek magukkal, és voltak meglepetések. A kötényszerző napján lelkesen indultak a versenyzők, és tudták: ez az utolsó esélyük bekerülni valamelyik séf csapatába. Az első körös versenyzőknek fürjet és fürjtojást kellett két-két formában megmutatni a tányéron. A kihívást mindenki másképpen fogadta: Bárkányi Evelint például megrémítette az alapanyag, Maier Anikó pedig magabiztosan állt neki a főzésnek. Mattesz Panka, Tóth Simon, Veres Pisti, Radeczki Zoli higgadtan kezdtek főzni és az egyetlen sárga kötényes, Várnagy Milán lelkesen vetette bele magát a feladatba.
Pisti indította a kóstolást és mindkét séf kötényt ajánlott neki, amit meghatottan fogadott. Végül ő lett Rácz Jenő csapatának első tagja. Zolit nem a tányérja mentette meg, hanem Fördős Zé, aki szerint kapjon kötényt, és ha lesz jobb, maximum Sárközi Ákos lecseréli a versenyzőt másra. Evelinnek viszont Ákos azonnal kötényt ajánlott. Milánnak hiába igyekezett Zé segíteni, őt nem juttatta be egyik séf csapatába se.
Simon tőle szokatlan módon rendetlenül, szétesve főzött, és a séfek figyelmeztették: nem lesz ennek jó vége. Korábban mindkettőjüknek nagy kedvence volt a versenyző. A séfeknek nem volt könnyű dolguk a versenyzővel, így egymásnak passzolták a tányért és vele együtt a döntés lehetőségét is. Miután Jenő döntött, Ákos csavart egyet a történeten.
Anikó tányérjáról Ákos séf mondott jókat is, végül azonban nem kért a versenyzőből, hiába dolgozott jó ízekkel. „Botrány ez a tányér” – így fogalmazott Jenő, miután kettévágta a nyers combot, azt azonban hozzátette, hogy szívesen látna egy olyan személyiséget a csapatában, mint Anikó. Vajon mi lett a versenyző sorsa?
A második körben steak és borsóvariációk kerültek a tányérokra. Horváth Geri, Nádasdi Krisztián, Mekis Kitti, Frohner Fecó, Zergi Gabó, Tóth Zolkó mindannyian lelkesen indultak a feladatnak.
A Konyafőnök séfjei meglepő döntést hoztak
Ákos ugyan megdicsérte Kitti tálalását, a főelemével már nem tudta meggyőzni a lány. Jenő viszont addig kutatott a tányéron, hogy végül elégedetten kiosztott egy piros kötényt Zé versenyzőjének.
Gabónak azt javasolták, jöjjön vissza egy év múlva, Zolkó a mézes zöldborsóval éppen bekerült, Geri is kis híján lemaradt a kötényről, mert nem volt meggyőző a főztje.
Bár a Konyhafőnök séfjei döntöttek, hogy Fecónak nincs helye a versenyben, mert a húst rosszul sütötte és széthullott a főzés közben. Mégis, miután a versenyző kilépett az ajtón, Jenő meggondolta magát és utána rohant. Végül mégiscsak valóra válhat a srác álma?
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon!