Bár a Territórium korábban is bevonzotta a hardcore hamburgerrajongókat, nemrégiben megüresedett egy üzlethelyiség a siófoki főtér közelében, így Heigli Martin séf és felesége, Bianka nem teketóriázott: belevágtak a költözésbe. Mindezt úgy, hogy hamarosan érkezik első kisbabájuk is, így finoman szólva sem ígérkezik unalmasnak a nyaruk. Martin a konyháért, Bianka pedig a kommunikációért és a vendégekkel való kapcsolattartásért felel. Ez a baba érkezésével persze az elkövetkező hónapokban valamelyest változni fog.

Martin nagy pizzarajongó, éveken át ő felelt a budai Zsiráf pizzáiért. Szereti is a műfajt, a pizza azonban nagyon helyigényes, ráadásul ma már sok helyen kapható. Ezért, amikor megnyitotta saját balatoni éttermét, inkább a másik két népszerű street foodban, a hamburgerben és a tésztában gondolkodott. A street food elnevezés azonban ne tévesszen meg senkit: ízig-vérig kézműves étteremmel van dolgunk, ahol az utolsó részletig minden Martin kezei alól kerül ki.
Minden helyben készül
Mint mondja, számára az volt a legfontosabb, hogy minőséget teremtsen, éppen ezért mindent saját maga készít. Ezt úgy képzeljétek el, hogy minden reggel hétre érkezik, maga gyúrja és nyújtja a házi tésztát, sőt a hamburgerhez a bucikat is ő süti.
„Szerettem volna megmutatni, hogy ezeket a dolgokat úgy is el lehet készíteni, hogy minőséget képviselünk. Az, hogy valaki a boltban megveszi a ketchupot meg a zsemlét, nem egy nagy kihívás. Nálunk minden helyben készül, nemcsak a ketchup, hanem az összes hamburgerszósz is, én nyújtom a tésztát, sőt a limonádéhoz a szirupokat is mi készítjük. Egyedül a sült krumpli nem házi, mert arra egyelőre nincs kapacitásunk, de már azon is dolgozunk” – meséli Martin.

A ravioli, ami levett a lábamról
Martin négyféle tésztát készít frissen, plusz a raviolit is maga tölti – talán nem nagy spoiler, ha elárulom, hogy nekem ez lett a kedvencem. A házi tészta eleve a gyengém, imádom a kissé keményebb, roppanós állagát. Tésztából a paradicsomos tenger gyümölcsei verziót is kóstoltam, ez is elnyerte a tetszésemet, ráadásul szép nagy adag. Imádtam mindkettőt.

Abszolút kedvencem pedig, ahogy már említettem, a ricottával és spenóttal töltött házi ravioli lett, amely citromos-vajas mártással érkezett. De az összes tésztát érdemes végigkóstolni. Az érdeklődésemet például felkeltette a Bolognai 1982 is. Azért kapta ezt a nevet, mert ekkor jegyezték be hivatalosan az eredeti bolognai receptet, Martin pedig pontosan így készíti: egy kevés tejszínnel és borral. Ne hagyjátok ki!

Burgerek klasszikusabb és modernebb köntösben
Ezek után már kevésbé éhesen fordultam rá a burgerekre. Ráadásul nem én vagyok a világ legnagyobb hamburgerrajongója, a házi tészta és a pizza sokkal jobban felcsigáz. De teljesen őszintén mondom, hogy ilyen jó hamburgert még nem ettem!
Mondom is rögtön, miért ilyen kimagasló. Egyrészt azonnal érezni a hús kiváló minőségét. A hús és a faggyú arányát Martin kísérletezte ki, és kifejezetten neki készíti egy hentes. Másodszor ott van a buci: rögtön érezni, hogy házi sütésű, pihepuha és enyhén édeskés – pont így szeretem. A harmadik ok pedig a méret. Nem szeretem az óriási, mindenfelé csöpögő hamburgereket, ez azonban kellemesen belesimul az ember kezébe, könnyen ehető, és tényleg istenien harmonikus.
Én a legegyszerűbb ház burgerét kóstoltam, ami cheddar sajttal, lollo salátával, karamellizált hagymával és baconnel készül, de egészen durva összeállítások is szerepelnek az étlapon, szóval lehet fokozni az élményeket. A Cowboy burgerbe például bacon, cheddar és jalapeño is kerül, a Bang Bang csirkeburgerbe rántott csirkemell, de aki könnyedebb műfajra vágyik, mézes-chilis csirkés burgert vagy mozzarellás, vegetáriánus változatot is kérhet. A smashed burger divatja itt is felütötte a fejét: a Szaftos Bob két smashelt marhahúspogácsából készül, cheddar sajttal és sajtszósszal. Én mindazonáltal inkább a klasszikus burgert ajánlom, az is tökéletesen szaftos és puha.

Nem csak hamburger
Siófokon az étlap is bővült egy kicsit. Martin azt tapasztalta, hogy nagy igény van a főételekre is. Hiába szerepel tízféle hamburger az étlapon különféle szószokkal és köretekkel, nem mindenki szeret ezek közül válogatni, sokan inkább az egyszerűbb megoldásokat keresik. Éppen ezért felkerült az étlapra a rántott mozzarella, a csirkecomb és a Cézár-saláta is, utóbbi kicsit újraértelmezve. Ez jó húzás volt, még akkor is, ha Martinnak így még többet kell a konyhán dolgoznia.
Mivel nagyon meleg volt, a rántott sajtot már nem vállaltam be, pedig kifejezetten kíváncsi vagyok rá, biztosan visszatérek még miatta. A Cézár-salátát viszont megkóstoltam. Ez is egy laktató változat, hiszen a csirke nem grillezve, hanem pankomorzsában sütve kerül a salátára. A salátaalap nem jégsaláta, hanem lollo saláta – ebből mondjuk egy kicsit hiányoltam a ropogósságot.

Martin játszótere
Mint látjátok, ez a bisztró tulajdonképpen Martin játszótere, azaz territóriuma – innen ered a név. Már Ságváron is így hívták a helyet, és ezt hozták tovább Siófokra is. A Territórium étlapján Martin és Bianka kedvenc ételei szerepelnek, így került fel például a mexikói taco is. Ahogy Bianka hangsúlyozza, ez nem egy olasz vagy amerikai étterem, nem akarták magukat egyetlen nemzet konyhájához sem kötni. Itt minden megtalálható, amit ők maguk is szeretnek, de csakis a legjobb minőségben. Teljesen komolyan mondom, hogy nagyon régen találkoztam ennyire őszinte hellyel, mint a Territórium. Mindenképpen próbáljátok ki!












