Az első magyar Michelin-csillaghoz még egy portugál séf, Miguel Vieira tudása is kellett, aki Palágyi Eszternek adta át a stafétabotot. Ami jó döntés volt, hiszen minden évben meg tudta őrizni a csillagot. Palágyi közelebb hozta a Costes menüjét a hagyományos magyar konyhához – még ha ez furcsán hangzik is egy Michelin-csillagos étterem esetében. Két éve azonban egészségügyi okok miatt távozott a Costes éléről. Megmérettette magát a Bocuse d’Or magyar selejtezőjén, majd a Matild Palace séfjekén debütált, ez a projekt azonban a Covid-járvány miatt sosem tudott igazán beindulni.
Az új helyszín: Szigliget
Mint azt a Dining Guide idézi: „A Szigliget Várudvarban egy több egységből álló központot alakítunk ki: egy erős kulturális résszel, szabadtéri koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, tartozik hozzá majd egy food court (ételudvar – a szerk. megjegyzése), na és a Szigliget Várudvar étterem – mondta Palágyi Eszter, – amely egy kúriaépületben és annak teraszán kap helyet. Most elsősorban a szezonra fókuszálunk, hangulatos kerti környezettel, fedett és nyitott terasszal, kétszer 100-150 fős éttermi kapacitással. Heti hét napon át tartunk majd nyitva, reggeli-, ebéd- és vacsoralehetőségekkel.”
Palágyi Eszter szerint az új hely nem fine dining étterem lesz, ugyanakkor nem is bisztró, hanem a kettő között próbálják megtalálni az arany középutat. Mint Palágyi Eszter mondta, Szigligeten ugyanazt a minőséget szeretné hozni, amit tőle eddig megszoktak, de feszengéstől mentesen. Szeretne végre nem egy elzárt konyhában főzni, hanem a vendégek előtt. Azt is mondta, hogy a Costesben töltött évekre majdnem ráment az egészsége, annyira hajtotta magát. Most már egy sokkal lazább vendéglátásban gondolkodik.
A Várudvar étterem már májusban megnyílik – amennyiben a korlátozások lehetővé teszik. Ebben az évben még csak a nyári szezonban lesznek nyitva, de jövő évtől egész éves nyitvatartásban gondolkodnak.