Az említett tömegközlekedésen kívül közösségi bicaj parkolókat is találunk, szóval akár két keréken is el lehet gurulni, hogy aztán felzabáljátok a jobbnál jobb helyeket! A kínálat nagyon széles, a sushitól kezdve a burgerig mindenki talál szemének-szájának valót.
Madame Pho
Sokan a budapesti levesezők királynőjeként említik a Madame Phót, ami a pláza mögötti tér jobb sarkában bújik meg. Bevallom, én egy kisebb food truck stílusú büfét vártam, ehhez képest egy menő étterembe léptem be. Az árakon viszont nem látszik meg, mennyire dizájnos a belső tér, a legtöbb étel 1700-2000 Ft-ba kerül. A hely fő profilja nem meglepő módon a leves, de wokételek is szerepelnek az étlapon. Kóstoltam ilyet is, olyat is, és mindkettő nagyon rendben volt.
Levesnek egy üvegtésztás csirkelevest kértem, ebben azt hittem, lesz egy picivel több zöldség, mint a hagyma. “Hinni a templomban kell” – tartja a mondás, úgyhogy üvegtészta és csirke volt benne bőven, de az ízek kárpótoltak a zöldségtelenségért. A vega pirított zöldséges rizshez járó rántott tofukockák nem lesznek a kedvenceim, de maga a rizs nagyon autentikus és ízes volt, jól állt neki a földimogyoró. Egy vietnámi zöld teát is választottam, amit eddig máshol nem láttam. Ami pozitív, az az igggazán intenzív zöldtea-íz, ellenben egy picit túl édes volt, a citromosság jobban esett volna.
Foodie MinuteBistro
Míg a Madame-hoz célirányosan mentem, a Foodie egy véletlen találat volt, de még milyen! Az étterem az egészséges és kreatív ételek vonalán mozog, ezek naponta változó kínálattal kerülnek terítékre. Nagy volt a verseny, mit kérjek: laktóz- és gluténmentes snidlinges sültburgonya-krémlevest vagy gluténmentes hideg joghurtos meggylevest csokis müzlivel? Végül a kevésbé szexi burgonya nyert, amihez egy salit is választottam, így egy komplett beachbody-barát ebédet kaptam 1800 Ft-ért. A leves pohárban érkezett, ami csalóka, mert igencsak nagy adag. Bár hidegre számítottam, melegen is jólesett, szuperül eltalált ízekkel, érezni lehetett a krumplit is, nem volt elsózva vagy túlfűszerezve. A saláta alatt se egy mezei uborkásra gondoljatok, a 35 fokban a friss saláta quinoával, édesburgonyával és pirított mandulával hihetetlenül jólesett! Keverjétek össze, mielőtt eszitek, mert az olajos dresszing lefolyik alulra!
Epic Burger Corvin-negyed
Az Epic egy epikus hely a Corvinnál, ahol az étlapon szereplőkön kívül magunknak is összeállíthatunk saját burgert. A többféle húspogácsa mellett zöldségpogi is kérhető, buciból is bőven van választék a teljes kiőrlésűtől a szénhidrátcsökkentettig. Sajtok, zöldségek és szószok, illetve extra feltétek is választhatók. Ha nem kérjük ki az összes extra feltétet, sült krumplival együtt 3000 Ft alatt maradunk, éhesek viszont biztosan nem! A zöldségpogácsa természetéből adódóan kicsit ragacsosabb állagú volt, ha nem vagytok vegák, akkor egy csirkés vagy hagyományos lehet, hogy jobban passzol a burgerhez. Vegaként viszont valószínűleg nem lesz újdonság a konzisztencia, szóval burgerezzetek bátran, ha az Epic előtt tör rátok az éhség!
Sushiroll
A sushi elég megosztó kaja, én személy szerint nagyon szeretem, ezért egyből rápörögtem, amikor pár éve felfedeztem a Sushirollt. Itt nem hagyományos maki-méretű kis falatokat kapunk, hanem egy (vagy több) nagyobbacska tekercset, amit akár palacsintaszerűen haraphatunk is. 😀 Napi menü is elérhető, amiben 2 roll és egy leves választható, 1690 Ft-ért. A tekercsek ára 500 Ft-tól kezdődik, és mindenféle ízben elérhetőek, nemcsak hagyományos avokádós, halas és rákos, hanem a “magyaros” sushi kedvelőinek csirkés változatokban is. Persze ne itt számítsunk a legautentikusabb sushi-élményre – a rizs kicsit nekem tapadósabb volt, mint jólesett volna – kezdőknek viszont teljesen korrekt minőséget hoz. A sushiroll frissen készül, és mellesleg nem kell példát mutatni a pálcikával evésből, mert késsel-villával vágható.
Michelin-csillagot a Corvin-negyednek?
A Corvin-negyednek leginkább a vendégek hiányoznak ahhoz, hogy gasztroparadicsommá váljon, mert egyelőre kevesen veszik célba, ha vacsorázni indulnak. A közeli irodák dolgozói teszik ki a vendégkör nagy részét, így ebédmenü valamilyen formában szinte mindenhol elérhető. Van pár étterem, ami megér egy kis kitérőt munkán kívül is, ha a városban járunk. Vásárlás után éhesen mindenképp ajánlom, hogy lépjetek ki a plázából, és fedezzétek fel a felújított terecskét! Evés után hangulatos bárteraszok is várnak különleges borokkal, kézműves sörökkel, és ami a legjobban esik nyáron: jéghideg limcsikkel!
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket a Facebookon, és kövessetek minket az Instagramon!