A Fricska Veszprém egyik leghangulatosabb helye, ezt bátran ki merjük jelenteni. Bár nem mindig volt olyan pozitív megítélése, mint most, az évek során szerencsére sokat javult mind a kínálat, mind a minőség. A Fricska története körülbelül 10 éve kezdődött, azonban jelenlegi formáját 2 éve nyerte csak el.
Részben Veszprémben felnőve már volt szerencsém, vagyis inkább balszerencsém hozzá. 2017-ben olyan rossz élmény ért, hogy évekig kerültem, előnyös lokációja ellenére még egy limonádéra sem ültem be hozzájuk. Jó pár évnek el kellett telnie, mire egy újabb esélyt adtam az étteremnek, amit nem kellett megbánnom, szerencsére most nem okozott csalódást.
A Fricska és Veszprém
Egy étterem nem is kívánhatna szerencsésebb lokációt, mint a Fricska, hiszen annak ellenére, hogy nem a belvárosban van, könnyen megközelíthető onnan akár autóval, akár gyalogosan. A közelében található a Benedek-hegy, a Szerelem-sziget, az Árpád-kori Mária-romok, de az állatkert vagy a veszprémi vár sem esik messze tőle. Nyáron a hely előtti füves placcot telepakolják padokkal, ami már önmagában is tuti, de a Séd csobogását hallva lesz tökéletes.
Egy műemlék malomépület is tartozik a Fricskához, ami jelenleg Szeparé néven működik, de korábban ez adott helyet a Garat nevű romkocsmának is. A Szeparé egy bérelhető rendezvénytér, ahol – mint neve is utal rá – lehetőség van elszeparálva élvezni a Fricska ételeit.
Az étteremlakás kifejezés furcsán csenghet, pedig oka van annak, hogy ezt a nevet kapta a hely. Abban az időben, amikor aranykorukat élték a lakáséttermek, vagyis az éttermeknek berendezett lakások, szembemenve az árral, a Fricskát pont egy lakásnak berendezett étteremként képzelték el.
Kifinomult szezonális étlap és brutál BBQ-ételek
Rácz Krisztián kreatív séf és üzletvezető megosztotta velünk, hogy az étlapot két részre lehet bontani. A menü állandó elemei a fullos hamburgerek és a füstös BBQ-ételek, azonban akár kéthetente is változó szezonális étlapjuk sem elhanyagolható. Utóbbiak kissé elegánsabb ételek, amikben nem a füst, hanem inkább a kifinomult ízkombinációk dominálnak. Ha a Fricskában jártok, szerintem mindkettőt érdemes kipróbálni.
Krémes fehérspárga-velouté eper-bulgur salátával és friss kecskesajttal
A Fricskában tett látogatásunk során spárgás ételekkel volt tele a szezonális étlap, amit természetesen nem hagyhattunk ki. Leves gyanánt egy fehérspárga-veloutét választottunk. Leves formájában még nem volt szerencsém spárgához, de annyira bejött, hogy tuti máskor is ki fogom próbálni. A krémes leves erősebb spárgaízéhez remekül passzol a lágyabb, nem túl tolakodó kecskesajt és a frissítő epres bulgursaláta is.
Pulled pork burger
Az étlapot tanulmányozva egyből felcsillant a szemem a pulled pork burger láttán, amit sokkal inkább kedvelek, mint a klasszik marhahúsos változatot. Csalódott szoktam lenni, ha egy pulled pork nem rendes szmókerben készül, itt viszont nem lehetett erre panasz. A szaftos, füstös húst tökéletesen kiegészítette a házi BBQ-szósz és a puha házi buci. Került még bele friss saláta, lila hagyma és egy kis ropogós hagyma is. A burgerek körettel érkeznek, méghozzá burgonyával és szezámos coleslaw-val.
BBQ-oldalas
Ennek az ételnek a becses neve Iberico St. Louis cut oldalas, amiből a St. Louis cut a klasszik BBQ-oldalas-vágást jelenti, amivel a legtöbb helyen találkozhatunk, az iberico pedig az állat fajtájára, az ibériai sertésre utal. Az ibériai sertés azért különleges, mert csak makkot fogyaszt, ennek köszönhetően lesz igazán ízletes a húsa. A Fricskában lassú füstön sütik ezt az oldalast, és házi BBQ-szósszal, coleslaw-val és burgonyával tálalják. A hús nagyon omlós, de arra készüljetek fel, hogy ezt a kaját nem fogjátok megúszni maszatolásmentesen.
Bodzás millefeuille
A főételeket követően visszatértünk a szezonális ajánlathoz, ami jó választásnak bizonyult a brutál húsok után. Egy könnyed millefeuille-t választottunk bodzás krémmel, spárgás panna cottával és eperraguval. A vékony ropogós tészta és a frissítő bodzaízű krém összhangban van, az eperragu is feldobja, azonban a spárgás panna cotta nekem nem illett az egészhez. Annyira különálló elem volt a tányéron, hogy a hiányát sem éreztem volna.
Remek ebéd vagy vacsi elragadó környezetben
A Fricskának végérvényesen sikerült felülírnia a régebbi rossz tapasztalatokat, és biztos vagyok abban, hogy vissza fogok még térni, nagy eséllyel egy újabb pulled porkra, mert annyira tuti volt. Árak tekintetében kettős érzéseim vannak, szerintem a burgerek és a BBQ-ételek ára reális, hiszen benne van a köret is, de a szezonális étlap elemei közül a desszert kissé túlárazott.
Bátran merem ajánlani bárkinek a helyet, családdal, gyerekekkel is szuper választás, de randihelyszínnek is tökéletes. Asztalt foglalni az év nagy részében kötelező, hiszen hétköznap esténként is gyakran telt házzal mennek, azonban nyáron nincs rá lehetőség. Ilyenkor érdemes figyelni a felszabaduló asztalokat, és azonnal lecsapni egyre.
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramonés Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!