Pizza, mac and cheese, BBQ vagy hamburger: meggyőződésem, hogy mindenki tudna választani eközül a négy étel közül egyet, amit kifejezetten kedvel. A közös bennük, hogy mindegyik igggazi junk kaja, és igencsak népszerű Amerikában. Na meg persze az, hogy az I55 étterem kínálatában elérhető – a lehető legautentikusabb verzióban, enyhén magyarosítva. Same in English! 😀
Mit jelent az I55?
„Az Interstate 55 (I-55, 55-ös országos autópálya) az Amerikai Egyesült Államok középső részén, észak-dél irányban szeli át az országot, ezzel összeköti a Mexikói-öblöt és a Nagy-tavakat. LaPlace-ből (New Orleans), Louisiana államból indul és Chicagóban, Illinois államban ér véget. Útja során 6 államon halad át. Teljes hosszúsága több mint 1550 km.” – írják az oldalukon.
1550 kilométeren pedig jó sok étterem és street food hely elfér, ugye? Ennek megfelelően az I55 étlapja is hosszú: nem lehet csak egyet választani! A hely megálmodói sem tudtak egy típusú étel mellett voksolni, így mindenből adnak egy kis ízelítőt.
A vendégkör színes: magyarok és amerikaiak is magukénak érzik az Alkotmány utcai éttermet. Sokat kóstolt magyarként kicsit vegyes érzelmekkel, de alapvetően elégedetten távoztam.
A sztár: deep dish pizza
A hely slágere a Chicago deep dish pizza. Ez egy NAGYON CUCCOS pizza. Sorry, tényleg nem tudom máshogy aposztrofálni.
A nápolyi, vékony tésztás verzió kedvelői most ne figyeljenek, de aki szereti az ütős kajákat, az mindenképp próbálja ki!
A lényege, hogy egy magasabb, minimum 5 cm falú edényben sütik, így az egész inkább pitévé alakul. Az első réteg a tésztán irdatlan mennyiségű sajt és mindenféle egyéb feltét: zöldségek, húsok, bármi. Egy vékony, záró tésztaréteggel fedik le, erre jön a paradicsomszósz, majd így kerül a 200-250 fokos sütőbe. Az elkészítési ideje kb. 30 perc, így amint megérkeztek, rendeljétek meg – a többi kaját ráér utána!
Kétféle méretben elérhető: a “kicsi”, 1,4 kilósat 2-3 főre ajánlják, míg a nagy, 2,25 kilósat 3-4 főre. Amit elfelejtenek odaírni, hogy nem egy étkezésről beszélnek! 😀 Ennél a pizzánál nem az átmérő számít: a SÚLY! Higgyétek el, nem tudtok 2 szeletnél többet megenni belőle, hiába akartok, olyan finom. Sajtimádók sajtmennyországa, a laktózérzékenyek pedig +800, illetve 1200 Ft-ért szintén élvezhetik. Deal? Mi egy vega verziót kértünk, annyi más húst ettünk, nem akartunk túlzásba esni. (Spoiler: mégis sikerült!)
A pizzaevéshez egy kis segítség: várjatok néhány percet, amíg hűl, úgy jobban szeletelhető, és nem akar végérvényesen szétfolyni. Érdemes kérni hozzá egy rendes kést. Ne egy levegős, ropogósra sült, hanem egy kalóriabomba, tömör, puha kelt tésztára készüljetek lélekben. Ha ez sikerült, fogadjátok meg, hogy vesztek egy kondibérletet holnap, végül pedig essetek neki, és élvezzétek a sajtmámort!
Előételek és nasik az I55 étlapjáról
Mint rendes “wannabe” amerikaiak, természetesen a nachost és egyéb nyalánkságokat sem hagytunk ki a kóstolásból. A sima házi nachos cheddarral, avokádókrémmel, paradicsomsalsával, snidlinges tejföllel és újhagymával érkezik. Maga a chips nem sós, de a sok-sok feltét mellett nem is hiányzik. Sorry/not sorry, de én imádtam, hogy kicsit átázott a szószoktól!
A csirkeszárnyak és a dirty night fantázianévre hallgató tál már kevésbé volt átütően kellemes. A csípős csirkeszárny csak sós volt, egyáltalán nem pikáns, a hagymakarikák inkább csak panírból álltak, a pankós garnélából pedig összesen 2 db jutott a tálra. Az összhatást a sajttal töltött zöld jalapeno, a chilis sajtgolyók és az ízletes cheddarkrémleves mentették meg.
Húsos főételek: oh, yes!
Burger, BBQ, hústál: mondom, hogy sikerült túlzásba esni! 😀 Kezdjük a burgerrel, amiből nem teketóriáztunk, az I55 kedvencét kértük. Ez egyet jelent a füstös burgerszósszal, salátával, paradicsommal, camembert-rel, sült lila hagymával, sült gombával és sült marhaszeggyel. Steak burgonya és coleslaw alap, na meg az, hogy már ránézésre jóllaksz vele. Nagyon finom, ízes és szaftos, amilyennek egy amerika burgert elképzel az ember lánya.
A Memphis hústál már kevésbé volt kedvenc: fő oka, hogy a marhaszegy és a pulled pork kicsit kihűlten érkeztek. Ez némileg elvett az élményből, amin az sem segített, hogy a mac and cheese köret és a steak burgonya is kissé íztelen volt – ellenben a már ismerős sós csirkeszárnyakkal. Egyébként 2 főre is kiadós adag, csak figyeljetek a hőfokokra!
Az almost heaven fantázianévre keresztelt, 14 órán át füstölt marhaszegy omlóssága és hozzá a szuper ízes paradicsomos bab azért részben elfeledtette a hűvös husikat. Érdekesség, hogy minden hús USDA minősítéssel rendelkezik, ami az amerikai élelmiszerek egyik minőségbiztosítási rendszerének jele. Magyarul: nincs rossz hús, legfeljebb rossz hőmérsékleten érkezik! (De lehet, hogy csak nekünk volt pechünk.)
Az I55 hangulata tényleg amerikai álom
Az étterem hangulata mindenképp említést érdemel az ételek mellett. Csak menő amerikai slágerek szóltak, mindenhol hamisítatlan amerikai táblák – nem lepődnék meg, ha sok közülük tényleg Amerikából származna. A felszolgálók előzékenyek, segítőkészek és NAGYON figyelmesek, a kényelmes boxokban mégis nyugodtan fantáziálhatunk arról, milyen lenne az Egyesült Államokban élni. Egy biztos: a kaják miatt én nem költöznék – elég alkalomadtán egy vacsi az I55-ben.
Cím: 1054 Budapest, Alkotmány u. 20.
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket a Facebookon, és kövessetek minket az Instagramon!