Veszprém dimbes-dombos utcáival, színes épületeivel mindig is a kedvenc városaim közé tartozott. Ráadásul mindig voltak itt jó éttermek, de most, hogy közeledünk a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa rendezvényhez, láthatóan még inkább megélénkül a város. Nyilván nem elhanyagolható, hogy a Balaton gasztronómiája is egyre jobban dübörög, Veszprém pedig a Balaton-parttól alig 10 kilométerre fekszik. Mindenképpen megér egy sétát, de el lehet itt tölteni több napot is, szuper gasztroélményekkel színesítve a programot. Összeszedtem most nektek a kedvenceimet.
Füge Fagyiudvar és Kávézó
Igen gyorsan a szívem csücske lett ez a kis kávézó és udvar Veszprém belvárosában, annyi szeretet és ízlés van benne, hogy azonnal jól éreztem magam. A hely Dobos Márton és cukrász felesége, Penovácz Anna közös álma volt, mindketten kipróbálták már magukat korábban is vendéglátósként. Hozzájuk csatlakozott két másik veszprémi fiatal. A Füge fő vonzereje így nyáron természetesen a fagyi, a legnépszerűbb ízek a fahéjas-fügés keksz és a matcha tea. De én ezeknek ellentmondva az Aperol spritzet és a puncsot kóstoltam, annyira megörültem, hogy valaki végre jó minőségben készít puncsfagyit. Az adag hatalmas, és a fővárosi árakhoz képest kifejezetten baráti. (380 Ft/6 dkg)
A fagyi mellett nagyon széles a sütiválaszték, ezeknek sem bírtam ellenállni. Csokis bánbombát és citrom tarte-ot kértünk, hozzá kávét. szuper, házi készítésű szendvicsek vannak reggelire, bár ezzel főleg a veszprémiekre lőnek, nem készítenek túl sokat uóSgyanis, így nagyon kell sietni, hogy maradjon. Jó hír azonban, hogy reggeli-fronton erősíteni akarnak, télen nyilván ez lesz a fő csapásirány.
Igazi visszatérős hely a Füge, alig várom, hogy megkóstoljam a többi fagyit és süteményt is. Egészen biztosan megyek még ide a nyáron.
8200 Veszprém, Rákóczi Ferenc utca 3.
Oliva Hotel és Étterem
Régi motorosnak számít Veszprémben az Oliva, de mégis az egyik legmegbízhatóbb hely, ha étteremről van szó. Több mint húsz éve nyitott meg Veszprém szívében, a belváros közepén. A gyönyörű, 18. századi barokk épületben az 1800-as években cipész és esernyőkészítő is működött. Mészáros Zoltán azért indította el 21 éve az Oliva Éttermet, mert a környéken nem volt olyan hely, ahová ő is szívesen járt volna.
A névből már sejthető, hogy az étteremben és a hangulatban sem mellékes a mediterrán vonal, de ez nem zárja ki a magyaros ételeket, amik szintén kiemelkedő minőségben készülnek – bár nyáron ezek kevésbé szerepelnek az étlapon. Nagyon ajánlom viszont a hideg, fehér paradicsomlevest és két előétel is nagy kedvencem: a marinált lazac, sült spenót és paradicsom, valamint a kacsamell pastrami padlizsánnal bagetten.
Az árak kissé magasabbak, 4000 Ft körül van egy főétel, sőt afölött is találunk az étlapon, van viszont gyerekmenü egészen jó árban. A kerthelyiség nagyon hangulatos, mediterrán beütésű, a személyzet extra kedves és jó fej, az ételek pedig nem csak átgondoltak és finomak, hanem a tálalás is lenyűgöző. Az Oliva az elmúlt húsz évben bőven bizonyított a nyári és a téli szezonban is.
8200 Veszprém, Buhim utca 14-16.
Veszprémium: csodás pizza egy laza helyen
Ha csak gyorsan ennétek valamit, és nem értek rá ráérősen, hosszan ebédelni az Oliva kertjében, akkor nagy szeretettel ajánlom a Veszprémium nevű helyet. Antal Szabolcs éppen olyan, mint az olaszok. Sem önmagát, sem a pizzát nem veszi komolyabban, mint alapvetően szükséges. Szabolcs kovászos pizzatésztát készít, a minőség mellett pedig másik vesszőparipája a megfizethetőség, ezért nála egyik pizza sem kerül 2000 Ft-nál többe. Nagyon fontos számára, hogy a minőségi ételek vidéken is elérhetők legyenek.
Bár a tészta abszolút nápolyi stílusú, a feltétezés már inkább magyarosba hajlik. Szinte minden feltétet a környékről szerez be egyébként, a kolbászt egy helyi hentestől, a sajtokat pedig a Bakonyból, egy lókúti sajtkészítőtől. Nekem amúgy a sajtos pizza a kedvencem, a Veszprémiumot nagyon-nagyon ajánlom! Itt írtunk róla bővebben.
8200 Veszprém, Csermák lépcső 2.
Makmoiselle Pékség
Különleges névhez különleges pékség dukál: a Makmoiselle Pékségben minden kovásszal készül, még a kakaós csiga is. A pékséget egy anya-fia páros nyitotta még tavaly, és persze gyorsan népszerűek lett, ahogyan az a minőségi pékségekkel lenni szokott.
Biokenyereket sütnek biolisztből, sőt, van olyan gabona, amit maguk őrölnek. Az igazi specialitásuk a kenyér, de a közösség nyomása miatt egyre több péksütit is sütnek. A kovászos zsemléből pedig reggelire különleges szendvicseket készítenek.
8200 Veszprém, Megyeház tér 2.
Fricska Étteremlakás
Megmondom őszintén, a Fricskában eddig nem találtam kiemelkedően jónak a kaját, de annyira csodálatos helyen van, hogy én mindig mindent megbocsátok nekik. A Séd patak partján megbújó hely annyira hangulatos és bájos, mint egy mesevilágban, gyerekekkel főleg ajánlom. Éppen most séfváltás is történt, Rácz Krisztián érkezett hozzájuk, így valószínűleg a színvonalban is ugrás tapasztalható majd.
Többnyire hamburgert eszünk, amiből sokfélét készítenek, a klasszikus mellett csirkeburgert, pikáns burgert és pulled pork burgert is. De vannak az étlapon bisztrófogások is, mint rántott harcsafilé és házi grillezett vagy rántott sajtok. Nagyon kedves hely, az egyik legjobb hangúlató étterem nem csak Veszprémben, de szerintem az egész országban. Tavaly egy romkocsmát is nyitottak, Garat néven.
8200 Veszprém, Miklós utca 10.
Borítókép: Szindbád az utazó