Nigella Lawson szinte a teljes angol közvéleményt megbotránkoztatta nemrégiben egy televíziós műsorban az egyik receptjével. A karfiolból és banánhéjból készült étel nagyon sok nézőnél kiverte a biztosítékot. Nigella azt nyilatkozta, maga sem gondolta, hogy ilyen nagy visszhangot kelt majd ez a recept, de szerinte ez is azt bizonyítja, hogy nagyon nehéz legyőzni a kulturális előítéleteket, és ételként tekinteni valamire, amit eddig hulladéknak tartottunk, idézi a New York Times.
Banánhéj: remek ízesítő és alapanyag
Pedig a banánhéjat nem ő hozta divatba. Pár hónappal korábban egy Nadiya Hussain nevű, szintén angol, tévés szakács is a banán héját népszerűsítette. Mindenkit arra buzdított, hogy ne dobja ki a banánhéjat, hanem főzze meg egy kis fokhagymával, hagymával és barbecue szósszal, és mindez isteni ízesítője lehet a hamburgereknek vagy egy pulled pork szendvicsnek.
Hussain amúgy bangladesi származású, már az apja is séf volt, tőle tanult főzni. Mint elmondta, a bengáli konyhának mindig is része volt a banánhéj, sosem számított furcsának megfőzni és megenni azt, bár nyugaton mindig hulladékként gondolunk a zöldségek és a gyümölcsök héjára. Bangladesben és India-szerte viszont gyakran szószt készítenek belőle.
Az indiai konyha régóta használja
Indiában egyébként sokféle banánt termesztenek, a mifelénk is elterjedt, nagy, sárga, Cavendish banán csak egy a több száz banánfajta közül. Indiában a banánnak előszeretettel fogyasztják a héját, sőt sok helyen a virágját és a szárát is megeszik. Több, ezeket felhasználó recept is található az indiai konyhában. Ilyen például a thoran, ez egy zöldséges étel, amit kókusszal és különféle fűszerekkel kevernek össze – ehhez többnyire éretlen banánt használnak.
Az éretlen banánt héjastól egyébként több ételben is használják, curryt és zöldséges golyókat is készítenek belőle, sütve köretként is eszik, mint a krumplit. Észak-India felé haladva egyre inkább az érett banánt használják főzéshez, kevésbé a zöldet, de itt is fogyasztják a héját. Ezt egyébként a vegánok már 2-3 éve felfedezték maguknak a világ nyugati felén is. A legtöbben pirítva, a bacon helyettesítőjeként használják. Állítólag nem könnyű elkészíteni, de ha ráérzünk a technikára, a végeredmény még jobb is lesz, mint a valódi bacon. A lényeg, hogy csak érett banán héját szabad használni.
Hús helyett is remek
De nemcsak Indiában, hanem Dél-Amerikában, például Venezuelában is több helyen használják a banán héját, akár húshelyettesítőként is, és egyre több étterem is kezdi átvenni ezeket a recepteket. Ahogy bloggerek és szakácsok is: egyre több olyan recepttel találkozhatunk, ami a banános süteményekhez, banánkenyérhez is a banán héját használja a gyümölcs helyett. Állítólag, ha használat előtt lefagyasztjuk, majd felolvasztjuk, még puhább és intenzívebb ízű lesz. A főtt banánhéj íze egyébként Nigella szerint leginkább a padlizsánhoz hasonlít, így például akár lecsóban is használható.
Én még nem kóstoltam ugyan, de sokan azt mondják, hogy jól elkészítve a banánhéj tényleg ízletes. Aki nem hiszi, gondoljon bele, milyen rossz íze van a nyers krumplinak, ellenben a sült krumpli milyen mennyei! Angliában és Amerikában egyre több pékség és cukrászat kezdte el használni a banán héját annak érdekében, hogy minél kevesebb alapanyag kerüljön a kukába.
Mindez nagyon szép és jó, de mint a New York Times cikke is rámutat, valószínűleg még ennél is jobb, ha valami más gyümölcsöt választunk a banán helyett, aminek sajnos hatalmas az ökológiai lábnyoma. Termesztése és szállítása nagyon sok vegyszert igényel, és sok környezetkárosítással jár. Ráadásul csak hűtve szállítható, ami szintén hatalmas terhet ró a környezetre.