A klasszikus mézeskalács recept első lépéseként a mézet és a fűszereket egy kis lábasba tesszük, és kevergetve összemelegítjük. Ezután hozzáadjuk a vajat, amit hagyunk teljesen elolvadni.
A barna cukrot és a tojásokat robotgépben habosra keverjük, majd a robotgépet alacsony fokozatra kapcsoljuk, hozzáadjuk a mézes keveréket, majd fokozatosan a szódabikarbónával, a sóval és a narancs lereszelt héjával elkevert lisztet is. Lágy, ragacsos masszát kapunk. Kiszedjük a keverőtálból, kettéosztjuk, fóliába tekerjük, és pár órára vagy akár egy egész éjszakára a hűtőbe tesszük.
A hűtőből kivéve hagyjuk egy kicsit felengedni a masszát, és lisztezett deszkán kb. 4 mm vastagságúra nyújtjuk, és tetszés szerinti formákkal kiszúrjuk. 180 fokra előmelegített sütőben 8-10 percig sütjük, éppen csak addig, amíg egy kis színt kapnak (vigyázni kell, könnyen megégnek!). A sütőből kivéve hagyjuk kihűlni a mézeskalácsokat, majd írókával díszítjük őket.
Az írókához a tojásfehérjét a porcukorral legalább 5 percig keverjük magas fokozaton, kézi robotgéppel. A végén hozzáadjuk a citromlevet, ettől fényes és sűrű lesz. Akkor jó, ha az ujjunkat belemártva a habcsúcs nem konyul le. Egy nyomózsákba, vagy vastagabb zacskóba töltjük, aminek az egyik sarkán egy egészen pici lyukat vágunk. A kihűlt mézeskalácsokat ezzel díszítjük.
Klasszikusmézeskalács
Ha eddig nem volt még meg a tuti mézeskalács recept, ami puha, sokáig eláll, jó fűszeres és persze nagyon finom, akkor ez a te napod. Mentsd is le gyorsan, vásárolj be hozzá, és indulhat a móka!
A hagyományos mézeskalács igazi karácsonyi klasszikus: a fűszeres tészta illata azonnal ünnepi hangulatot teremt, miközben a méz, fahéj, szegfűszeg és gyömbér harmonikus keveréke minden falatnál kényeztet. A formázás öröme, a dekorálás kreativitása és az ízek mélysége egyaránt élményt ad.
Hozzávalók
Az írókához
Elkészítés
A klasszikus mézeskalács recept első lépéseként a mézet és a fűszereket egy kis lábasba tesszük, és kevergetve összemelegítjük. Ezután hozzáadjuk a vajat, amit hagyunk teljesen elolvadni.
A barna cukrot és a tojásokat robotgépben habosra keverjük, majd a robotgépet alacsony fokozatra kapcsoljuk, hozzáadjuk a mézes keveréket, majd fokozatosan a szódabikarbónával, a sóval és a narancs lereszelt héjával elkevert lisztet is. Lágy, ragacsos masszát kapunk. Kiszedjük a keverőtálból, kettéosztjuk, fóliába tekerjük, és pár órára vagy akár egy egész éjszakára a hűtőbe tesszük.
A hűtőből kivéve hagyjuk egy kicsit felengedni a masszát, és lisztezett deszkán kb. 4 mm vastagságúra nyújtjuk, és tetszés szerinti formákkal kiszúrjuk. 180 fokra előmelegített sütőben 8-10 percig sütjük, éppen csak addig, amíg egy kis színt kapnak (vigyázni kell, könnyen megégnek!). A sütőből kivéve hagyjuk kihűlni a mézeskalácsokat, majd írókával díszítjük őket.
Az írókához a tojásfehérjét a porcukorral legalább 5 percig keverjük magas fokozaton, kézi robotgéppel. A végén hozzáadjuk a citromlevet, ettől fényes és sűrű lesz. Akkor jó, ha az ujjunkat belemártva a habcsúcs nem konyul le. Egy nyomózsákba, vagy vastagabb zacskóba töltjük, aminek az egyik sarkán egy egészen pici lyukat vágunk. A kihűlt mézeskalácsokat ezzel díszítjük.

A mézeskalács a legtöbb otthonban nemcsak finomság, hanem dísz is: gyönyörűen felakasztható az ablakra vagy a fenyőfára, így az asztalon kívül a lakást is ünnepi díszbe öltözteti.
A legjobb mézeskalács recept már a tarsolyotokban van, de ezek a receptek is érdekelhetnek, ha szereted a mézeskalácsot:
Ha tetszett a klasszikus mézeskalács receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!



