Nem fogunk hazudni, ha azt a tipikus, fényes fehér, kínai büfés főtt rizst szeretnénk főzni, érdemes beruházni egy háztartási méretű rizspárolóba. Ez azért nagyon praktikus, mert a hozzávalókat csak beleszórjuk a gépbe, felöntjük megfelelő mennyiségű vízzel, aztán ezt ő magától elkészíti, majd melegen is tartja.
Ha nem fér el a konyhaszekrényben egy újabb gép, vagy csak simán nem szeretnétek erre költeni, szükségetek lesz egy mérőkancsóra, egy szűrőre és egy lábasra, fedővel.
A rizst sajnos elég sok vegyi anyaggal kezelik a tisztítás és a fényezés miatt, valamint eredendően magas az arzéntartalma, így nagyon fontos mindig alaposan, szűrőben átmosni vagy beáztatni.
Ha nincs időnk
Nem csak a zacskós rizst érdemes bő vízben főzni, hiszen, ha nincs időnk odafigyelni rá, ez a legbiztosabb módja, hogy ne egy ragacsos masszát kapjunk.
A vizet ízesíthetjük és színezhetjük is, ez a rizsnek csak az előnyére válhat. Hogy mit értünk ezalatt? Pl. ha céklalével színezett, sóval és balzsamecettel turbózott vizet használtok, nemcsak nagyon szexi rózsaszín, de sokkal ízletesebb lesz a végeredmény. Ha a kóstolásnál késznek ítéljük, egyszerűen leszűrjük, és egy kis olajjal átkeverve tálaljuk.
Ha van időnk
Ha kimértük a rizst – adagonként 50-60 g-ot ajánlunk – és a rizs súlyának a dupláját vízből, akkor adagonként adjunk hozzá 1 csipet sót és 1 teáskanál olajat, majd az egyik edényben pörgessük át, egy másik edényben pedig forraljuk fel a vizet. Ezt akkor öntsük rá a rizsre, mikor a szemek enyhén áttetszővé válnak. (Legyünk óvatosak, a forró edény miatt hirtelen gőz fog képződni, amivel könnyen megégethetjük a magunkat.) 5-10 perc alatt teljesen készre fő, ez idő alatt percenként keverjük át, így érhetjük el a rizspárolóban készült körethez legközelebb álló eredményt.
Ezután alaposan keverjük át a rizst, hogy ne tapadjanak oda a szemek az edény aljára, majd magas fokozaton főzzük addig, amíg kis lyukacskák nem képződnek a rizsszemek között. Tegyük félre a lábast, alaposan keverjük át még egyszer egy kanál vaj vagy kókuszzsír hozzáadásával, és 12-15 percre, fedővel lefedve hagyjuk állni. Ha lejárt az idő, vegyük le a fedőt, a felesleges párát keverjük ki belőle, és már kész is.
Koleszos mikrós rizs
Általános szabály, hogy az A minőségű rizs, illetve minden hosszú szemű rizs biztonsággal elkészíthető kétszeres mennyiségű vízzel. Ez egy kiadós vacsihoz két személyre egy bögre rizst és két bögre folyadékot jelent. Itt is lehetünk kreatívak, használhatunk fűszereket, de még kész önteteket is a vízbe keverve, hogy érdekesebb, finomabb köretet készítsünk.
A rizst minden esetben jól mossuk át, és tegyük egy akkora edénybe, amibe még belefér a folyadék is. Ha klasszikus rizst készítünk, tegyünk bele egy fél csomag teavajat és két csipet sót. Ha cifráznánk, pl. ázsiai pirított rizst szeretnénk, hagyjuk el a sót, és tegyük bele egy instant leves fűszereit vagy egy evőkanálnyi szójaszószt.
Az edényt lefedve, 750-800 watton, negyedórán át pároljuk. Ha kész, óvatosan vegyük ki, mert erősen átforrósodik. Itt is fontos, hogy ha elkészült, engedjük ki a bent marad gőzt, mert a rizs túlkészül, kásás és ragacsos lesz.
Barna rizs készítése
Attól függően, hogy mihez szeretnénk felhasználni, a legfontosabb különbség a sima rizshez képest, hogy a barna rizst tovább és több folyadékkal kell hőkezelni. Mint az összes gabonafélénél, itt is nagyon fontos, hogy főzés előtt kiáztassuk és alaposan átmossuk. Meg fogtok lepődni, mennyi pernye, kosz és keményítő ázik ki belőle.
A legbiztosabb módszer a barna rizs esetében is az, ha sós, bő vízben készre főzzük. Miután leszűrjük, érdemes friss zöldfűszerekkel és valamilyen zsiradékkal összekeverni.
A mikrós módszer szintén játszik, viszont a víz mennyisége itt már a rizs háromszorosa, és az elkészítési idő is 20-25 percre növekszik.
Szintén jó és talán a legfinomabb megoldás, ha úgy készítjük el, mint egy rizottót, és puhára pároljuk. Alapos átmosás után olajon, kakukkfűvel, apróra vágott hagymával, zúzott fokhagymával lassan felhevítjük. Eközben egy másik edényben háromszoros mennyiségű alaplevet melegítünk, amivel szakaszosan többször felöntjük. A végén keverjünk hozzá krémsajtot vagy tejfölt, reszeljük bele egy citrom héját és adjunk hozzá durvára őrölt borsot.
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket a Facebookon, és kövessetek minket az Instagramon!