A fonott kalács elkészítéséhez először a langyos tejbe morzsoljuk az élesztőt, majd 1 csipet cukorral és 1 ek liszttel elkeverve félretesszük. Egy robotgép üstjébe kimérjük a lisztet, beletesszük a tojást és a tojássárgáját, hozzáadjuk a cukrot, a vaníliás cukrot és a szoba-hőmérsékletű vajat, beleszórjuk a sót, végül beleöntjük az élesztős tejet.
Először alacsony fokozaton összedolgozzuk a tésztát, majd amikor az alapanyagok elkeveredtek, magasabb fokozatra kapcsolva kb. 5 perc alatt simára dagasztjuk a tésztát.
Ezután kerekre formázzuk, és egy kilisztezett tálban, meleg helyen minimum 1 órán át kelni hagyjuk.
A megkelt tésztát átgyúrjuk, és három egyenlő részre osztjuk. Két részből hengereket sodrunk, és egy sütőpapírral kibélelt tepsiben, a végeit vízzel összeragasztva összetekerjük a két hengert. A harmadik részt elfelezzük, és szintén henger alakúra sodorjuk, majd az így kapott két kisebb rudat is összesodorjuk, és a tepsiben lévő nagyobb fonatra helyezzük.
Meleg helyen 20-25 percig kelesztjük, majd a megkelt kalácsot lekenjük a felvert tojással, várunk pár percet, hogy a tojás rászáradjon a tésztára, majd még egyszer lekenjük. Ezután 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt készre sütjük. Ha megsült, egy rácsra helyezzük hűlni, és pár perc múlva már szeletelhetjük is.

Még több csodálatos kalács:



