A kovászos kenyér elkészítéséhez nem árt egy kis rutin, de ha követed az alábbi receptet, menni fog. A háromféle lisztet és a vizet egy dagasztógép üstjébe mérjük, majd 1 percig alacsony fokozaton keverjük. Lekapcsoljuk a gépet és 15 percig pihentetjük a tésztát, addig kimérjük a kovászt és a sót.
Ha letelt az idő, közepes fokozaton 10 percig tovább dagasztjuk. 5 perc után hozzáadjuk a kovászt, az utolsó 1 percben pedig a sót is.
Enyhén kiolajozott, zárható dobozba szedjük a tésztát, és hőmérséklettől függően 3-4 órán át kelesztjük, közben pedig 30 percenként négy oldaláról behajtva meghajtogatjuk.
Ha szépen duplájára kelt a tészta, egy tiszta nyújtódeszkán feszes cipót formázunk belőle, és 10 percig pihentetjük. Ezután enyhén lisztezett felületen kilapítjuk a cipót, az alsó szélét behajtjuk a közepéig, majd a felső szélét is. Ezután jobbról és balról is behajtjuk, végül szorosan feltekerjük. Rizsliszttel megszórt konyharuhára rakjuk a veknit, illesztéssel felfelé, és berakjuk egy kb. 25 cm-es szakajtóba. A tetejét is lefedjük konyharuhával, és egy éjszakára hűtőbe tesszük.
Másnap a sütőt előmelegítjük 250 fokra, úgy, hogy belerakunk egy 35 cm-es ovális, fedeles vaslábast.
A megkelt kenyeret zsírpapírra borítjuk, a felesleges lisztet lesöpörjük róla, és egy borotvapengével 1 cm mélyen, több helyen bevagdossuk.
A zsírpapírral együtt berakjuk a kenyeret a vaslábasba, vigyázzunk, mert a lábas forró, nehogy megégessük a kezünket. Lefedjük, és a sütőbe toljuk. 20 perc után levesszük a fedőt a lábasról és csökkentjük a hőmérsékletet 210 fokra. További 25 perc alatt készre sütjük.
Rácsra szedve hagyjuk hűlni a kenyeret legalább 1 órán át, mielőtt felszeletelnénk.

- Elkészítési idő: 5 óra
- Kelesztési idő: 12-18 óra
- Sütési idő: 45 perc