A vöröshagymát vastagabb szeletekre vágjuk és egy nagy tepsibe szórjuk a fokhagymával és a babérlevéllel együtt. A megtisztított libacombokat, sózzuk, borsozzuk, fűszerezzük és bőrös felükkel fölfelé a hagymaágyra helyezzük, ahol szintén megsózzuk és megborsozzuk. A combok mellé öntjük a vizet, lefedjük alufóliával és kb. 4 órára 150 fokos sütőbe tesszük. A párolt káposztához egy lábast felmelegítünk és a cukrot karamellizáljuk, öntünk hozzá kevés olajat, majd a vékonyra szeletelt vöröshagymát jól átforgatjuk rajta. A szintén vékony szeletekre vágott káposztát is hozzáadjuk, megszórjuk őrölt köménnyel, sóval és pirítani kezdjük. Egy másik lábasban egy kevés olajat hevítünk és a libanyakat és -szárnyat jól körbepirítjuk majd félretesszük. Jöhet a feldarabolt sárgarépa, fehérrépa, zeller, vöröshagyma és a fokhagyma is, amiket szintén jól megpirítunk majd visszatesszük melléjük a libalakatrészeket. Hozzáöntjük a vörösbort és a vizet.

Kis párolás után kivesszük a csontokat és egy másik lábasba átszűrjük a pecsenyelevet, amit még egyszer borsozunk és keverünk hozzá egy kevés vizet és étkezési zselatint, amivel még forralunk rajta egyet. Majd jöhet pár kocka hideg vaj, amivel együtt addig rázogatjuk a lábast, amíg el nem olvad. Nincs más hátra, mint, hogy a káposztába tegyünk egy kis ecetet, borsozzuk és mégnézzük, hogy állnak a libacombok. A combokat kiszedjük a kisült zsírjából és egy sütőpapírral bélelt tepsire tesszük őket, és magas hőmérsékleten pirítunk rajtuk még egyet. Tálalásnál alulra mehet a burgonyapüré, rá a ropogósra sült omlós libacomb egy adag pároltkáposztával és végül a pecsenyelé.