A darált marhát egy füstölgő serpenyőben lepirítjuk úgy, hogy szép pörzsanyagot kapjon, majd félretesszük.
Egy másik serpenyőben lepirítjuk a felvágott hagymát és fokhagymát az olívaolajon, majd rátesszük a fűszereket és az apróra vágott chilipaprikát, ráöntjük a paradicsomot, hozzáadjuk a vizet, majd egy turmixgépben vagy botmixerrel pürésítjük, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
Beletesszük a húst, és addig rotyogtatjuk alacsony hőfokon, amíg szinte teljesen el nem párolgott a folyadék, és egy nagyon sűrű ragut kapunk. Ekkor elzárjuk a gázt, és belekeverjük a csokit.
A palacsintához a vizet és a koriandert egy turmixgépben simára turmixoljuk, majd hozzáadjuk a lisztet, a tojást és a sót, jól összekeverjük, majd jöhet bele az olívaolaj, és már csak egyet keverünk rajta.
A tésztát kevés olajon, palacsintasütőben megsütjük, pont úgy, mint egy sima palacsintát.
Ha kész, beletöltjük a ragut, majd feltekerjük. A tetejére jöhet egy kevés tejföl, chilipehely, olívaolaj, friss koriander, és tálalhatjuk is.
Zöldmexikóihúsospalacsinta
Egyik nap arra gondoltam, mi lenne, ha megcsinálnánk a hortobágyi húsos palacsinta mexikói változatát? Így született meg ez a korianderes verzió, gyönyörű zöld színnel.
A zöld mexikói húsos palacsinta a klasszikus palacsintát teljesen új szintre emeli: fűszeres hústöltelék, friss zöldfűszerek és a jellegzetes mexikói aromák egyesülnek a puha, könnyű tésztában. Egy falat, és máris a napsütéses, vibráló utcai piacok hangulatát idézi – tökéletes fogás a hét bármely napjára.
Hozzávalók
A raguhoz
A tálaláshoz
A palacsintához
Elkészítés
A darált marhát egy füstölgő serpenyőben lepirítjuk úgy, hogy szép pörzsanyagot kapjon, majd félretesszük.
Egy másik serpenyőben lepirítjuk a felvágott hagymát és fokhagymát az olívaolajon, majd rátesszük a fűszereket és az apróra vágott chilipaprikát, ráöntjük a paradicsomot, hozzáadjuk a vizet, majd egy turmixgépben vagy botmixerrel pürésítjük, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
Beletesszük a húst, és addig rotyogtatjuk alacsony hőfokon, amíg szinte teljesen el nem párolgott a folyadék, és egy nagyon sűrű ragut kapunk. Ekkor elzárjuk a gázt, és belekeverjük a csokit.
A palacsintához a vizet és a koriandert egy turmixgépben simára turmixoljuk, majd hozzáadjuk a lisztet, a tojást és a sót, jól összekeverjük, majd jöhet bele az olívaolaj, és már csak egyet keverünk rajta.
A tésztát kevés olajon, palacsintasütőben megsütjük, pont úgy, mint egy sima palacsintát.
Ha kész, beletöltjük a ragut, majd feltekerjük. A tetejére jöhet egy kevés tejföl, chilipehely, olívaolaj, friss koriander, és tálalhatjuk is.

Érdekesség, hogy a mexikói enchilada, ami ihlette ezt a receptet, már az azték időkben is létezett: kukoricaliszttel készült palacsintákba töltöttek különféle húsokat és szószokat. Így minden egyes zöld húsos palacsinta egy kis időutazás is Mexikó ízeibe!
Próbáld ki a mexikói konyha alábbi fogásait is!
Ha tetszett a zöld mexikói húsos palacsinta receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!



-duTx5x.webp)