Gluténmentes
Laktózmentes
Hozzávalók
- 1 ½ kg pulykamellfilé
- 1 fej hagyma
- 3 gerezd fokhagyma
- egész bors
- só (esetleg füstölt, ha tudtok szerezni)
Hozzávalók
- 1 ½ kg pulykamellfilé
- 1 fej hagyma
- 3 gerezd fokhagyma
- egész bors
- só (esetleg füstölt, ha tudtok szerezni)
A pulykamellfilét két egyenlő részre vágjuk. A cél, hogy csuklónyi vastagok legyenek. Ez azért fontos, hogy hamarabb megfőjenek, és utána a szeletek is pont szendvicskenyérbe valók lesznek. A pulykamellet ezután, ha kell, megtisztítjuk a megmaradt hártyáktól, hiszen nem lenne szép, ha bármi ilyesmi belekerülne a sonkába.
Ezután a húst egy lábasba tesszük, majd felöntjük annyi hideg vízzel, hogy ellepje. Hozzáadjuk a hagymát, a fokhagymát, a szemes borsot és annyi sót, hogy tengervíz ízű legyen. Ez arányaiban 2 liter vízhez 2-3 ek sót jelent. A vizet lassan melegíteni kezdjük, de ügyelve arra, hogy 65-70 fok fölé soha ne emelkedjen a hőmérséklete, ezzel ugyanis „szárazzá”, keménnyé főznénk a sonkát.
A húst egészen addig 60 fok körüli hőmérsékleten tartjuk az abálólében, amíg a közepe is eléri ezt a hőfokot. Aki eddig nem fektetett be maghőmérőbe, bátran tegye meg, mert ez az a pont, ahol a dolog el tud bukni. A nagy áruházakban 2000 Ft körül már akad használható változat.
Miután a hús közepe is kellően átfőtt, hagyjuk a lében kihűlni, majd kivesszük, körbeszórjuk durvára tört borssal, és egy frissentartó fólia segítségével szorosan feltekerjük, hogy klasszikus rudakat kapjunk belőle. Ez a mozzanat egyébként elhagyható, de a tisztesség kedvéért, és hogy a nedvesség is kellően a rostok között maradjon, szerintünk érdemes.
Ha tetszett a házi pulykamellsonka receptje, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket a Facebookon, és kövessetek minket az Instagramon!
BECSÜLT TÁPÉRTÉK
Becsült tápérték egy főre:
Fehérje: 0 g
Szénhidrát: 3 g
Zsír: 0 g
Kalória: 14 kcal
Becsült tápérték összesen:
Fehérje: 0.7 g
Szénhidrát: 6.3 g
Zsír: 0 g
Kalória: 28 kcal