Ha már unjátok a zabkását, vagy alapból sem annyira rajongtok érte, akkor próbáljátok ki ezt a király zabkásafelfújtat! Rakhattok rá bármilyen feltétet, mi például erdei gyümölccsel próbáltuk ki és olyan jó lett, hogy tutira még sokszor lesz ez a reggelink!
1
marék
vegyes fagyasztott bogyós gyümölcs (meggy, feketeribizli, piros ribizli, áfonya, szeder…)
Bevásárlólistához adom
Hirdetés
A zabpelyhet egy lábasba szórjuk, felöntjük a tejjel, hozzáadjuk a cukrot és a vaníliás cukrot és elkezdjük melegíteni. Mikor felforrt és magába szívta a tejet levesszük a tűzről, hagyjuk kicsit kihűlni, majd hozzákeverjük a tojássárgájákat és egy csipet sót. A fehérjét habbá verjük, összeforgatjuk a tojásos masszával és beleöntjük egy serpenyőbe és beleszórjuk a gyümölcsöket. 175 fokos sütőbe rakjuk 35 percre. Mikor megsült, porcukorral megszórva tálaljuk.
Igazi adventi ajándékkal lepték meg rajongóikat a Sztárbox ellenségeskedésbe belecsúszott versenyzői: Istenes Bence és Rácz Jenő megbeszélték dolgaikat és békét kötöttek.
Bár Józan László kikapott Molnár Árontól, cseppet sem szomorkodott, hiszen az volt az egyetlen vágya, hogy egy meccset megnyerjen a Sztárboxban. „Harmadikok vagyunk Istenes Bencével” – lelkendezett Laci, aki elnézést kért Rácz Jenőtől, és megígérte, hogy a helyszínen fog szurkolni Áronnak a döntőben.
Mohai Tamás, Tapasztó Orsi és Szabados Ági az ösztöneikben bízva, mégis félve álltak Árpa Attila elé. Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban utolsó döntése várt rájuk ugyanis: a mindent lezáró Tűz ceremónián kellett eldönteniük, hogy befejezik-e a játékot vagy kiszavaznak valakit.
Mónika a Budai vár lábánál él párjával, Dinóval, egy fantasztikus panorámájú lakásban, ahonnan az egész várost látják. Nemrég költöztek be új otthonukba, aminek szinte minden részletét Mónika tervezte. A hálószobájuk mellett gardróbjára a legbüszkébb, ahol csak a táskagyűjteménye annyit ér, mint 10-12 budai ingatlan – saját bevallása szerint.
A második elődöntőig nem volt nehézsúlyú meccs a 2023-as Sztárboxban, ahol végigment volna a négy menet, és ami azt illeti Árpa Attila és Pintér Tibor meccsén is lehetett számítani a kiütésre. Az első menet csak ráerősített erre az érzésünkre, ahogy Horti Gábor kommentátor mondta, egyik versenyző sem fárasztotta magát felesleges lábmunkával, de óriási erejű ütések indultak útnak, még ha az igazán pontos találatok várattak is magukra. A második menetben tovább zuhogtak a pörölycsapások, és a jobban védekező Árpa Attila fokozatosan fölénybe került, miközben szemmel láthatóan mindkét versenyzőnek rohamosan fogyott az energiája. A harmadik menetben alakult ki a legnagyobb különbség, Árpa többször is megfogta Tenyát, akire egy kemény sorozat végén rá is számolt a bíró, igazi megváltás volt a gongszó az ország legismertebb lovas színésze számára. A negyedik menetre meglehetősen kifogytak a szuflából a küzdő felek, Tenya olykor teljesen leengedte a kezét, de szerencséjére Árpa Attila sem volt már olyan állapotban, hogy nagy rohamokat indítson. Pontozásos győzelme így is egyértelmű volt, így az 52 éves producer-színész lesz Brasch Bence ellenfele a jövő vasárnapi nehézsúlyú döntőben.
A LEGO® Masters 3. adása után újabb nyereményjáték indul – az adásban a veszélyzónás versenyzőknek most egy ikonikus sportautó kicsinyített mását kellett megépíteniük, így a heti kihívásunkban neked is autót kell építened!
Martina és Donát nagy slamasztikába került, amikor az építés finishében kettétört a hídjuk. Ők maguk is az összeomlás szélére kerültek, azonban építőtársaik, Balázs, Dudu és Eszter is a segítségükre siettek. Mindeközben Dóczy Balázs és Puskás-Dallos Peti döbbenten figyelték az eseményeket, és átbeszélték, mi lehetett a gond a megépített szerkezettel.
Berki Mazsi izgatottan nézte végig Dobos Evelin és Nyári Dia meccsét, hiszen a Sztárbox második elődöntőjében kiderült, hogy kivel fog ringbe szállni a döntőben. Edzőjével ki is elemezték a színésznők mérkőzését, és ennek alapján azt üzente leendő ellenfelének: kösse még fel kicsit a gatyáját jövő vasárnapra.
A receptek mentéséhez, illetve a hozzávalók növeléséhez és csökkentéséhez be kell lépned az oldalra, vagy regisztrálnod kell, ha még nem hoztál létre profilt.
Ha a Bejelentkezés Facebookkal gombra kattintasz, és még nem vagy Street Kitchen felhasználó, rendszerünk regisztrálni fog, Te pedig ezzel elfogadod a Street Kitchen szerződéses feltételeit és adatvédelmi szabályzatát.
Hozzáadom a bevásárlólistámhoz.
Válassz az eddigi listáid közül, vagy hozz létre újat, hogy hozzáadd a/az
receptet egy összesített bevásárló listához.