Ismét felkerekedtünk, hogy felkutassuk az év balatoni strandételét, immár hetedik alkalommal. A kiírt versenyre bármelyik balatoni büfé jelentkezhet egy általa készített étellel, fontos, hogy az étel a strandon is könnyen fogyasztható legyen, és lehetőleg helyi alapanyagokból készüljön. Itt tehát nem a legjobb éttermet keresik, hanem kifejezetten a strandbüfék kínálatát szeretnék megreformálni. Ennek a versenynek nagyban köszönhető, hogy sok balatoni strandon már túl tudtak lépni a hekk-lángos vonalon.
Mivel a versenyt a Balatoni Kör szervezi, az ő tagjaik nem nevezhettek, csak zsűriztek. Nagyon örültem, hogy a zsűri tagjai közé idén is meghívtak, már hatodik éve követem, hogyan fejlődik a büfék kínálata a Balaton-parton. Egyre több versenyző jelenik meg a déli parton, sőt volt olyan év, hogy el is tolódott az arány a javukra. Most viszont nagyon kiegyenlített volt a mezőny: a döntőben 3 büfé szerepelt a déli, 3 pedig az északi partról. A jelentkezők előzsűrizését a Balatoni Kör tagjai végzik. A verseny nagyon kiegyenlített volt, mindenhol szuper jót ettünk, mindenhol láttunk újító kezdeményezéseket, és finom, letisztult ízekkel találkoztunk. Nagy öröm, hogy idén is sok új hely nyílt, illetve egyre több a vega étel. A döntőbe jutott 7 étel közül 4 teljesen vega volt, 2 pedig hallal készült. Lássuk hát az ételeket!
Mekk Mester bagel
Az első megálló a Random Bagel Bar volt, erről írtam nektek már korábban. Nekem rögtön nagy kedvencem lett, és szerintem nagyon menő, hogy nyílt végre egy bagelező a Balatonnál is, ráadásul közvetlenül a bicikliút mellett. Szerencsére nagyon pörög, így bejött nekik a hely. A versenybe a kecskesajtos-céklás bagellel neveztek – mondjuk tény, hogy ez nem egy ritka párosítás, láttunk már ilyet. Nekem egyébként a mangós-avokádós bagel náluk a kedvencem. A zsűri egy része úgy gondolta azonban, hogy a bagel nem egy tipikus balatoni strandműfaj.
Kedvenc kukorica, azaz balote
Második állomás a Kedvenc Kávé és Delikát volt Tihanyban. Ez is egy vadonatúj egység, főleg kávézó-delikátként működnek, ami mellé néhány ételt is kínálnak, illetve a hétvégétől már reggelit is. Ők kifejezetten a versenyre alkották meg a Balote nevű ételt, a mexikói elote után szabadon.
Ez egy grillezett kukorica házi majonézzel, tejföllel, háromféle tekeresvölgyi sajttal és jó sok zöldfűszerrel. Nekem nagyon bejött, az ára is kedvező (990 Ft). Az egyetlen problémám az volt, hogy nem lehet vele jóllakni, illetve nehéz kézzel enni.
Répa-dog
A harmadik megálló A Konyhám volt Balatonfenyvesen. Szikra Gabi minden évben kitalál valami nagyon különleges fogást a versenyre. Ettünk már nála tortizzát és gofcsit is (mindkettő saját találmánya, és jelenleg is szerepelnek az étlapon). Idén a répa-doggal rukkolt elő, ami szerintem zseniális, ugyanakkor pofonegyszerű ötlet. A sárgarépát rozmaringgal, vajjal, sós karamellel vákuumzacskóban szuvidálják, majd kirántják, majonézzel és gyömbérrel kínálják. Ára 1600 Ft.
Igazi beach food szerintem, mert könnyen és gyorsan fogyasztható, ugyanakkor valamennyire mégis laktató. Nagy répából egy, kis répából kettő jár egy adagba. Ráadásul a répa is egy helyi termelőtől érkezik.
A zsűrizésen alkalmazott pontrendszer szerint a legtöbben ezt az ételt jelölték be első helyre, így a Répa-dog meg is nyerte a versenyt. Szerintem teljes joggal.
Édesburgonya lángos
A Tiki Beach Bisztró a lángost gondolta újra. Először is a tésztája édesburgonyából készült, erre került egy jó sűrű, vörösboros szarvasragu. Nagyon jó volt a lángos, de kicsit túl sok minden került rá: pörkölt, tejföl, áfonya, meggy, rózsabors – ez így együtt számomra ízben és mennyiségben is sok. A lángos viszont önmagában nagyon finom, én például lehet, hogy legközelebb csak így kérném. Ha még nem ismeritek a Tiki Beach Bisztrót, akkor feltétlenül próbáljátok ki! Egy nagyon különleges hangulatú, rendkívül egyedi hely Zamárdiban, amit szívvel lélekkel csinálnak a tulajdonosok.
Vegán bundás kenyér
Vadonatúj hely a Tarow Bisztró Balatonaligán, az egykori pártüdülő és strand hatalmas területén. Itt nyílt meg a vitorláskikötő mellett a Tarow, aminek legnagyobb erőssége a terasza és a fantasztikus kilátás. Míg tavaly kifejezetten a bisztrós irányba próbálkoztak, idén lazább vonalon mozognak, és hétvégén már reggelijük is van.
A versenyre a vegán bundás kenyérrel neveztek. Bár nekem egyáltalán nincs igényem arra, hogy egy bundás kenyér vegán legyen, mégis ez a csicseriborsóliszttel, mandulatejjel és némi curryvel készült bundás kenyér, amire még egy kis guacamole is került, szinte eteti magát. Azonnal a kedvencem lett, és nagyon ajánlom, ára 2300 Ft. Igazi visszatérős, nagy kedvenc kaja. A Tarow Bisztró az Év felfedezettje címet zsebelte be!
Balatoni bokréta
Szintén szuper ötlet a Balatoni bokréta nevű étel, már csak azért is, mert nagyon kevés a Balaton körül a sós palacsinta. Az almádi strand területén lévő Terasz Bisztróban készül. Óriáspalacsinta-sütőn egy hajdinapalacsintát készítenek alapként, amit megtöltenek friss salátával, füstölt tokhallal, keménysajt-forgáccsal, majd meglocsolják friss, citrusos vinaigrette-tel, végül összehajtják. Az étel a hajdinalisztnek köszönhetően gluténmentes. Szerintem nagyon különleges, és a füstölt hal miatt ízre is remek. Azonban kissé száraz, és túl nagy adag, emellett árban is ez volt a legtöbb, 2500 Ft.
Tökfőzelék sok hallal
A tavalyi győztes a Fogas Bisztró lett egy csodás hallevessel, róluk ebben a cikkben írtunk. Fantasztikus halételeket készítenek, ez tényleg az a hely, ahová még messzebbről is megéri elzarándokolni. Idén egy nagyon összetett étellel készültek, aminek az alapja a tökfőzelék, de citrom, füstölt paprika és gyömbér is van benne, majd mindez turmixolva. Feltétként kerül rá tökmag, keszthelyi harcsa egy kis spenóttal és túrógombóc, amibe tőkehal van töltve és ki van rántva. Nagyon különleges, viszont kissé körülményes fogás, és túl összetett, így semminek az íze nem tud igazán érvényesülni. Szerintem a hallal töltött rántott túrógombóc már önmagában is elég érdekes lett volna.
Ha tetszett a cikk, csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket a Facebookon, és kövessetek minket az Instagramon!