40 éve készülnek a gyerekkori kedvenc desszertek – újból meglátogattuk Béla bácsit
Street Kitchen Guide

40évekészülnekagyerekkorikedvencdesszertekújbólmeglátogattukBélabácsit

Idén ünnepli 40. születésnapját Béla bácsi cukrászdája, de mit sem veszített az évek során barátságos bájából. A Mészáros utcában megbúvó apró cukrászdában mintha megállt volna az idő: a sütemények továbbra is nagy odafigyeléssel készülnek, és Ági kedves mosolya is ugyanolyan, mint régen.

Találj ránk könnyebben!

Állítsd be a Street Kitchent kiemelt forrásként a Google keresőben, így gyakrabban hozzuk neked a recepteket és a cikkeket a találataid között.

Béla bácsi cukrászdája aprócska menedéket kínál a város zaja elől, ahol egy szelet édesség és egy finom kávé mellett az ember fellélegezhet. Juhász Béla és felesége, Juhászné Rajky Ágnes mindig kísérletezik valamilyen izgalmas fűszer-alapanyag párosítással, hogy a gyakran betérők napját is feldobják, mindeközben megtartják, sőt visszahozzák a vendégek régi, jól bevált kedvenceit is.

A klasszikusok sosem mennek ki a divatból 

Az 1986-os nyitáskor a választék kizárólag hagyományos süteményekből állt, de később Ági betoppanásával kissé megváltozott a kínálat, és előtérbe kerültek a francia desszertek. Bár ezen a téren jelenleg is mindig készül valami új, úgy veszik észre, hogy ismét reneszánszukat élik a klasszikus sütemények, mint például a marcipánburgonya, a minyon vagy épp a házi piték.

Béla bácsi
(Fotó: Szilágyi Nóri)

„A régi receptek alapján készülő házi pitékre mutatkozik az egyik legnagyobb kereslet. Az almás és szilvás verziókat szinte azonnal elkapkodják. A legtöbb cukrászda a francia vonalat viszi, amit mi is nagyon szeretünk, de az elmúlt években úgy látjuk, hogy korosztálytól függetlenül a vevők ismét a hagyományos édességeket keresik, mint például a Rákóczi-túróst, ami külön erre a célra vásárolt házi túróból készül, a baracklekvárt pedig Béla főzi hozzá” – foglalja össze Ági. Hozzáteszi, hogy külön öröm, ha valaki itt talál rá egy gyermekkorát felidéző finomságra, ilyen volt legutóbb a Rothschild-piskóta, amely egy ma már szinte feledésbe merült édesség.

Receptek a nagymamáktól, néhol kis csavarral

A cukrászdában Bélán és Ágin kívül három cukrász dolgozik évtizedek óta, és mára kialakult egy közös receptgyűjteményük, amely java része a cukrászok nagyszüleitől származik. Nem véletlen, hogy a pultban olyan kellemes, klasszikus ízekkel találkozhatunk. „A marcipánon kívül mindent helyben, kézzel készítünk, a sós ropiktól a kicsi diós kiflikig. Szívünk-lelkünk beleadjuk a sütésbe, illetve a tartós jó idő beköszöntével a fagylaltok főzésébe” – mondja Ági. Egyes süteményeknél, mint például a marcipánburgonyánál, ami az egyik büszkeségük, szigorúan ragaszkodnak az eredeti recepthez, míg más sütiket kis újítással kínálnak.

Béla bácsi 6
(Fotó: Szilágyi Nóri)

A nagy klasszikusok közül a „Gönczi extra dobos” mellett az Eszterházyt készítik az eredetitől eltérően. Ez a torta náluk egy tejszínnel fellazított, konyakos, főzött vaníliakrémmel készül, a vendégek nagy örömére, hiszen nem olyan nehéz, mint a hagyományos verzió. Emellett Béla bácsi cukrászdájában az Eszterházynak van egy igazán különleges változata is, ami kifejezetten ünnepek előtt készül egy 100 éves recept alapján.

Béla bácsi 3
(Fotó: Szilágyi Nóri)

Béla bácsi cukrászdája: kis üzlet, bő választékkal

Béla bácsiék tökéletes arany középúton járnak, hiszen pont annyiféle tortaszelet található a pultban, hogy ízlésünk szerint válogathassunk, de közben nem szédülünk bele a temérdek opcióba. Szerintem szuper továbbá, hogy az egyes desszerttípusokon belül is kínálnak több lehetőséget. Jó példák erre a minyonok, amelyek a jól bevált csokis és citromos változatok mellett pisztáciás-málnás, passiógyümölcsös, kávés vagy épp gesztenyés ízekben is kaphatók. A kekszek terén is hasonló a helyzet: az egyszerű linzerektől kezdve a különlegesebb csokis croquantig sokféle finomságot kóstolhatunk.

Béla bácsi 27
(Fotó: Szilágyi Nóri)

A cukrászdában a mentes édességeket fogyasztók is találnak kedvükre valót, hiszen paleo, liszt-, cukor- vagy laktózmentes sütemények is készülnek, ilyen a málnás pisztáciaszelet, vagy a nagyon népszerű vegán kesudiós-málnás torta. Ezek mellett a szezonális gyümölcsöktől is függ, miket találunk a pultban. Minden szezonnak megvan a slágersüteménye, ami jelenleg a francia citromos tarte. Ezt mindenképpen meg kellett kóstolnunk: mandulás tarte tészta, főzött citromkrém és égetett tojáshab. Tökéletes üdítő desszert egy melegebb napon, egyszerre fanyar és édes, a mandulás alap pedig kellemesen ropogós. Korábban már készült bergamottnaranccsal, amit édes citromnak is neveznek, illetve jelenleg a yuzu citrommal kísérleteznek, hiszen ezek mind egyedi aromát kölcsönöznek a süteménynek. 

Béla bácsi 26
(Fotó: Szilágyi Nóri)

A nyári ízeknél maradva egy passiógyümölcsös csokimousse-ra esett a választásunk, ami lisztmentes csokis piskótából, csokimousse-ból és maracujapürés mousse-ból tevődik össze.  Szintén nagyon kellemes, nyárias sütemény, ahol a csoki inkább alapként szolgál, miközben teret enged a passiógyümölcs friss ízének.

Béla bácsi 15
(Fotó: Szilágyi Nóri)

A Béla bácsi cukrászdája közönségkedvencét, a Royal kockát ezúttal sem tudtuk kihagyni. Érdekesség, hogy kezdetben a hántolt ostyát még Franciaországból rendelték hozzá, mert itthon egyáltalán nem volt kapható, sőt nem is ismerték. Az izgalmas mogyorópralinés, roppanós ostyaréteget csokimousse és mandulás tésztaalap fogja közre. Egyszerűen mennyei! Mindenképpen érdemes megkóstolni, ha erre jársz!

Béla bácsi 20
(Fotó: Szilágyi Nóri)

Mi mással is zárhattuk a kóstolást, ha nem marcipánburgonyával, ami egy igazi klasszikus csemege, illetve a hozzám hasonló marcipánrajongók egyik kedvence. Piskótakorongok ölelésében főzött csokikrém belső, marcipánnal burkolva és kakaóba forgatva. Ha rég kóstoltad, vagy ha még nem próbáltad, akkor itt az ideje. 🙂 Pro tipp: a marcipánbevonat miatt a „burgonya” 2-3 napig biztosan friss marad, így akár későbbre is vihetsz belőle.

Béla bácsi 17
(Fotó: Szilágyi Nóri)

Kedves figyelmesség a napodat megédesítő sütik mellé

Egyre kevesebb az olyan hely, ahol kellemes beszélgetés is társulhat a fogyasztás mellé. Természetesen legtöbbször mindenki rohan manapság, így nincs idő csevegni, de olykor jólesik egy-egy könnyed beszélgetés. Béla bácsiéknál jár ez a lelassulás, a barátságos kiszolgálás, és ha nyitott vagy rá, akkor pár kedves szó is. Számomra szívmelengető, amikor egy hely olyan apró részletekre is ügyel, mint hogy a kávéscsésze szélére rakható, szív alakú kekszeket is készít. Ha egy békés, barátságos hangulatú cukrászdát keresel igazán házias süteményekkel, akkor Béla bácsi cukrászdáját bátran ajánlom!

Béla bácsi cukrászdája
Béla bácsi cukrászdája
Budapest, Mészáros u. 14, 1016 Hungary

Ha tetszett a Béla bácsi cukrászdája tesztelése, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!

Guide videók

Leveles péksütikkel indít a Budapest Bakehouse a belváros szívében

Kevés helyen főznek ilyen szintű rament Budapesten – kipróbáltuk az újonnan nyílt Hachi-Kót

Új kedvenc a rántott csirke frontján? Leteszteltük a Blaha Chicken Tenderst

Összes guide találat

Receptválogatások

Összes cikk megtekintése