A Bodega tulajdonosa, Berke Ákos több tíz éves vendéglátásban megélt tapasztalatait és külföldi élményeit kamatoztatva nyitotta meg az egységet. A konyha egyszerű, nincs túlmisztifikálva, de az ételek mindig frissen kerülnek a tányérra és minőségi alapanyagokból készülnek.

Zenekarok szeretett burgerezőjéből a családosok kedvelt falatozója
A Bodega története egy fából készülő falatozós-kunyhó ötleteként indult, amelyet Ákos egy barátjával kezdett építeni. Végül ez a projekt feledésbe merült, de a név fennmaradt, és megkapta azt a mai Bodega elődje, a Soroksári út és a Vágóhíd utca közti raktárépületeknél állomásozó büfékocsi. Eleinte hamburgereket és mexikói ételeket, például chilis babot és quesadillát készítettek.

„A környéken akkoriban nagy zenei élet és számos próbaterem volt, így rengeteg zenész járt hozzánk. Gyakorlatilag mi etettük az errefelé megforduló 200 bandát. Idővel átalakult a környék, sok lakóház és iroda épült, így a betelepülők is elkezdtek felfedezni minket. Ebédidőben gyakran hosszú sorok álltak, mi pedig főleg a hely szűke miatt elértük a kapacitásunk végét, így eljött az ideje egy költözésnek.” – mesélte Ákos. Pár évre átmenetileg béreltek egy állandó üzlethelyiséget, majd 2016-ban a mostani helyükre, a Nádasdy utcába költöztek, ahol már egy kellemes, napsütötte terasszal is büszkélkedhetnek.
Nagyobb konyha, több lehetőség
Az évek múlásával és a többszöri költözéssel folyamatosan formálódott a Bodega. Az eleinte hangsúlyos mexikói vonal a burgerekkel együtt mostanra kissé háttérbe került, hiszen a nagyobb konyhával több lehetőség nyílt főzés terén.
„A vendégkörünk továbbra is az itt lakókból és dolgozókból áll, akiknek mindig a lehető legtöbbet próbáljuk nyújtani mind minőségben, mind választékban. Utóbbi esetén a nagyobb helynek hála sokat fejlődtünk, így most már többféle húsételt, köretet és levest is kínálunk a burgerek illetve a büfékocsiból ismert ételek mellé.” – mondta a tulajdonos.

Hozzátette, hogy sokféle ország ízeivel főznek, a titkuk pedig, hogy nem vállalják túl magukat. Egy adott időszakban csak néhányféle húsételt készítenek, amiket 5-6 körettel egészítenek ki. Egyes közönségkedvencek, mint például a mézes-mustáros csirke azonban állandó szereplője az étlapnak, hiszen nap mint nap keresik. A zöldségeket piacról, a húsokat hentestől vásárolják, és szinte mindig akad valamilyen füstölt húsuk is, ezek leginkább malacot illetve nyáron kacsát és csirkét jelentenek.
A Bodegában nem a körítés a lényeg
A tulajdonos Amerikában is dolgozott, ahol nemcsak élete egyik legjobb hamburgerét kóstolta, hanem másféle szemlélettel kezdte nézni az éttermek világát. Ez a bizonyos burgerező egy építkezés sarkánál lévő bódét jelentett, csupán három szendvicsopcióval. Illetve a hely sem volt épp a legelegánsabb, de ebből is látszik, hogy nem feltétlen a design vagy a tálalás számít, hanem a közvetlen kapcsolódás és az ételek egyszerű, de kifogástalan kivitelezése. A Bodegában is kiemelten fontos ez a közvetlenség, az ételeket a pultnál tudjuk kikérni, ahol mindenki kap segítséget a választáshoz. Az épp aktuális kínálatot is a bejárat előtti krétatáblákon olvashatjuk, az online felületeket mellőzve, és a személyes jelenlétet ösztönözve.
Intenzív fűszerezés, amerikai hangulat
A Bodega logóján kívül az intenzív fűszerezésben, illetve a két állandó levesüknél mutatkozik meg a kezdeti mexikói ihletésű vonal. Az egyik egy jalapenos sajtkrémleves, ami kicsit csípős, kicsit savanykás. A tulajdonos elmondta, hogy a vendégek egyszerűen imádják. „Ha tél van, ha nyár, ha valaki másnapos vagy éppen megy valahová, és majd másnap lesz másnapos, minden helyzetben, mindig tuti választás.” A másik lecserélhetetlen régi kedvenc a paradicsomleves, ami a gazpachóra hajaz. Rengeteg zöldséggel, télen melegen, nyáron hidegen készítik. Egyáltalán nem a megszokott paradicsomleves, sokkal tartalmasabb, és kifejezetten tetszett, hogy sajttal összesütött tortillatekercset adnak mellé, amivel kiegészülve egy kellemes, komplett, laktató fogássá válik. Ezek mellett egyébként a vendégek igényei szerint 1-2 hetente megújuló leves kínálattal rukkolnak elő.

Ugyan a burgerek mostanra kissé háttérbe szorultak, de a Bodegát még mindig sokan az ikonikus hamburgereikről ismerik, így mi is megkóstoltunk egy hagyományosabb kedvencet, a TriplaDupla burgert, ami egy szimpla húst, dupla adag bacont és tripla adag sajtot takar pirított hagymával megpakolva. Emellett egy kifinomultabb country burgert is kipróbáltunk, amit a lilahagymalekvár és a húsra olvasztott holland kecskesajt tesz különlegessé.

Mindkettőről elmondható, hogy a húspogácsa kellemes fűszerezésű és harmonikus az összetevők aránya, de sokat dobna az összhatáson, ha a buci is házias lenne. A sült burgonya mellé holland szószt kaptunk, ami majonézzel és 15-féle zöldfűszerrel készül, így igazán különleges és tökéletes mártogatós. Ezenkívül van még pár igazán finom házi szószuk, amelyeket szintén bátran ajánlunk, ilyen például a paradicsomos alapú jazz szósz vagy a rokfortos sajtmártás.

A hely hangulata leginkább amerikainak mondható, főleg az amerikai autókra, azon belül is a régebbi, 70-es évekig gyártott modellek szeretetére fókuszálva. Ezt az életérzést a laza, barátságos kiszolgálás és a hamburgerek mellett egy-egy étel is tükrözi, mint például a BBQ szószos pulled pork táljuk. A saját füstölésű tépett malachús házi BBQ szósszal összefőzve igazán szaftos, ízes és kellemesen füstös összhatást kínál. Többféle köretet is kérhetsz mellé, de a sült krumpli és az amerikai káposztasaláta a legtutibb választás.

Végül egy jelenleg nagy népszerűségnek örvendő ételt kóstoltunk: a citromfüves, édes-chilis csirkecsíkokat. A pácolt húsokat grillen sütik, így kapnak egy extra ízt. A citromfű kevésbé érezhető, viszont az édes-chilis pác kiváló, ugyanis se nem túl édes, se nem túl csípős, hanem pont tökéletes egyensúlyban találkoznak az ízek.

Ákos lelkesen javasolta ehhez a fogáshoz a koriandert, amit külön kis tálban adnak, hogy bátran lehessen kísérletezni ezzel a megosztó fűszerrel.
Bodega, ahol mindig vár pár jó falat
A sokat formálódó Bodega mára egy igazán kellemes, családias hangulatú hellyé vált, ahol ár-érték arányban szuper ételeket kaphatunk és mindig találhatunk valamilyen újdonságot. Ákos folyamatosan gondolkodik új receptekben, amelyekhez gyakran az ausztriai látogatásai során látott alapanyagok adnak inspirációt. Ilyen volt nemrég a speck sonkás burgerük is, de mindig érdemes csekkolni a krétatáblájukat.










