A Lokal at the Lake „elődjét”, a Lokal 47 nevű éttermet 2022-ben indította egy fiatal pár, Gelencsér Janka és Csillag Richárd Kéthelyen, akiknek a neve már ismerős lehet azok számára, akik rendszeresen látogatják a Balaton környéki éttermeket. Mindketten a Kistücsökben dolgoztak és ott is ismerkedtek meg, majd elindították közös éttermüket. A Lokal 47 szinte minden látogatónak szerelem volt első látásra. Kéthelyen, a Kristinus borászat keretein belül, gyönyörű környezetben, egy biodinamikus farmon működött a hely. Náluk a lokalitás és a szezonális alapanyagok használata tényleg nem csak üres frázis. Ők nem az étlaphoz keresnek alapanyagot, hanem a meglévő, őstermelői alapanyagokhoz igazítják az étlapot. A Lokal 47 nevű helyüket azonban tavaly év végén rajtuk kívül álló okok miatt be kellett zárni. De nem estek kétségbe, hanem azonnal nyitottak egy másik éttermet lakhelyükön, Nagykanizsán, Lokalista néven, amiről itt írtunk nektek.

Remek hangulat a Balaton partján
Azt gondolták naivan, ez így most elég is lesz, hiszen közben működtetnek egy termelői piacot, saját kertjük van és babát is vártak. De hát a dolgok sokszor máshogy alakulnak, mint azt tervezzük. Pontosan ez volt Jankáék esetében is, akik nem tudtak elszakadni a Balatontól: Fonyódon szembejött velük egy üzlethelyiség, amibe beleszerettek. Még a szerződés aláírás előtti éjjel is vacilláltak, hogy mi legyen, de végül belevágtak. Én mindenesetre csodálom azt a rengeteg energiát, ami beléjük szorult. Pénzük ugyan már nem sok maradt, így a belső teret maguk alakították, ők festették a falakat, áthúzták a régi, padláson porosodó székeket, a hamisítatlan balatoni hangulatért pedig Ludvig Dániel festményei felelnek. Na és persze a remek zene, amit mindenképpen szeretnék kiemelni, nagyon sok helyet elront ugyanis a zene vagy a rádió, ami egyenesen a halálom. Itt viszont azonnal egyértelmű a jó hangulat.

Helyi ízek a Lokal at the Lake étlapján
Viszonylag expressz gyorsasággal nyitott meg a Lokal at the Lake május végén, nyár közepén pedig megszületett Janka és Ricsi kisfia, Misi, úgyhogy engem már hárman fogadtak október elején a konyhában. Mert természetesen ők egész éves helyben gondolkodnak. Nem is kérdés számukra, hogy a Balatonnál a négy évszakos vendéglátást népszerűsítik, nem zárnak be télen sem.A Lokal 47-ben megismert small plate koncepció az új helyen is maradt, Ricsi ugyanis úgy érzi, séfként ebben a műfajban tudja a legjobban megmutatni magát – de azért nyitottak a nagyobb adagok irányába is. A nap közepén elérhető ebéd inkább a nagyobb adagok és a comfort foodok világa felé visz. Ez persze nem jelenti azt, hogy itt ne lenne terepe a kulináris kalandozásoknak. A small plate menük este érhetők el, napközben pedig a Daily Lokal, és a Daily Lokal Extra fogásai közül válogathatunk. Ez hetente változó szezonális fogásokat takar, most például éppen lecsós borjúmáj lesz az étlapon, mert sikerült finom termelői borjúmájat szerezni.

Jankáék nagyon örülnek, hogy sok egykori törzsvendég újra megtalálta őket, de a helyieknek is elég volt egy nyár, hogy felfedezzék az éttermet. Őket külön kedvezménnyel is várják. Ha itt laksz, érdemes előhúzni a lakcímkártyádat, hiszen ha választasz egy főételt, akkor a lokálosok meglepnek egy finom levessel vagy desszerttel. Mielőtt rátérek a konkrét étlapra, szeretnék figyelmetekbe ajánlani egy másik „étlapot”, amin az összes kistermelő fel van sorolva, akikkel együtt dolgoznak. Ilyet még sehol máshol nem láttam. Összesen 34 termelőt számoltam meg, akiknek a termékei mind-mind megjelennek a Lokal at the Lake étlapján. Van néhány étel, amit már Nagykanizsán kóstoltam, mint például a dödölle házi mangalicaszalonnával (must-have!) vagy éppen a rántott vadmalac, így most más ételeket próbáltam ki.

Sült cékla, savanyított cékla és céklahab
A small plate ajánlatok között szerepel ez a fogás, ami többféle formában egyesíti ezt a zöldséget. Jó hír ez a magamfajta céklarajongóknak. Az alkotást sült élesztő és házi krémsajt dobja fel. Aki viszont messziről kerüli a céklát, az ezt a fogást ne rendelje ki.
Vaddisznónyak, tökfőzelék
OMG! Cak ennyi ttudok mondani, amikor erre az ételre gondolok, amit szkeptikusan méregettem elsőre, ugyanis egyáltalán nem úgy néz ki, mint egy tökfőzelék. És amúgy vaddisznóhúst se rendelnék magamtól. De hagytam, hogy Ricsi meggyőzzön, és egyáltalán nem bántam meg. A tökfőzelék egészen egyedi módon készül, tejterméket pedig nem tartalmaz. A tököt a séf megpucolja, felkockázza, lecsöpögteti, majd utána egy forró serpenyőben körbepirítja. Ezután kerül a házi ecettel savanyított marinálólébe. Ettől az egész édes és krémes lesz, de abszolút hozza a tökfőzelék ízét, bár állaga miatt nekem egy kicsit az almakompótra is hasonlít. Abszolút a kedvenc fogásom lett az elmúlt egy évben, ezt simán felvállalom. Nekem még hús nélkül is bejött volna, de nagyon illett hozzá a puha vaddisznó.

Házi pita, borjúköfte
Nem is tudom, mi a finomabb ebben a fogásban: a pita vagy a köfte? Utóbbinak a fele darált hús, a fele burgonya, és kerül bele menta, koriander, só és bors is. Természetesen a házi pita helyben készül, élesztő nélkül, joghurttal. A lyoni hagyma és a sós citrom még jobban feldobja a kombinációt. Próbáltam illedelmesen enni, de aztán Ricsi engedélyt adott rá, hogy nyugodtan ragadjam a kezeim közé a pitát és egyem úgy. Isteni street foodos fogás, nagyon ajánlom kipróbálásra mindenkinek, Ricsi még Ciprusról hozta magával az eredeti receptet. Ez csak az ebédmenüben érhető el, ne hagyjátok ki, ha napközben érkeztek!

Marhaszegy zellerkrémmel, mángolddal
Ez egy klasszikusabb párosítás, ismerősebb ízvilág a marha a krokettel, az alatta lévő zellerpüré viszont kifejezetten feldobja. Sajnos ti ezt már nem is fogjátok tudni megkóstolni, mert ez a fogás a Daily Extrában szerepelt, ez pedig, ugye, hetente változik. De ki tudja, lehet, hogy egyszer még visszatér!

Szilvás derelye
Mondanám, hogy ha csak egy ételt kóstoltok meg, akkor ez legyen az, de ezt már ellőttem a töknél és a köfténél. De azért a derelyét se hagyjátok ki! 😀 A hagyományos derelyeízt engedjétek el, ez egy habkönnyű desszert, amiben nem a tészta dominál, hanem a szilva. Tökéletes recept és tökéletes őszi fogás. Imádtam! A Lokat at the Lake az egyik legjobb étterem, ahol mostanában jártam, az ételek, a koncepció, a hangulat mind-mind olyan egyediséget kölcsönöz neki, ami egy külön utazást is megér. És bár imádtam a régi helyszínt Kéthelyen, ami olyan volt, mintha egy mesevilágba csöppentem volna, ez a hely is annyira kedves, hogy azonnal a szívembe zártam.
Cím: 8640 Fonyód, Thököly út 98.
Kiemelt kép: Chripkó Lili












