Kabók Péternek 1978-ban megjósolták, hogy egyszer megjelenik majd egy szakácskönyve. Tizenhat éves volt, épp szakácsnak tanult, de az egyik tanára szerint olyan elméleti módon közelített a főzéshez, hogy úgy gondolta, ebből a tudásból egyszer könyv születik majd. A következő évtizedekben Péter kultikus szállodák éttermeiben és ismert vendéglőkben kamatoztatta a tudását, majd egyik napról a másikra mindenét elveszítette és hajléktalan lett. Jelenleg is a Magyar Vöröskereszt madridi utcai szállóján lakik. 2025. december 8-án azonban mégis beteljesült a jóslat: Péter konyhája címmel megjelent a szakácskönyve a Budapest Bike Maffia gondozásában.

„A fényképet a belső oldalra kellett volna tenni” – mondja a rá jellemző humorral, miután életében először kezébe veszi a szakácskönyvét, amelynek borítóján az ő képe szerepel. Majdnem minden megjegyzését harsány, szívből jövő nevetés kíséri a közönség soraiból, az ember olykor nem is tudja, hogy könyvbemutatóra vagy egy stand-up-előadásra érkezett-e a Budapest Bike Maffia közösségi terébe, a Másik Szoba kávézóba. Péter fesztelensége mögött azonban érezni a megilletődöttséget, hiszen szó szerint hihetetlen állomás ez az életében: ahogy a BBM fogalmazott, egy sokak által szeretett hajléktalan ember történetének és újrakezdésének lehetünk szemtanúi.
„Ha hülye a fiad, akkor add szakácsnak”
Péter első főzéssel kapcsolatos emlékei az édesanyjához kötődnek. „Megszoktam, hogy vasárnaponként anyámat néztem főzés közben. Ilyenkor mindig adott egy kis guriga tésztát, hogy nyomkodjam, és érezzem a tésztát” – meséli Péter, akinek máig a rántott hús a kedvence, ezt gyakran készítette az édesanyja. „Hogy költséghatékony legyen, hozzá héjában megfőzte a krumplit, fölnegyedelte és a rántott húsnak a zsírjában kisütötte. Annak idején mindent zsírban sütöttünk.”
Bár gyerekkora óta szívesen üldögélt a konyhában, elmondása szerint nem tervezte, hogy szakács lesz belőle, ugyanis ügyvédnek szánták a szülei. „Nem voltak jók a jegyeim. Sokáig tömték a fejemet a szüleim, hogy végezzek jogi egyetemet. De apám a halála előtt elkeseredve látta, hogy hármasnál nem leszek jobb sose, amiben azért volt egy nagy adag lustaság is, és akkor azt mondta, hogy legyek szakács. Akkor az volt a szlogen, hogy ha hülye a fiad, akkor add szakácsnak” – emlékezik vissza Péter, akinek végül a szakmunkásképzőbe vezetett az útja.
25 kg fokhagyma a beugró
Volt egy jó tanára, és idővel megtetszett neki a gondolat, hogy szakács lehet, ami ebben az időben hiányszakma volt. Azzal is tisztában volt, hogy „nehéz kenyér” lesz a sorsa. „Úgy kezdték a szakgyakorlatot, hogy 25 kg fokhagymát kiöntöttek elénk, és meg kellett pucolni. Négyen pucoltuk három hétig. Aki bírta, az maradt” – idézi fel nevetve. A szakmunkásképzőből kikerülve számos vendéglőben és szálloda éttermében megfordult. Akkoriban – meséli – egy szakácsra egy kézilány jutott, így univerzális tudásra volt szükség. „Mindent nekem kellett csinálni, a tartármártástól a salátákon át az édességekig mindent.” A nyolcvanas-kilencvenes éveket végigdolgozta szakácsként, a Dunapark Kávéháztól a legendás Wichmannig számos helyen megfordult. „Dolgoztam Benke Lászlóval is, hihetetlen szakács volt. Csak hát fogyunk. Nem is tudom… akikkel együtt dolgoztam, már nem hiszem, hogy sokan élnek. Nem szoktuk a nyugdíjat megélni” – mondja az emlékeibe merülve, elérzékenyülve.

Idővel megtörtént a korszakváltás a hazai gasztronómiában is, egyre népszerűbbek lettek a gyorsételek, és Péter is próbált alkalmazkodni a helyzethez, így sütött pizzát és gyrost is. A magánélete közben tragikus fordulatot vett, 2008-ban a felesége meghalt, és a nő gyerekei azt mondták, ki kell költöznie a lakásból. Ez a válság küszöbén történt, a munkalehetőségek korlátozottak voltak, így Péter hajléktalanná vált. A fakanalat olykor magához ragadta, és a hajléktalanszállón főzött a társainak, akik a legkritikusabb vendégei voltak. „Az sem elég jó nekik, ha aranyat teszel a tányérra” – mondja nevetve.
Bringán érkezik a remény a hajléktalanszállón
Arra talán még álmában sem gondolt, hogy ismét gyakorolhatja a szakmáját. De aztán felbukkant az életében a Budapest Bike Maffia, az egyik legismertebb hazai segélyszervezet, amely többek között hajléktalan embereknek nyújt segítséget immár 14 éve. A Bike Maffia kezdeményezésére született meg a Szállóige 2 című film, amelyben Péter és hajléktalan társai osztották meg gondolataikat az életről, a sorsukról. Az internetezők felkapták a filmet, és különösen Péter részeit, aki kitűnt a humorával, életfilozófiájával, és a régi, klasszikus színészeket idéző orgánumával.
„Amikor láttam az anyagot, rögtön tudtam, hogy ezzel a hanggal kezdeni kell valamit” – idézi fel Havasi Zoltán, a BBM alapítója és vezetője. A szervezet és a velük dolgozó Rewind kreatív ügynökség gondolt egy merészet, majd ismét felkeresték Pétert: mi lenne, ha felolvasná Lackfi János, József Attila-díjas író, költő novelláit, és ebből hangoskönyv készülne? Sok gyakorlás és stúdiózás után ebből megszületett a Szép az élet, csak nehéz meglátni. Igaz, Pajtikám?” című, máig letölthető hangoskönyv (a címadó mondatok Péter szájából hangzottak el a Szállóige 2 című filmben). Az eddig befolyt 4 millió forintból részben az egészségügyi kezelése zajlik, mert a szívével és a látásával is vannak problémák, valamint – az őt segítő szociális munkás segítségével – a hétköznapi szükségletekre fordítja apránként az összeget.

Amikor már azt hihette, hogy a hangoskönyvvel véget érnek a fordulatok, újabb váratlan ötlettel találta szemben magát: főzzön közösen ismert emberekkel a Bike Maffia Farmon. A többhetes eseménysorozaton társa volt a fazék fölött Lackfi János, Saly Noémi irodalom- és Budapest történész, Cserna-Szabó András író, Gerzsenyi Flóra, a Street Kitchen arca, Mautner Zsófi és Havas Dóra gasztrobloggerek, valamint Ács Bori gasztroújságíró. A koncepció az volt, hogy minden alkalommal két étel készült, egyet ő főzött – többnyire klasszikus magyar fogásokat (úgymint brassói aprópecsenyét és pacalpörköltet), egyet a társa. És ahogy az egy közös főzés során elkerülhetetlen: közben jót beszélgettek. Ez öltött fizikai formát a most megjelent Péter konyhája című könyvben.
Több, mint étel
A Bike Maffia ugyan nem definiálja magát ételosztó szervezetként, de sok ilyen akciót szerveztek az elmúlt közel másfél évtizedben. Rendszeresen osztanak szendvicset, de volt már, hogy leültek az utcán hajléktalanokhoz, hogy közösen piknikezzenek, és védjegyükké váltak a szállókon szervezett torkos csütörtökök is. „Ilyenkor berendezzük étteremnek az ebédlőt, és pincérek szolgálnak fel. A párok kiöltöznek, és jól érzik magukat. A közös étkezésnek van egyfajta intimitása” – mondja Zoltán az étkezések közösségi erejét firtató kérdésre. Hozzáteszi, hogy az étel, egy szendvics könnyen megfogalmazható eszköz a társadalom érzékenyítése szempontjából is, de az egyik legfontosabb aspektus az élményadás, hiszen a hajléktalan embereknek ilyen élményekben, beszélgetésekben, oldott hangulatban ritkán van részük. Erre Péter az élő példa, aki a vele történt élmények hatására sokkal motiváltabb lett a saját életkörülményeit tekintve.

Hogy visszamenne-e ismét a konyhába főállásba? Péter kicsit elgondolkodik, majd azt mondja... úgysem alkalmazná senki a kora miatt. Úgy véli, a vendéglátóiparba fiatalokat keresnek, akiket könnyű formálni. Pedig Péter ahhoz a generációhoz tartozik, amely óriási tudás birtokában van. Ahogy Saly Noémi is megfogalmazta: Péter a magyar gasztronómiai anyanyelvünket beszéli. És ezt ma már egyre kevesebben beszélik. Meg kell becsülnünk.










