A 8. kerületi Retro Büfé és Burger kifejezetten nagy névnek számított a 2010-es évek elején a hazai burgeres szcénában. Volt idő, amikor a körútig állt a sor előtte, több toplistára is felkerült, és sokaknak itt esett le először, hogy a hamburger jóval többet tud egy gyorsan bekapott utcai kajánál.
A Retro Burger maradt önmaga
A helyet 2013-ban vette át Ofella József, aki korábban a közeli Rákóczi téri piacon dolgozott zöldségesként. A recesszió idején adódott lehetőség arra, hogy megszerezze a büfé bérleti jogát, ő pedig belevágott. Akkoriban még egészen más volt a kínálat, a hely mai arculatát lényegében ő kezdte kialakítani: ekkor kerültek be a burgerekbe olyan hozzávalók is, mint a cheddar vagy a csalamádé. Joci ma már némi nosztalgiával mesél a régi időkről. Ahogy fogalmaz, a hely most kicsit csendesebben létezik, mint fénykorában, de ezen nem is igazán akar változtatni. Inkább csak figyeli, mennyit alakult a hazai burgerkultúra az indulásuk óta.

„Nagyon túl lett misztifikálva ez a műfaj! Egy egyszerű hamburgerről beszélünk. A túltolt, konfitált kacsás meg szarvasgombás burgerek érdeklik az embereket vagy a smashed. Én nem késsel-villával akarom enni a burgert, hanem azt szeretném, hogy kézbe lehessen fogni, maradjon meg a váza, jó legyen az íze, aztán azt mondhasd, hogy áh, ez baromi jó volt.”
Valahol tényleg ez adja a Retro Büfé és Burger lényegét. Nincsenek nagy megfejtések és túlgondolt koncepciók, helyette van egy ember, aki több mint tíz éve süti a húspogácsákat, beszélget a vendégekkel, és próbál tényleg jó kaját adni. Magáról azt mondja, ő az egyik utolsó védőbástyája annak a fajta retró burgernek, ami ugyan nem akar többnek látszani annál, ami, de az aluljárós szintnél jóval komolyabb minőséget képvisel.

Szevasz Joci, holnap jövök!
A forgalom jelentős részét ma már a törzsvendégek adják, és ezt nagyjából öt perc után érezni lehet. Joci szinte mindenkinek tudja a nevét, sokaknál már a rendelést is fejből vágja. Miközben serceg a hús a grill-lapon, simán megy a beszélgetés arról, kivel mi történt mostanában, ki merre járt. Amíg mi kint fotózunk és kóstolunk, legalább öt ember köszön át neki az utca túloldaláról. Valaki még azt is bekiabálja, hogy „szevasz Joci, holnap jövök”, egy vendég pedig rendelés közben kiugrik a dohányboltba, de előtte még megkérdezi: „Józsikám, hozzak neked valamit? Egy sört esetleg?” Nagyjából így működik itt az élet.
És pont ettől lesz az egész több egy egyszerű hamburgerezőnél. Ma már ritka az ilyen hely, ahol tényleg van valamiféle közösségi hangulat, ahol nem csak leadod a rendelést, aztán eltűnsz egy asztalnál. Itt simán benne van, hogy egy burger mellé becsúszik még egy félórás beszélgetés is.
Így néz ki egy régi vágású burger
Az étlap szerencsére jóval többet tud a klasszikus csalamádés retrónál. Négyféle hússal dolgoznak: van 27 dekás argentin marha, 18 dekás, 21 napig érlelt Angus, és ott a retróvonal is 8, illetve 13 dekás pogácsával. Ez utóbbi ugyan tartalmaz egy kevés szóját és zsemlét is, de annyira jól vannak belőve az arányai, hogy ebből semmit nem érzékelni evés közben. Inkább csak azt a régi burgerízt hozza vissza, amit nagyjából húsz évvel ezelőttről ismerhetünk, és amit mára már szinte el is felejtettünk. Úgy retró, hogy közben nem trash. A legegyszerűbb verzió a 8 dekás hússal 1900 forint, de a nagyobb, extrább burgerekkel 5000 forintig is el lehet menni.

Ezt a retró pogácsát az összetétele miatt eleve nem lehet mediumra sütni, de Joci szerint az Angus húspogácsát sem sokan kérik náluk így. Szerinte teljes tévút lett az a gondolat, hogy egy burger csak mediumra készítve lehet jó. Sokkal fontosabb, hogy működjenek az arányok, rendben legyen az íz, és egyben legyen az egész.
A szószkínálat egészen abszurd méretű. Több tucat közül lehet válogatni, jelentős részük Amerikából érkezik. Van többféle jalapeñós cucc, sajtszószok, különleges mustárok, ketchupok és még egy rakás egyéb szósz. Ezekkel gyakorlatilag a végtelenségig lehet variálni a burgereket, bár Joci szerint azért nem árt az önmérséklet. Ha valaki olyan kombót talál ki, amiből biztosan rossz lenne az összhatás, azt inkább el sem készíti.

A csalamádéstól a sajtszörnyig
Mi három burgert raktunk össze közösen. Az első természetesen egy csalamádés verzió volt 18 dekás Angus hússal, cheddar sajttal, baconnel, amerikai mustárral és szintén amerikai ketchuppal. Pont azt tudta, amit egy ilyen burgertől vár az ember: szaftos volt, jól működtek az arányok, és az egésznek volt egy nagyon kellemes, régi vágású hamburgeres hangulata.

A 27 dekás monstrumba fokhagymaszósz, krémes andalúz szósz és sriracha került. Az ízek baromi jól működtek együtt, de ekkora húsmennyiség szerintem már inkább túlzás volt. Persze láthatóan van rá igény.

Joci különösen büszke a négysajtos burgerre is, amin sokat kísérletezett, hogy az ízek tényleg jól álljanak össze. Az egész már önmagában is szinte szétfolyik, erre jön még rá néhány pikáns szósz is. Kulturáltan enni gyakorlatilag lehetetlen, de pont annyira jó, hogy ez egy pillanatig sem zavar.

A Retro Burger egy őszinte burgerező a nyolckerben
Bent csak pár ülőhely van és egy kisebb könyöklő, de őszintén szólva ez a hely valahogy nem is bent ülős. Sokkal inkább az a fajta büfé, ahol az utcán álldogálva eszed meg a burgered, közben beszélgetsz pár percig vagy épp belehallgatsz a törzsvendégek aktuális sztorijaiba.

Az itthoni burgerforradalom már rég továbblépett a smashed pogácsák, briószsemlék és a folyamatosan újragondolt kombinációk irányába, a Retro Büfé és Burger viszont megmaradt annak, ami mindig is volt: egy őszinte, sallangmentes hamburgerezőnek, ahol nem a social mediának készülnek a burgerek, hanem az embereknek. Lehet, hogy ma már nem áll a sor a körútig, de amikor valaki az utca túloldaláról odakiabálja, hogy „holnap jövök”, az azért elég világosan megmutatja, hogy ennek a helynek még mindig van jelentősége.











