Az alapító séf bejegyzésében nem részletezte a bezárás okait, csak annyi derül ki a posztból, hogy idén november közepén bezárja ajtaját a Petrus.
„Amit akartam, azt hiszem, azt megmutathattam hiszen elhozhattam Nektek azt a francia klasszik kicsit old school vonalas életérzést, ami számomra nagyon-nagyon kedves, mert rengeteg érték van benne!” – írja az alapító.
A Petrus 8 Bib Gourmand-díjat is kapott
A IX. kerületi hely már nyitása után megkapta az első Bib Gourmand-jelölést, amelyet az ár-érték szerinti legjobb helyek kapják. Feke később 7 további díjat is bezsebelt az évek során. Sőt, 2020-ban Magyarországon egyedüliként kapta meg a Petrus a Bib Gourmand-díjat a Michelin-től.
„…lesz folytatás, máshol, kicsit másképp, de a francia vonal az örök! A történésekről a Petrus Facebook-oldalán tájékozódhattok!” – búcsúzott bejegyzésében a séf. Tehát a Petrus rajongói reménykedhetnek, hogy még lesz szerencséjük Feke Zoltán kiváló konyhájához.
Nyitókép: Shutterstock
További tartalmakért csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!