A Sakurába belépve elsőként a csodálatos sütemények tűntek fel, majd rögtön utána a tulajdonos, Balogh Nóra karján a cseresznyevirág tetoválás. Pár perc beszélgetés után azonban kiderül: a tetoválás sokkal hamarabb született, mint a cukrászda.
Megújulás Nagymaroson
Nóri ugyanis mindig odavolt a japán cseresznyevirágzásért, és amikor két éve saját cukrászdát nyitott, valahogy egyértelműnek tűnt, hogy ezt is Sakurának nevezi. Egyrészt Nagymaros főterén is gyönyörűen virágoznak a cseresznyefák tavasszal, másrészt ez a szó szerinte arra a megújulásra is utal, amit ő is képvisel a cukrászatban.
Mint ahogy az is egyértelmű volt számára, hogy Nagymaroson nyitja meg a cukrászdát, hiszen ő is itt született, mindig itt élt, nagyon szereti a Dunát és a várost is. Már kiskorában is érdekelték a sütemények, és mivel anyukája nem volt nagy konyhatündér, ő sütött helyette. Állandóan bújta a szakácskönyveket, több főző- és cukrásztanfolyamot is elvégzett, végül mégis közgazdaságot tanult az egyetemen.
Az irodai munkába azonban a gyerekei születése után nem akart visszatérni, először egy kávézót nyitott egy barátjával Budapesten, majd rájött, hogy az nem neki való. Hiszen egy kávézó üzemeltetésénél sokkal jobban érdekli a cukrászat, és szeretne helyben, a Nagymaroson élőknek adni valamit. Így nyitotta meg két éve a cukrászdáját, nem messze a város főterétől. Nóri számára fontos, hogy itt otthon van, mindenki ismeri, és ő is ismer mindenkit.
Újító és egyben hagyományos
A Sakurába belépve azonnal feltűnnek a gyönyörű színes és gömbölyű sütemények, amiken messziről csillog a máz. Legszívesebben mindegyiket megkóstolnám! De a kínálat felét a hagyományos sütik teszik ki, hiszen ezeket ugyanúgy keresik a vendégek, mint az újdonságokat.
Az egyik legnépszerűbb süti természetesen a krémes, amit én is kipróbáltam, és nagyon ajánlom. A leveles tészta frissen sül hozzá vajjal, és a krémet is itt főzik mindenféle színezék és adalékanyag nélkül. A krémes természetesen állandóan szerepel a kínálatban, csakúgy, mint a mákosguba-torta, amit Nóri két éve karácsonyra talált ki, de azóta sem tudja levenni a kínálatból, mert hatalmas kedvenc. De mindig van hagyományos recept szerint készülő dobostorta, sajttorta, somlói galuska és isler is.
Én, mondjuk, jobban szeretem a könnyebb, gyümölcsös süteményeket, így erre a vonalra mozdultam rá jobban, kedvencem a fehér csokis-yuzus-áfonyás szelet lett visszavonhatatlanul. Nórinak is ez az egyik kedvence. Nekem minden mousse-torta nagyon bejött egyébként, kóstoltam még citromos-mascarponésat, sárgabarackos-levendulásat – ezt fagyiban is –, valamint kókuszos-mangósat, amiben a tölteléket fehér csokis kókuszmousse és mangózselé alkotta, alatta kókuszos vajas piskótával. A hagyományos sütik 5-600, a mousse-ok pedig 800 Ft körüli árban mozognak.
A helyiek kedvence
Nóri, bár képzett cukrász, már inkább a recepteket állítja össze, az árubeszerzést intézni és a termékeket fejleszti a Sakurában. De sokszor beáll a cukrászműhelybe is, amikor szükség van rá. A termékfejlesztés egy fontos része a cukrászdának, hiszen gyakran vannak új süteményeik, szezonálisan legalább 3-4, hiszen igény is van rá. Szerencsére mindig keresik az újat. Nóra most éppen a vegán vonalat fejleszti, mert egyre nagyobb rá az igény. Olyannyira, hogy az egyik legnépszerűbb süteményük a mindenmentes csokimousse. Természetesen megkóstoltam ezt is.
Nagyon kedves visszajelzés volt Nórának, hogy a karantén alatt is szinte végig működni tudtak elvitelre, mert folyamatosan kereste a sütiket a helyi közönség és vendégkör. A Sakura egyértelműen Nagymaros része lett tehát. Persze a vendégek között sok a kiránduló is, Nagymaros már télen is egyre kedveltebb úticél, és sok a külföldi turista is.
A sütemények mellett hétvégén meleg reggeli is van, illetve a fagyi is nagyon népszerű, azt is ők készítik természetesen, adalékanyagok és aromák nélkül.
Sakura édességbolt, 2626 Nagymaros, Magyar utca 11.