Az Ahoy Café nem egy új hely, évekkel ezelőtt már jártam náluk. A koncepció és a kínálat azóta nem igazán változott: a 3 dl-es forró csokit annyiféle feltéttel, öntettel és ízesítéssel variálhatjuk, amennyit nem szégyellünk. A végső ár attól függ, mi mindennel turbóztuk az alapot.
Megérdemelten népszerű az Ahoy Café?
Ha budapesti forrócsokizót kéne mondanom, egyértelműen az Ahoy Café lenne az első tippem. Ennek ellenére néhány dologban picit csalódtam.
Az első furcsaság az volt, hogy egyáltalán nem volt magyar menü az asztalunkon, és a lenti pultnál is csak angol volt kirakva. Ami még jobban meglepett, hogy az előzőleg neten lecsekkolt menüvel nem is egyezett a helyen talált étlap.
Reménykedtem, hogy az online a naprakész, de kiderült, hogy se a sós, se a chilis ízesítés nem elérhető. Cukormentes étcsoki szintén nem volt készleten, úgyhogy teljesen újra kellett terveznem a rendelésem. Végül egy 70%-os étcsokit kértem sós karamellával, illetve egy fehér csokit kókusszal.
Sós karamellás étcsoki
Az étcsoki elvileg 70%-os belga csokiból készül, de édesebb volt, mint amire számítottam. A sós karamell nem volt hangsúlyos, ami kicsit elszomorított, mert imádom az édeskés-sós kombókat. A sűrűsége nekem rendben volt, szeretem a folyékonyabb csokikat.
Kókuszos fehér csoki
A fehér csokis változat végtelen édessége mellett intenzíven érződött a kókusz. 3 dl-t „húzóra” meginni belőle viszont tényleg instant cukorsokk. Ugyan én elég edzett vagyok minden édes cucchoz, ez nálam is határeset volt.
Waffelek
Az Ahoy Café másik specialitása a gofri. A csokikhoz hasonlóan ez is DIY, azaz magunknak válogathatjuk össze, mi kerüljön a hagyományos vagy gluténmentes alapra.
Kakaós mogyorókrémes, banános waffel
Az tuti, hogy nem finomkodtak a feltétekkel: a krémréteg legalább olyan vastag volt, mint a gofri maga.
Mogyoróvajas-eperdzsemes-mogyorós
Az összes kóstolt dolog közül talán ez a gofri volt a legkevésbé édes, de ez is csak a mogyoróvaj miatt. Viszont ebből is annyit kentek rá, hogy összetapadt tőle a szám. 😀 A lekvár tuti, hogy nem házi, ellenben igencsak édes. Jobban passzolt volna hozzá egy kicsit fanyarabb ízvilág.
Az Ahoy Café nekem túl édes
Amikor beléptem az ajtón, teljesen lenyűgözött, hogy édes illatfelhőben áll a hely, és örültem magamban, hogy végre nem kajaszagúan megyek haza egy tesztelés után. A forró csokik után viszont alig vártam, hogy kiszabaduljak a friss (esős, nyálas, ködös) levegőre.
Azoknak ajánlom az Ahoyt, akik tényleg rajonganak a nagyon édes cuccokért, és egy hosszas dumcsizás közben van 1-2 órájuk kényelmesen beülni elkortyolni az italokat.
Ahoy Waffle, Chocolate & Lemonade
Cím: 1053 Budapest, Papnövelde utca 3.
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon!