2020-ban nem tűnt észszerű dolognak vendéglátóegységet nyitni: a koronavírus miatt a világ egyre inkább bezárkózott, sok étterem csak elvitellel üzemelhetett. Tőkés Dániel és felesége, Betti ebben a „csodálatos” időszakban döntött úgy, hogy kihasználják a piaci rést, és megnyitják Székesfehérvár első minőségi húsboltját, a Böllér Boutique-ot. Naná, hogy nem egy sima hentest kell elképzelni, fullos street food kaják is szerepelnek az étlapon!
Hús, csábító hús
Dani maga is nagy húsfogyasztó, és a vendéglátás sem újdonság számára. A ranglétrát megmászva luxuséttermekben is dolgozott, a saját helyén viszont nem a fancy fine dining vonalra tette a voksát. Kiadós húsos kajái messze földön híresek, Bürgés Tomi is egyike a hely törzsvendégeinek.
A járványhelyzetben viszont nem vendéglátózott, hanem a kereskedelemben helyezkedett el – és ekkor ébredt rá, milyen nagy igény van a minőségi húsárura Fejér megyében is.
A helyszín passzol a laza, street foodos vonalhoz. Az udvaron van néhány asztal, napernyők és egy „fetrengős” rész, ahol kajálás után jólesik eldőlni. A benti vendégtér klimatizált, és a közeljövőben tervben van egy teljes körű felújítás – a mobilvécét is felváltja majd egy rendes! (Bár meglepő módon makulátlanul tiszta volt a kinti pottyantós is. 😀)
Kuriózumnak számít, hogy a Böllér Boutique-ban nem azt a steaket sütik meg nekünk, amelyik épp soron következik a pultban: magunknak választhatunk szimpatikus hússzeletet. A minőségre egyiknél sem lehet panasz, és az elkészítésben is megvannak a jól bevált receptek. Tomival végig is kóstoltunk három brutális kaját: az ítélet: minden FULLOS!
A napi levessel már megnyertek maguknak
A napi leves látogatásunkkor egy zöld currys thai rizstésztás leves volt. Én eleve rajongok az ázsiai kajákért, különös tekintettel a levesekre. Én is tudok egy király receptet, bár az vörös curryvel készül, de egy zöldet is be fogok szerezni! Kellemesen pikáns, mégis lágy, úgyhogy ha ez a napi leves, ne hagyjátok ki! Na de a rendes menü elemei még extrábbak: pulled porkos tavaszi tekercset, malacpofapörköltet és dupla húsos grilled cheese szendót (Tomi szavaival élve szecsát) is kóstoltunk.
Tépett húsos tavaszi tekercs
A marhaságok mellett egy kevés disznóság is helyet kapott az étlapon. A pulled porkos, füstölt sajtos tölteléket rizstésztalapokba tekerték, majd roppanósra sütötték. A hús kellően szaftos magában is, de nagyon extra hozzá az epres-szójaszószos BBQ-mártogatós. Némi chilit elbírna az étel, de ízlés kérdése, ki mennyire szereti a csípőset.
Marhapofapörkölt grillezett túrós csuszával
A pörkölt körete nekem mindig inkább nokedli, de a Böllér Boutique után szabadon ezentúl szívesen eszem túrós csuszával is. A lényeget viszont nem szabad elfelejteni: a tésztát nagyon alaposan le kell pirítani, ahogy a srácok tették: forró rostlapra dobták a csuszát, hogy jobban csússzon! A hús omlós, a szaft ízletes: ez a pöcő Zsoltinak is tuti, hogy bejönne!
Dupla húsos grilled cheese szendvics
Szenya, szenyó, szendó, szecsa… vagy hívd, ahogy akarod, ez annál sokkal durvább: nekem picit már túlzás is a hús-pékáru aránya. A két vézna szelet toastkenyér közé 2 x 150 gramm Angus marhahúspogácsa, bacon, 3 szelet cheddar és pink szósz kerül. Csemegeubival és egy kevés paradicsommal ijesztik meg a zsírtornyot, de nyugi, egyáltalán nem lesz tőle saláta-feelingetek.
Brutális bezabálás? Irány a Böllér Boutique!
Vegák vagytok? Nem szeretitek a húst? Inkább csipegetni szoktatok, nem hatalmasakat lakmározni? Akkor sorry, de ti inkább ne kerekedjetek fel a székesfehérvári Böllér Boutique-ba. Ha mégis a környéken jártok, a Patent Gasztrobár kínálatában találtok megúszós, light kajákat. (Amik szintén királyak!)
A húsimádók viszont vegyék fel a bakancslistára a Balatoni úti helyet, és mielőbb durrantsatok le Daniéknál egy marhát: nem kell egy egészet, elég egy steak vagy egy könnyed dupla húsos grilled cheese szecsa! 😀
Cím: 8000 Székesfehérvár, Balatoni út 10/A
Ha tetszett a Böllér Boutique cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramonés Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!