De valahogy az elmúlt években még sosem kanyarodtam erre. Ezt a mulasztásomat egy kellemes tavaszi hétköznap délelőttjén pótoltam be, igazán nyugodt környezetben. Gondolom, egy kánikulai hétvége nem is hasonlítható ahhoz a nyugis feelinghez, amit én tapasztaltam a Buborékban, de nem baj, így legalább több időm volt megismerni a helyet.
Összességében a csopaki Buborék mögötti sztori ismerős lehet: a település egykori közértjében kialakított új helyről van szó, a tulajdonosok a covid-járvány alatt költöztek le a Balatonhoz, mint sokan mások, majd egy időre ott is ragadtak. Sokat bicikliztek, és amikor meglátták a nyaralójukkal szemben lévő „Eladó” táblát a lerobbant épületen, elhatározták, hogy megveszik és biciklis vendéglátóhellyé alakítják. Úgy tűnt, erre a környéken amúgy is igény van.
Nem csak a pezsgőben van buborék
Mivel a hely pezsgős reggelit is kínál, én őszintén szólva azt gondoltam, hogy a név is innen ered, és arra biztatnak, hogy igyak minél több pezsgőt a reggelihez. Engem mondjuk erre biztatni sem kell, magamtól is szívesen megteszem. De mint kiderült, a név eredetét nem is a pezsgő ihlette, hanem az, hogy a tulajdonosok a járvány alatt itt nagy biztonságban, egyféle buborékban érezték magukat, így az újonnan nyílt helyüknek is ezt a nevet adták.
A helyszínen Berki Dávid üzletvezetővel beszélgettem, akinek a története szintén hasonló. Bár sokáig a fővárosban vendéglátózott, a Crudo nevű helyben tulajdonosként is részt vett, a járvány miatt sajnos kénytelenek voltak bezárni. Ekkor úgy gondolta, hogy kis családjával a Balatonnál próbál szerencsét. Ezt nem bánta meg azóta sem, jelenleg ő a Buborék lelke, fejleszti a pékárukínálatot és vezeti az üzletet.
A gyönyörű bringák lelőhelye
A Buborékba belépve egyébként előbb tűntek fel a finomságok, és csak utána a hatalmas, szép és természetesen nem is olcsó elektromos kerékpárok meg mindenféle egyéb bringás kellékek. Mint Dávid mondja, a kínálat most kezd letisztulni, a nyitás után ugyanis ők sem tudták egészen pontosan, hogy mit akarnak. Úgy érzik, túl nagy volumenben gondolkoztak, széles étlappal indultak, amin például sushi és steak is szerepelt.
Úgyhogy radikálisan átdolgozták a koncepciót, már nem akarnak bisztróként működni. Következetesen mozognak a kovász és a kerékpár vonalon (bread and bike), és mindehhez idén vendégszobákat is nyitottak, így a harmadik b betű, a bed is csatlakozott a névhez. Úgy tűnik, ez a trió meg is hálálja magát, nagyon sok törzsvendégünk van, nemcsak Csopakról hanem a környékbeli falvakból, városokból is. Annak ellenére, hogy este például már nem tartanak nyitva, hiszen a Buborék egy reggeliző és brunchozó hely.
Hangsúlyoznám, hogy a tulajdonosok nem hasraütésszerűen vágtak bele a kerékpárbolt és a szerviz üzemeltetésébe, hiszen Budán is hasonló profilú üzletet működtetnek. A Buborékban egy kifejezetten magas minőségű szerviz működik, ami nagyon sok biciklisnek nyújt támogatást a környéken akkor is, amikor más helyek zárva vannak. Egész évben nyitva tartanak tehát, nem csak nyáron, amiért hatalmas dicséret illeti őket, még mindig kevés ugyanis az egész éves hely a Balaton-parton. Ha tehát gyakran tekersz biciklivel a tó körül, akkor a Buborékot Csopakon mindenképpen érdemes észben tartanod!
Na de mit lehet itt enni?
Engem mondjuk a bicikliknél sokkal jobban érdekelt a töltött croissant, a kovászos kenyér, a bagett, a szendvics, a kecskesajtos tarte, a kakaós csiga és a gyümölcsös danish, ami mind helyben készül. Ezek közül válogattam magamnak össze egy jó kis finom reggelit, és nem bántam meg! Mivel amúgy reggelire inkább a sós vonal híve vagyok, így a kacsamájas-körtés croissant-ra szavaztam, és mellé kértem egy zabtejes kapucsínót és egy gyümölcsös danish-t. Nagy bánatomra nem biciklivel, hanem kocsival érkeztem, így a pezsgőzést ezúttal mégiscsak kihagytam. Annyira jóllaktam viszont, hogy nemcsak reggelire, hanem ebédre is elégnek bizonyult mindez, és egész napra ellátott energiával.
A sláger természetesen a Buborékban is, mint annyi más helyen, a pisztáciás croissant, de én valahogy ennek sosem lettem nagy rajongója, aki viszont szereti, az esküszik a Buborékra. A pékáru mellett tojásételek is szerepelnek az étlapon, minden klasszikus megtalálható, de készítenek házi granolát, zabkását és gyümölcsrizst is.
Na és nem kell megijedni, itt sem marad senki avokádós toast nélkül! Szombaton és vasárnap egyébként még több pékárut sütnek, és majdnem kétszer olyan széles a kínálat, mint hétköznap. Úgyhogy mindenképpen szeretnék visszamenni majd egy napsütéses hétvégén is.
Buborék Csopak
Cím: 8229 Csopak, Fürdő utca 37.
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!