Amit imádok a Natura Hillben, hogy hiába lett az elmúlt években nagyon népszerű, hiába zsebelt be számos díjat, sőt tavaly a Michelin ajánlását is megkapta, mégis meg tudtak maradni a kezdeti kedves, emberi keretek között. Nem lett belőlük sem wellness-szálló, sem hatalmas komplexum.
Ők valóban egy „isten háta mögötti” helyen működnek, persze a szó jó értelmében, én legalábbis pont ezt szeretem. Már a dombra feljutni hozzájuk is egy kaland. Ráadásul olyan kilátás nyílik szinte a teljes Dunakanyarra, amit elképzelni sem tud, aki nem járt még náluk. Mondanám, hogy az, hogy emellé még enni is adnak, szinte csak mellékes, de persze ez nem így van. Sőt, a tulajdonosok elsődleges célja igazából az étterem volt, a köré épült hangulatos vendégház már csak hab a tortán.
Pörgős üzleti világból egy vidéki faluba
Hodik Adrienn valószínűleg maga sem gondolta volna, hogy egyszer egy kis faluban köt ki, hiszen karrierje nem így indult. Marketingesként dolgozott, férje, Tibor pedig reklámszakember – mindannyiuk életéhez és munkájához hozzátartozott a pörgés. Adrienn azonban egyre inkább érezte, hogy a gyerekeit nem szeretné ilyen tempóban felnevelni. Úgy döntött, ezeket az éveket szeretné kizárólag nekik szentelni és idilli gyermekkort biztosítani számukra.
„Azt szerettem volna, ha mindig ott tudok lenni nekik, hogy lehetőleg ne kelljen azt mondani, hogy most nem tudok veled játszani, mert nem érek rá, vagy nem érek oda az oviba. Márpedig a gyerekes kolléganőimen ezt láttam. Nyilván a saját vállalkozásban is dolgozni kell, de én osztom be az időmet. Emellett a férjemet egyre jobban érdekelte a kertészkedés és a gazdálkodás, nagy terve volt, hogy átálljunk egyféle önellátásra, ezért vettük meg ezt a telket a Dunakanyarban. Itt akkor még nem volt semmi, még egy hétvégi ház sem. Mindent mi álmodtunk és mi építettünk ide. Mire az építkezés befejeződött, egyértelmű volt számomra, hogy végleg ide költözünk.”
Ekkor döbbentek rá arra is, hogy jó ételeket csak jó alapanyagból lehet készíteni, és ez adta a végső lökést a Natura Hill étterem megnyitásához is – pedig eredetileg nem is terveztek éttermet nyitni, hiszen nincs vendéglátós tapasztalatuk. Az épülő étterembe és kis szállodába az összes, utazásaik során összegyűjtött tapasztalatukat beletették. Az étterem elsősorban a megszálló vendégeket szeretné kényeztetni, de természetesen előre foglalás után kintről érkezők számára is nyitott.
Lassulj le, kapcsolj ki, vagy legalább próbáld meg!
A Natura Hill egy igazi lelassulós slow hely, és bár ma már van néhány ilyen hely (nemrég írtunk például a csodás Graefl Majorról), indulásuk idején, 2015-ben teljesen ismeretlen volt ez a műfaj. Tőlük hallhattunk először a slow living és a lelassulás fontosságáról. Éttermükben is ezt a filozófiát képviselik: nincs étlap, nem is mondják meg, hogy mit kap a vendég. Szilvási Mihály mindig abból főz, ami éppen aznap adódik. Amit hoznak a helyi kistermelők, vagy épp terem a kertben. Így amit én kóstoltam és a cikkben láttok, lehet, hogy jövő héten már egyáltalán nem is lesz elérhető.
Én például, amikor először jártam itt, nem voltam felkészülve arra, hogy itt a slow food jegyében a kényelmes étkezésé, a meglepetésé és a beszélgetésé a főszerep. Éhesen estünk be egy téli kirándulás után – ezt például senkinek nem ajánlom. Bármilyen szépen hangzik is a slow food és a lelassulás, bevallom, nekem például éhesen, két gyerekkel nehezen sikerült. Azért is osztom meg a tapasztalatomat, hogy ti már ne kövessétek el ezt a hibát. Egyre többen éreznek rá azonban ennek a fontosságára, vannak, akik egyedül érkeznek hozzájuk egy pár napos elvonulásra, vagy éppen cégek tartják itt a csapatépítőt.
Na és mit adnak enni?
Mint említettem, erre a helyre nyitottan kell érkezni, hogy be tudjuk fogadni az élményt és az ételeket is. De ebből Adriennék nem is akarnak engedni, hiszen éppen ez testesíti meg a hely szellemiségét. A törzsvendégek ezt elfogadták, és nem is szeretnék tudni, milyen fogás lesz. Rábízzák magukat a séfre.
Csak ebéd- és vacsoramenüt lehet kérni, az ebéd három, a vacsora 4+2 fogás, és mindig előre be kell jelentkezni. Ezen belül az ebéd és a vacsora menüje is más, így aki egész napra marad, annak is teljes változatosságban van része. Aki pedig itt is alszik, azt kényeztető reggeli is várja. Az étterem mellett ugyanis egy dunai panorámával rendelkező, 11 szobás szálloda is várja a vendégeket, melyek mindegyikét fenntartható energiával üzemeltetik.
Én ebédmenüre jöttem, és amint leülök, érkezik is a vendégváró falat: libamájpástétom friss kenyérrel. Utána következik a többi étel.
Leves
A tavasz jegyében karalábéleves érkezik, amit saját kertjükben termett marinált bodzavirágukkal ízesítettek. A levest pisztráng dobta fel, a tetejét friss kapor és szintén a kertben szedett tyúkhúr ízesítette. Szerintem tökéletes volt, már csak azért is, mert a hosszú tél után nagyon ki vagyok már éhezve a friss zöldségekre.
Főétel
Mangalicatarját kaptam házi barbecue-szósszal és meglehetősen sokszínű körettel. Nem is tudtam mindent megjegyezni, de volt rajta koriander, káposzta, retekből készült kimchi kurkumával, a tetején pedig általuk fermentált gesztenye. A mangalica kissé zsírosabb húsát nagyon szeretem, a barbecue-szósz tényleg telitalálat, így szerintem nem is kívánt ilyen sok összetevős köretet, de persze így sem panaszkodom.
Desszert
Leginkább ez a gyönyörű vegán desszert, a köleskrém varázsolt el. Olyan szépséges tálalásban érkezett, mint egy tavaszi mező. Volt alatta egy kis napraforgó-ropogós, a tetejét pedig hibiszkusz ízesítette és ibolyaválogatás díszítette. Minden ételükre igaz egyébként, hogy igyekeznek tejmentesen készíteni, hiszen így egy allergént már ki is lőttek. Mivel náluk tényleg csak egyféle étel készül, az allergénekről előre szólni kell, a legtöbb ételben azonban nincsen sem tej, sem glutén.
Mivel senki sem tudhatja előre, aznap mit fog kapni, így mindenképpen érdeklődően kell állni az ételekhez. Aki a kiszámíthatóságot szereti, vagy ragaszkodik ahhoz, hogy egy étteremben maga válasszon és mindig legyen rántott hús, az nem biztos, hogy jól fogja itt magát érezni. Mindenki másnak azonban csodás élményben lesz része. A 3 fogásos ebédmenü 10 500 Ft, a 6 fogásos vacsoramenü 14 500 Ft.
Lassan a kert is kialakul
Eredeti álmuk, a saját kert valósul meg a legnehezebben, de már jó úton haladnak. Mivel a Natura Hill működésében a fenntarthatóság a legfontosabb szempont, ezért is elengedhetetlen számukra, hogy amit csak tudnak, maguk termeljenek meg a konyhára. Sokáig keresték a megfelelő telket hozzá, ezt végül tavaly találták meg Szob mellett. Egy másik házaspárral közösen művelik a biogazdálkodás alá vont területet, és jelenleg négy kertész is dolgozik velük. Idén már az alapanyagok 80%-a a kertből érkezik majd az étterembe, Szilvási Mihály séf is nagyon élvezi, hogy különleges zöldségekkel kísérletezhet. Egy hatalmas gyümölcsöst is átvettek művelésre, így a bodza, szilva, alma és meggy is saját kertből érkezik.
Adrienn azóta sem bánta meg a döntést, és minden percét élvezi a vidéki létnek. És ha valakinek voltak is kétségei azt illetően, hogy van-e igény ilyen jellegű helyekre, erre Adriennék az elmúlt években már bőven rácáfoltak. Kitartóan és kedvesen hirdetik a lelassulás fontosságát, nekünk már csak az a dolgunk, hogy tanuljunk tőlük.
Natura Hill Zebegény
Cím: 2627 Zebegény, külterület hrsz.: 0157/84
Ha tetszett a cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!