Az UFO Lángos a szokatlan lokáció miatt egyből felkeltette az érdeklődésemet. Nincs vízpart, nincs strand, helyette luxusboltokkal és elegáns bisztrókkal van körülvéve… hogy kerül ide egy lángosos? Amint időm engedte, el is látogattam a Hajós utca 7.-be kideríteni a titkát.
Szolnoki katonáktól az Opera krémjéig
Haffner Tímea majdnem 3 évtizede szakácsként dolgozik, de a lángos-szakmában sem zöldfülű. Lakóhelyén, Szolnokon a katonáknak is sütötte a strandok népszerű street foodját, majd Budapestre került, ahol alkalmazottként dolgozott egy – most kapaszkodjatok meg – lángosozóban. 😀 Egészségügyi okok miatt viszont egy időre el kellett búcsúzzon attól az egységtől, a visszatérés helyett pedig mást szánt neki a sors. Egy saját üzletet!
Egy ismerősnek köszönhetően tett szert az Opera melletti aprócska helyiségre, ahol korábban egy teljesen más üzlet működött, konyhának nyoma sem volt. Több hónapos kemény munka előzte meg a 2023. májusi nyitást, mindezt úgy, hogy Timi Szolnokról, fia és „üzlettársa”, ifj. Balogh Zoltán, Zoli pedig a 17. kerületből járt és jár be a belvárosba.
Kettőjük megfeszített munkájának viszont meglett az eredménye: egy pöpec lángosozót hoztak létre ott, ahol senki se számítana rá. Szerintem sokan azért nem mennek még be, mert azt hiszik, valami vicc! Pedig a fele se tréfa. Néhány héten belül saját teraszuk is lesz, addig viszont az Opera lépcsőjén vagy a mellette lévő padokon lehet falatozni.
Az UFO Lángos körül nincs olajszag, ez hogy lehet?
Timi titkos receptjét nem árulom el, de a kulcs az olajban rejlik. A környéken és bent sincs olajszag, és nem nehezítenek el a lángosok úgy, mint néhány félresikerült strandos példány. Ettől még nem lesz diétás a 30 cm átmérőjű, bő olajban sült kelt tészta, de kevésbé terheli meg a gyomrot, az tuti!
Ezek nem sima lángosok, inkább lángos-szobrok!
Ha lángos, akkor nekem a sajtos-tejfölösnél kezdődik az élet – természetesen egy jó adag fokhagymával. Az UFO Lángos kínálatát szemlélve viszont pillanatokon belül biztos voltam benne, hogy itt bizony nem csak egyféle lángost fogok kóstolni. A névadó UFO-ra is lecsaptam, mellé pedig Timi azt mondta, ne hagyjam ki az űrhajót sem. Ámen!
Sajtos-tejfölös lángos
A sajtos-tejfölös lángos pont olyan, amilyen lángosról álmodni szoktunk októbertől februárig. Nem túl sós, egyáltalán nem tocsog az olajban, bőven van rajta feltét, és a sajtot a kisebb lyukú reszelőn reszelik, nem „rögökben” kerül rá. A tészta inkább puha, de vannak vékonyabb, roppanós részei. Ha hétvégén strand helyett csak az Operáig jutok el, én már boldog ember vagyok! Nagyon remélem, hogy télen is nyitva maradnak, szívmelengető lenne néha egy ilyennel zárni (vagy kezdeni) a napot.
UFO lángos
A hely nevének kedves története van. Timi és Zoli mindig olyan elánnal dolgoztak, hogy a környezetükben élők elkezdtek gyanakodni: talán nem is erről a Földről jöttek? De vajon milyen járművel érkezhettek? Én már tudom a választ: egy töltött UFO lángoson szálltak le a Hajós utcába. Ezzel a lángossal kapcsolatban annyira sok gondolatom van, hogy inkább felsorolom:
- nem félbehajtva töltik, hanem 2 EGÉSZ lángost építenek egy UFO-vá,
- kerül bele sajt,
- házi lecsó,
- pulled pork Timi spéci fűszerezésével,
- bacon,
- és még több sajt.
Ugyan a lecsó értelemszerűen picit átáztatja a tésztát, a megolvadó sajtrétegek védőpajzsként funkcionálnak, így a végeredmény nem egy lecsóban tocsogó repülő csészealj, hanem egy igazán laktató, kiadós kaja
. Bőven elég belőle egy fél is, de a könnyed tésztának köszönhetően ez sem olyan nehéz, hogy lehúzzon a Duna fenekére. (De azért ne ugorjatok vízbe utána!) Fun fact: ez volt a szolnoki katonák kedvence!
Űrhajó
Aki valamilyen oknál fogva a lecsónál jobban szereti a sült krumplit, az hajózzon a végtelenbe és tovább az Űrhajó lángossal. Az alakja igazi szobrászati műremek: két szűrő közt sült, hogy tökéletes formája legyen, és bele lehessen pakolni ezt-azt. Mondjuk pulled porkot, amit Timi fűszerez, steakburgonyát és rántott hagymakarikát. Mellé kérhetünk egy szószt is, hiszen a lángos elemeinek több mint felét lehet mártogatni – na meg a lángost is!
Az UFO Lángos titka: Timi és Zoli
A hét 7 napján, reggeltől estig nyitva vannak, de egyetlen panasz sem hagyta el a szájukat: EZ az UFO Lángos titka. Szeretettel és odafigyeléssel készítik ezt a retró, de megunhatatlan finomságot, amiért biztos, hogy többen bolondulnak, mint ahányan megkérdőjelezik a létjogosultságát. A legfontosabb kérdés viszont még hátra van…
Ez jól hangzik, de mennyibe kerül?
A lángosok ára a balatoni átlag ALATT van, a klasszikusok 1200 forintnál kezdődnek, a legextrább pedig 3200 forintba kerül. Ennyiért a gyroson kívül nem nagyon van értékelhető és laktató étel a belvárosban, úgyhogy ha szeretitek a lángost, és polgárpukkasztó módon nyakig sajtos-tejfölösen akartok ülni az Opera előtt, akkor irány az UFO Lángos!
Cím: 1065 Budapest, Hajós u. 7.
Ha tetszett az UFO Lángos cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon! Ha nem éritek be ennyivel, akkor irány a rendszeresen frissülő Pinterest-profilunk, vagy a naponta izgalmas anyagokkal jelentkező Viber-csatornánk!