Nagyon sokszor megkapjuk azt a kérdést, hogy melyik a legmegbízhatóbb budapesti étterem, és hova megyünk a leggyakrabban? Nekem például elég nehéz erre válaszolni, mert eleve az a munkám, hogy felfedezzem az új helyeket, így ritkán tudok visszajárni az éttermekbe. De azért persze van néhány olyan hely, ami nagyon a szívemhez nőtt. Csakúgy, mint a szerkesztőség többi tagjának – ezeket az éttermeket szedtük most nektek össze egy csokorba. Szemezgessetek belőle, és főleg: egészítsétek ki a listát, és küldjétek el ti is a kedvenc helyeiteket, ahová bármikor szívesen beugrotok.
Padron Tapas Bar
A legtöbb ismerősöm ezt a budapesti éttermet emlegeti, mikor a kedvenc, megbízható helyükről érdeklődöm. Nagyon úgy tűnik, hogy akit a Padron egyszer elvarázsol, az újra és újra vissza akar ide térni.
Nem tudom, van-e olyan, fővárosi gasztronómia iránt érdeklődő ember, akinek be kell mutatni a Padron nevű éttermet. A Padron a nyugalmat és az állandóságot biztosítja a legtöbb tözsvendég számára már nyolc éve, miközben az izgalmas ízek birodalma is. Egy olyan családi étterem, ahol mindig a Beck család valamelyik tagja áll a pult mögött. Az étlap persze spanyol, de azért egyben szubjektív is, és ez a legjobb benne. Az ételek ugyanis itt ugyanolyan személyesek, mint maga a hely: a Beck család kedvenc ételei, melyeket spanyol utazásaik alkalmával, kedvenc éttermeikben kóstoltak.
A Padronban könnyű törzsvendéggé válni, és nemcsak azért, mert nagyon jó a kaja, hanem azért is, mert már második alkalommal ismerősként üdvözölnek. A családi hangulatot erősíti a tapasműfaj, ami a beszélgetésről és a megosztásról szól. Érdemes néhány adag ételt kirendelni középre, majd nekiállni a közös vacsorának.
Padron Tapas Bar, 1085 Budapest, Horánszky u. 10.
Taj Mahal étterem
Nem tudom, egészen pontosan mikor nyílt a Taj Mahal étterem, de hogy én már 15 évvel ezelőtt is szívesen jártam oda, az biztos. Eleinte furcsa volt a száriba öltözött felszolgálólányok lassúsága, de aztán pont ezt a végtelen nyugalmat szerettem meg a helyben, és ezért térek vissza sokszor azóta is. Na és az étel miatt! Imádom az indiai kaját, és nagyon kevés helyen lehet jó minőségben enni (számomra az például nem jó minőség, ha egy paradicsomos szószban érzem a konzerv ízét).
Itt egyszerűen minden stimmel, ráadásul mindig. Szinte comfort foodként rendelem már ki a Butter chickent (vajas csirkét), mert mindig ugyanolyan selymes és kissé csípős az íze, de visszajárok a Malai kofta, a Palak paneer és a Vindaloo miatt is. Nem beszélve a fűszeres indiai sült rizsről, amit otthon még sosem sikerült reprodukálni. Aki szereti az indiait, vagy csak most ismerkedik ezzel a konyhával, az feltétlenül ide menjen!
Taj Mahal étterem, 1067 Budapest, Szondi u. 40.
Babka Budapest
Nemesvölgyi Attila 2016-ban nyitotta meg a Babkát, ami szinte azonnal a környék szerves részévé vált. A Babkába mindig nagyon jó megérkezni, kicsit olyan, mintha hazajönnénk, aminek az is az oka, hogy majdnem minden tárgynak saját története van, pedig első ránézésre igen egységes a kép. Sok dolgot a tulajdonos marokkói vagy közel-keleti utazásaiból hozott magával, a rengeteg rádió pedig egy házban élő néni gyűjteménye, aki megkérte Attilát, vigyázzon a volt férje retró tárgyaira.
Mivel a tulajdonost már régóta érdekelte a közel-keleti konyha, a Babka étlapján is ez tükröződik vissza. Szerintem például itt a legjobb a shakshuka a városban, de egy mezzevacsorára sem mondok nemet soha. De ha csak gyorsan találkoznom kell valakivel, akkor is nagyon szeretek beugrani egy kávéra ide, ahol az idő nagy részében a tulajdonossal is lehet találkozni. Cikkünk a helyről itt olvasható.
Babka Budapest, 1137 Budapest, Pozsonyi út 3.
Madame Pho
Nem tudom, kell-e abból messzemenő következtetést levonni, hogy ha megbízható vagy „kedvenc” étteremről beszélük, akkor a legtöbb ember ázsiai éttermet említ. Valószínűleg az ázsiai, kissé fűszeres, csípős ízvilág eleve otthonosságot sugároz. A Madame Pho is sokak kedvence a szerkesztőségben.
Bár nem látszik rajta, a Madame Pho is egy családi vállalkozás – noha a tulajdonosok már húsz éve Magyarországon élnek, eredeti recept készítik a vietnámi leveseket. Az étteremben ráadásul a család nagymamája főz, így tényleg nagyon otthonos. A leveseken kívül egyébként még a wokos ételek kerülnek középpontba az étteremben, aminek népszerűségén nyilván az is nagyot lendít, hogy nem kell egyhavi fizetést otthagyni a vacsoráért, a kiszolgálás pedig nagyon kedves.
Madame Pho, 1082 Budapest, Corvin sétány 5.
Két Szerecsen
Na, azért csak belefér egy félig-meddig magyaros étterem is a legmegbízhatóbb helyek közé, hiszen a Két Szerecsen már több mint húsz éve fontos része a városnak. A Két Szerecsen Bisztrót – vagyis akkor még kávéházat – 1998-ban nyitotta két baráti házaspár. Mint az egyik tulajdonos hangsúlyozta: közönségük kezdettől fogva nagyrészt törzsvendégekből áll. „Gyorsan megtaláltuk a közönségünket, azt hiszem, azért, mert betöltöttünk egy űrt, és ráéreztünk egy olyan hangulatra, amire sok vendég vágyott. Ha bejössz ide reggel, azt látod, hogy mindenki ismer mindenkit, köszönnek egymásnak, és mindent megbeszélnek. Van olyan vendég, aki húsz éve idejár, és most már a gyereke is hozzánk jár” – mesélik.
A Két Szerecsen funkcióját tekintve is egyedi: míg reggel pezsgő kávéházként működik, délben ebédelős hellyé alakul (az elmaradhatatlan Két Szerecsen napi ajánlatokkal), este pedig egy szélesebb és változatosabb étlappal működő bisztró lesz belőle. És mindegyik funkcióját jól beteljesíti. Talán ez a sikerének a legnagyobb titka.
Két Szerecsen, 1065 Budapest, Nagymező u. 14.
+1 budapesti étterem: Tuning Bár & Burger
„A Tuning egy ízig-vérig minőségi, kézműves hamburgerező, ahol a folyamatosan megújuló kínálatban olyan kreatív összeállításokat találunk, hogy újra és újra leesik tőle az állunk” – mondja Lili, aki régóta idejár, ha jót szeretne enni. Az alapanyagok minőségében nem ismernek kompromisszumot, ahogy a vendéglátás sem játék Erdélyi Róbertnek és csapatának. Filozófiájuk, hogy „Élményt adunk, nem csak ízeket!” – és ez maximálisan így is van. De azért az ízek sem szorulnak háttérbe: juharszirupos bacon, málnaketchup, dashi szójában áztatott fafülgomba vagy szarvasgombapesztó is felbukkan a burgerekben. A hamburger eleve egy comfort food, de egy ilyen helyen még inkább azzá válik.
Tunin Bár & Burger 1072 Budapest, Akácfa u. 45.
Ha tetszett a megbízható budapesti éttermekről szóló cikk, akkor csekkoljátok a videóinkat, exkluzív tartalmakért pedig lájkoljatok minket Facebookon, kövessetek minket Instagramon és Tiktokon!