A Dohány utcai burgerező tulajdonosa a Vaslap közösségi oldalán jelentette be, hogy 2026 első hónapja lesz számukra az utolsó. A jelenlegi gazdasági környezetben már nem tudják úgy folytatni, ahogyan azt a kezdetektől fontosnak tartották: kompromisszumok nélkül, házilag, kis csapattal.
A Vaslap nem alkudott meg
A döntés nem hirtelen felindulásból született meg. A Vaslap alapelve az volt, hogy minőségi, laktató hamburgereket adjanak ki a kezükből, olyan alapanyagokkal és receptekkel, amelyek mögött valódi munka és személyes felelősség áll. A bejegyzés szerint az alapanyagárak folyamatos emelkedése, az egyre növekvő terhek és az, hogy az árakat nem akarták a végtelenségig emelni, végül ellehetetlenítette a működést.
A Vaslap Burger egy klasszikus értelemben vett kis burgerezőként indult 7 éve, és pár éve mi is jártunk náluk. A hangsúly már akkor és azóta is azon volt, hogy ne futószalagon készítsék a hamburgereket, hanem rostlapon, odafigyeléssel, igazi jelenléttel. Csipes Barna séf álmodta meg és vezette a Dohány utcai burgerezőt, aki több különböző nemzet konyháját megjárva hozta el azt a több mint korrekt szemléletet, ami a Vaslap burgereiben megmutatkozott. Minden burger mögött az ő gondosan válogatott alapanyagokkal és saját receptekkel kidolgozott ízvilága állt, ami a helyet hamar a belvárosi burgerrajongók kedvencévé tette.
Januárban különleges burgerekkel búcsúzik a Vaslap
A bejelentésből egyértelműen kiderül: a Vaslap soha nem akart franchise-hálózattá válni, pedig Csipes Barna szerint ez lett volna az egyik olyan út, ami megmenthette volna őket a bezárástól. A kis létszámú csapat, a házias jelleg és a saját receptek azonban fontosabbak voltak számukra, mint a terjeszkedés. Ezt a karaktert nem akarták feláldozni, még akkor sem, ha ez végül a bezáráshoz vezetett.
A Vaslap bezárásával egy olyan helytől búcsúzunk, amely sokak számára etalon volt. A január még a búcsúról szól: a bejegyzés szerint visszatérő burgerek, különlegességek és egy méltó lezárás várja azokat, akik még egyszer – vagy utoljára – beülnének egy Vaslap-hamburgerre.











